Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.
Ülésnapok - 1947-73
491 Az országgyűlés 73. ülése 1948. mégis konkordátumot köt Róma, ahogyan kötött Papén és Paeelli annakidején.' Hitler alatt, má lesz, ha megkötik a konkordátumot, amint megkötötték a félfasiszta vagy egész fasiszta Pilsudszikyékkal. mi lesz, ha megtörténik a kibékülés, amint megtörtént Herriotékkal, Franciaországgal, az egyház legidősebb leányával, ah<A ugyan nincs hitoktatás, sem kötelező, sem fakultatív. (OETUTAY Gyula miniszter: Sőt tilos!) de utzént kiközösítés sincs. (Derültség a kormánypártokon.) T. Ház! Mi, katolikus képviselők, most sem érzünk az egyházzal, — természetesen nem Mindszenty politikájával, hanem az egyházzal — szemben mást, mint kegyeletet. Ne tagadj meg semmit, ami ra jtatdl épített, még azt se, ami talán rontott volna. És nem mondjuk, hogy ez a javaslat tetemrehívás, pedig talán Póospetri után mondhatnók, mert Póespetri és a Mindszenty-féle pásztorlevelek mindörökre szinonim fogalmak maradnak a magyar történelemben, amelyek megfontolásra fognak inteni mindenha azt illetőleg' hogy szavaink a lelkekben "végül is milyen visszhangot vernek. De azt sem mondjuk, hogy tetemrehívás az elmúlt rendszerrel váló kapcsolat miatt. Pedig azt a rettentő 'Szakadékot, amely az esztergomi Szent Tamás-hegy és a Káptalan domb, a veszprémi Hatrongyos ési ai Püspökvár, a barokk gazdagság 1 ós tövéiben a zúgolódás; és 1 nyomíortanyáii, a Golgota és tövében az élet golgotája, között volt, az elmiul't rendszer idején hány változatban idéztük, hányszor írtunk róla és hányszor találtunk süket fülekre! Talán ezért is szégyeljem magam, igém ti. közbeszóló képviselőtlácnsiam ? Egy alkalommal a veszprémid szemináriumbán tartottam előadást miéig 1936-ban és lemutattam a Hatrongyosra, mondván: Tisztelemdő urak, íme itt van a magyar katolicizmus mindem problematikája; ha ezt nem oldja meg, semmit sem oldott meg, ha ezt megoldja, meg van mentve. Kilencszázezer hold tehertételét hordták magukon az urak, hordta magán az agtrárkapiislista, feudális egyhálz és ezen keresztül ancillájává alázkodott a pre fasiszta, majd egész fasiszta rendszer éknek, (Taps a kormánypártokon.) T. Ház! Csak aki ezt ismerte, azt! nem lepheti meg, hogy Mindszenty bíboros m ellen: forradalmi erők sűrűsödési pontjaként lépett fel, azt nem lepheti meg, hogy ő úgy áll szemben a magyar demokráciával, ahogyan áll. Azt olvasom hiteltérdemlő külföldi híradásban, hogy Prágáiban Beirian érsek ai Szent Vitus-templomban a Hradsinban Te Deumot énekelt 'Gottwald köztársasági elnök megválasztása után. (Egy hang a kisgazdapárton: Most három mappái ezelőtt 0 Gottwiald köztársasági elnök a kommunistapártnak volt azt elnöke Csehországban. Köztársasági elnökké való megválasztása után a prágai érsek Te Deumot mondott, Prágában tehát nikics elvi ellentét, Magyarországon, Budapesten pedig van elvi ellentét. (Derültség a dolgozók pártján.) Lehetséges ilyén relativizmus! Ez az, amire nem kaptam választ és nem tudok választ kapni egyházi oldalról. (Egy hang a kisgazdapártról: Romániában is így volt!) De éppen ezért int aggályaik és* félelmük megvizsgálására egésa magatartásuk. Mit féltenek, ha őszinték és az iskolakérdés nem csupán ürügy, rés, melyen át szeretnék vetni feévi június hó 16-án, szerdán. 492 szítővasaikat a magyar demokrácia ellen? A nagy magyar múlt hagyományait? De hiszen ez_ soha inkább nem élt, mint a haladással szintézisben és élni fog a magyar demokráciában. »Megkerestük őseinket, — ahogyan Ady sírta — mennyi bús homlokú magyar- .„« És az iskolák államosítását, amit mindenhol a polgári forradalmak lezajlása után valósítottak meg, már ők akarták — amint bizonyítottam — végrehajtani. Mit féltenek? A vallási lelkiismeret jogait? Ha valaki, akkor csekélységem megrendülten áll minden egyes ember lelkiismeretének, konvulaiói előtt, mert hitem szerint hívő vagy hitetlen ember számára ez a legfelsőbb instanc, a lelkiismerete. De nem állunk megrendülten egy hamis néphangulat előtt, amelyet mesteségesen felkorbácsoltak. És még azt isi meg kell szorítanom, hogy »néphangulat«. En magam személyesen voltam szegedi és pécsi kisgazdaválasztmányunk ülésén, ahol a valóban józan, meg nem zavart, meg nem tévesztett, fél- és láílíműveltséggel meg nem rontott magyar gazdaemberek egyhangúlag fogadták el azi iskolák államosítását. (Egyik ellenzéki képviselő felé.) — Hiába mosolyog a képviselő úr, az ön mosolya mögött ott van az egész reakció! (Hosszantartó taps a kor" mánypár tokon') Ott elmondottam: »Magyar országról, rom- • lőtt hazánkról« énekelt az ének, amely felsír az elmúlt századok mélységeiből és én ezt a régi éneket ezzel a szöveggel közöltem a Jelenkor 1941-es évfolyamában. Akkor tért volna vissza az eredeti szövegre a szegedi püspök úr, az 1930-as, 1940-es években- amikor * Nyisztor prelátus a nyilas báránykákról cikkezett és az egyház egyik érseke az Egyházi Lapokban a katolicizmus és a hitlerizmus összeegyeztethetőségét fejtegette, — Egyházi La; pok 1941- évfolyam r júliusa vagy augusztusi szám, utána lehet nézni — nem pedig most, amikor megcsillant a remény, hogy a »romlotfc hazából« végre valóban milliók édes hazája lesz. És t. Háiz ők, ríkik a tőke világellejTiforradalmával szemben olyan konciHánsak voltak és maradnak, buzgón agitálnak az \sr kólák államosítása ellen azzal, hogy marxizmust fognak tanítani az iskolákban. Válas»zunk a következő: Huszonöt évig elzárva tartották a szocializmus eszméitől a magyar tömegeket, bennünket majdnem valamennyiünket, akik nem tartozunk a munjkáspár'tokhoz, 'illetve most már a Magyar Dolgozók* Pártjához!. Éppen úgy, mint a Szentszövetség idején a francia forradalom gondolatvilágától, eszmeköirétől zárták el a tömegeket. De az eszmék útját teljesen r elzárni nem lehet- Akkor Bacsányin, Plajnóczin, Kölcseyn, Kossuthon, Eötvösön, Petőfin és a többieken át a magyar stzellem magáévá tette a francia, forradalom gondolatkörét. 1848-ban a francia forradalom nagy emberi előrelépésének második nagy árama ért el hozzánk és ötvöződött azzal, ami a magyar múltban valóban nagy. így szintetizálódik majd a marxizmus és a magyarság is úgy, ahogy legjobbjai annakidején a francia forradalom gondolatkörével szintetizálták a magyar multat, jól tudva, hogy »volentem fata ducunt, nolentem trahunt«. Az akarót a végzet vezeti, a vonakodót vonszolja. De nézzék meg az egységes tankönyveket. Ezekután is fenntartják állításukat? Mi, a koalíció pártjai, pártkülönbség nélkül, emelt
