Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.
Ülésnapok - 1947-88
1037 Az országgyűlés 88. ülése 1948. megszűnik. Hányszor halja az ember tenminusokikal raejgjetlölive, hogy három hónap vagy négy hónap mulya — a türelmesebbek egy mztendőt is méreteznek — de hofltbiziönyos, hogy egy év múlva mi, atkük most itt vagyunk már sehol sem leszünk, (Derültség-) mert ez a rendszer meg vált oizik, nem maiiiadhat. Ha &» ilyen mentalitású emibereik — ne méltóztassaniaik azt hinni, hogy ezek nagyon kevesen vaníliák* hiszen áílandlaón gondoskodnak róla, hogy létszámuk lehetőleg ne csökkenjen -—• eigy szép napon oly«n törvényt kapnak ajándék-ba a demokráciától, amely szerint a halálbüntetést eltöröljük, abban a pillaníatban az összeesküvéseknek és a legelvetemültebb fca|an dóroknak ,a legtágabb bűnözési teret nyitnék. Az iüyen ember neon fél a tízévi, ,a tizenö'tévi* vagy az életfogytiglani .fegyháztól, mert »tuidja« azt, hogy ez nem fog sokáig tartani, hogv ez a büntetés csak mártírságot jelent, amelyet azután- majd annakidején hasznosan, valorizálni fog. (Felkiáltások a dolgozók vártján: így van!) Nem engedhetjük meg tehát, hogy # ilyen mártíromságok vaforizáeiójlálra spekuláljanak. A köztársaság erős ugyan, — mert nem az az indokunk, hogy gyöngék vagyunk, ellenkezőleg, erősek vagyunlk. — de annyi dolgunk van, annyi építeni való áll előttünk, hogy nem engedhető meg az a luxus, hogy 'szándékosan segítsük feilburjánzani és életre ktapni ezeket a veszedelmes elemeket, akik a demokráciának kérlelhetetlen ellenségei. Ma az a helyzet, hogy az elrettentés hat,, mert neui vitás*, hogy a halálbüntetés abszolúte nem javító, hanem kifejezetten elrettentő tendenciájú büntetés. Abban nincs igaza Vészy igen t. képviselőtársamnak, hogy a 'halálbüntetés tudata, feszélyezi az egyes ember lelki szabadságát, mert bizonyos lePfci erőszakot alkalmaznak vele szemben, amikor halállal fenyegetik. Egy pillanatra se felejtsük ed, hogy a halálbüntetéssel végeredményben csak veszedelmes és tiltott dolgok elkövetésének esetére fény égetünk. Amikor tehát valakit erőszakkal, fenyegetéssel reá hlatva igyekszem a tiltott dologtól távol tartanig és ez, sikerül, az igen szerencsés és igen r bölcs doilog. Ilyen körülmények között — bár érdemben mi is százszázalékosan a halálbüntetés' eltörlésének gondolata mellett vagyunk — szerény nézetem szerint, még nem érkezett el az az idlő, lamijkoir azt el tudnánk törölni- (15-90.) T. Országgyűlés! Kétségtelen az, hogy egy nemzet boildogul'áslátt nem a megnyert és a vesztett háborúk aritmetikája dönti el, hanem az, a készség, hogy egy nemzet miként tud beilleszkedni a haladás, a fejlődés 1 vonalába, miként ismeri fel azokat az irányító gondolatokat és eszméket, amelyek adott időben a fejlődést, a haladást karakterizálják. Ha első királyunk nem ismerte volna fel a kereszténységbein azt a világformáló hatalmas erőt és nem vitt volna bennünket esetleg akaratunk ellenére is az akkori időknek e hatalmas, új fejlődési vonalára, nem vitás 1 , hogy mindem harci készségünk és az őshazából hozott minden más erényünk eílenére is az európai térképről egy évszázadion beilül lesöpörtek volna bennünket. (Úgy van! Úgy van!) Nemzeti királyaink alatt a história útját a haladás és a fejlődés! jegyéiben: jártuk. Gondoljunk csak az Aranybullára, amely csaknem egyidőbem készült Angliának, a? akkor vezető nagyhatalomnak Magna Charta jávai. De göncei november hó 26 án, pénteken. 1038 dőljünk csak III. Endrére, , a ki 1298-ban olyan tanácstörvényt hozott, amelyben már — megelőzve az egész világot — meg lehet találni a felelős kormány gondolatának nráját. Ne felejtsük el Mátyás király reneszánszát. Mindig ott voltunk a fejlődés vonalában és ennek tulajdoníthatjuk azt, hogy itt a világ országútján megmaradtunk. (Ügy van! Úgy van! — Taps a kisgazdapárton.) Az idegen királyok alatt, nemzeti királyaink után törés következett be. E z a törés a Habsburgok alatt katasztrofálissfái szélesedett. Sem ennek az uralkodóháznak hozzánk, seni nekünk hozzá semmiféle lelki közösségünk nem volt. Teljesen ictegennek tekintettek bennünket, hűbérbirtokként kezelték az országot, minden es z közzel idegen szolgálatba igyekezvén hajlítani és kétségtelen, hogy mint gyarmatot igyekeztek teljesen kihasználni. Ez alatt az uralkodóház alatt a fejlődés, a haladás hatai-mas* gondolata a folyton megújuló szabadságmozgalmainkban, ia szabadságmozgalmak nagy vezetőinek szellemében élt, de élt tovább és legszebben 1848-ban teljesedett ki, amikor mi is valóra akartuk váltani az emberiség akkori nagy vezető hármas gondolatiált: a szabadság, egyenlőség és testvériség szép esteméJet. (SZENTIVÁNYI Lajos (kg): Meg akartunk szabadulni a Habsburgoktól!) T. ^Országgyűlés! Szabadiságharcunk leverése után egészen különleges helyzet állott eiő. Természetes, még erőteljeslebben igyekeztek valóra váltani a r égi osztrák elgondolást: az országot koildussa é?> szolgává tenni, fKözbeszólás a kisgazdapártról: Németté tenni!) Különleges; katasztrófánk az volt, .hogy itt bent az országban lojális szövetséges ési segítőtársakra találtak. (SZENTIVÁNYI Lajos (kg): Ez. volt a legnagyobb bűn!) Volt az országnak pár rétege, amely lojálisain ennek a ceP.in.alk szolgálatába állott, nem törődvén a magyarság egyetemes nagy érdekeivel, hanem Saját önös érdekeit helyezte előtérbe. Nem volt fontos sziálmukra az, hogy a nép jövője, a nép boldogulása csak az, akkor fennálló rend megváltoztatása útján lesz lehetséges; inkább választották annak megmerevítését, csakhogy saját érdekeiket minél tökéletesebben szolgálhassák. Hogy a tudatlanságot is saját fegyvereik közé sorozhassák, — liáttúk a közoktatása vitában —, még a népoktatást isiem szívesen foglalták törvénybe, a népoktatás ellen is tiltakoztak egyes körök, a természetjogra való hivatkozással, annak .ellenére, hogy egy nemzetet, egy népet általános műveltsége ési tudásának színvonala ransrsoroztai a többi nemzet között. Hogy pedig a tömegeket valamiképpen mégis féken tudják tartani, megteremtették a hazafiságnak egy egészem különleges" fogalmát. A hazai islálgot nem úgy magyarázták, hogy ez, azt jelenti, ha szeretem és akármin, hogy ennek az országnak hatalmas tömegei, milliói jólétben és emberi életszínvonalon éljenek, hogy a kultúrában, a szellemi műveltségben! részesüljenek. Ellenkezőleg. De, hogy ez elködösít tessék, a hazafiság fogalmát negatívumokkal jelölték meg: meghatározták, hogy ki hazafiatlan. Hazafiatlan volt az, aki nem vetette magát alá feltétlenül és teiljeisen a királynak, a kormányzónak, vagy ia többi haltaimon lévő akaratának. Aki kifogást emelt a fennálló társadalmi rend ellen., aki azt megváltoztatni szerette voiltaa, a/ mind hazafiatlan számba ment, úgyhogy a hazafias ember —
