Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-51

581 Az országgyűlés $1. ülése 1948. Ha a NEKOSz kollégiumi versenyfeltéte­leit nézem, azt kell mondanom- hogy ezeknek az ifjú inépí kollégistáknak pedagógiai vezetői alegmagasaíbbrendű, sokszor, szinte alig telje­síthető igényekkel lépnek fel a népi kollégis­tákkal szemben. A legjobbat afkiarják tanulmá­nyi téren, a társadalomépítés, a politikai tu­datosulás terén és etet a munkájukat és kezde­ményüket a magam részéről messzemenően tá­mogatni kívánom. Jól tudom, hogy a népi kollégiumi mozga­lom egy időpontjában a NÉKOSz munkájának meggátlására — ezt én a népi kollégiumok há­rom csoportjának, a NEKOSz-, a MAKE és a DOKOSz-kollégiumolknak értekezletéin: is teljes őszinteséggel elmondottam — új kollégiumi csoportok alakultak. Ezefcnek alakulása köz­vetlenül az összeesküvés előtti időben^ bizo­nyos fokig nem is arra, irányult, hogy népi kol­légiumok fejlődjelnek, hanem hogy ezekkel az ellenkollégiumokkial meg lehessen akadályozni, meg lehessen akasztani a NÉKOSz-kollégiu­mok fejlődését. Amikor ezt leszögezem, ugyanakkor őszinte örömmé] közlöm a t. Házzal, hogy a bárom népi kollégiumi csoport, a NÉKOSz, a MAKE és a DOKOSz, (keresi és remélhetőleg a közeli napokban meg is találja az együttműködés alapjait, a közös kollégiumi szövetség jó útját, hogy így a demokráciának egységes csapata­ként harcolhassanak és megteremtői legyeinek az új magyar értelmiség vezető csoportjainak­Ugyanígy 1848 méltó megünneplését látom azokban a törekvésekben, amelyek az úttörő mozgalomtól kezdve a Ikiözépiskolások diákszö­vetségén át az egyetemi hallgatók szövetségéig és általában az ifjúsági csoportokig végre fiz ifjúság egységét hangsúlyozzák- Helyeslem, és örvendetesnek tartom ezeket a jelenségeket, amelyek azt mutatják, hogy végre a magyar ifjúságot a szétbontás helyett az egység, a ma­gyar delmokrácia mellett való egységes felso­rakozás gondolata mellé szólítják. Ismétlem, minden ilyöh kezdeményezést, az úttörők moz­galmától végig, támogatni kívánok és támo­gatni fogok* (Taps a 'kommunistapárton és a parasztpárton.) Őszinte örömmel üdvözlöm itt azt a moz­galmat amely az egyetemisták között éppúgy tért hódít már, mint egyéb ifjúsági közössé­gekben: a »tanulj többet« minőségi mozgalmát. A mi ifjúságunknak bizony — még kell mon­dani -— miagy szüksége van arra. hogy többet tanuljon, mert hosszú évek mulasztásait kell pótolnia, s ezért a »tanulj többet« mozgalom feltételeit és lehetőségeit a kultuszminisztérium nemcsak erlkölcsileg* — mint mondámig szokás — hanem anyagilag is támogatni kívánja­Rá kell most térnem — bár ismételten le­szögeztem, hogy eljárt az idő, de inem térhetek ki a felelősség elől, hogy a kultusztárca kérdé­seit ne vegyem sorra végig a t. Ház előtt, mert ez netocsak tisztem, hanem kötelességem is — költségvetésünk egyik legkiemelkedőbb pont­jára, az egyetemi oktatás és a tudományos cé­lok kérdésére. Rámutattam jómagam is, rámu­tattak mások is, hogy ellentétben egyes kriti­kai megjegyzésekkel, ez a cím az, amely az ál­talános iskola mellett a leignagyobb mértékben kiemelkedett. Szeretnék rámutatni arra, hogy erre a kiemelkedésre bizony szükség volt, mert az elmúlt esztendőben, mielőtt a minisztersé­get átvettem, -az egyetetmi oktatás és a tudo­mányos céloÉ támogatása — meg kell monda­nom — rendkívül siralmas helyzetben volt évi február hó 23-án, hétfőn. 582 Közöltem! egy adatot arra vonatkozólag, hogy a műegyetem egyes szektorainál körül­belül 400 százalékos emelésre volt szükség, hogy egyáltalán megközelítsük azokat >a célo­kat, amelyeket a műegyetemnek a tudományos kutatásban és a hároméves terv gazdasági alátámasztásában el kell érnie. Mutassak rá arra például* hogy 1947 februárjában, tehát jó­val á *felsiziabadulás után, puszta felületesség­ből hagyták elpusztulni a világhírű Békési In­tézetnek, ennek az elméleti fizikai intézetünk­nek többszázezer forint értékű műszereit 1 ? Mu­tassak rá arra, hogy miniszterségem elmúlt tízegynéhány hónapja alatt 47 üres tanszéket kellett betöltenem. ami azt mutatja, hogy mi­lyen űrök, milyen kihagyások lehettek egye­temi gktatásunkban, ha még ma is'vannak szü­netelő és be nem töltött tanszékeink, midőn az új költségvetéssel kapcsolatban is csak az or­vosi karon hét új tanszék betöltésére tett elő­terjesztést a közoktatásügyi kormányzat? Mu­tassak rá arra, hogy amikor 47 tanszéket kel­lett betölteni, tehát ilyen hiányok voltak az egyetemen, ugyanakkor az 1945/46. évben meg­engedték például az orvosi karra 1500—1700 elsőéves hallgató felvételét, amikor tudva t tud­ták, hogy alig néhányszáz hallgató jó kikép­zésére van alkalom és lehetőség? Az egyetemi felvétel kérdését is. mint az egyetem minden kérdését, a minisztérium f­legkomolyabb felelősségérzettel és a legkemé­nyebb önvizsgálattal sorra fogja venni, s a népszerű jelszavaknak és tüntetéseknek nem engedve, az egyetemet a minőség, mégpedig a legmagasabb minőség helyévé kívánom tenni. (Taps a kisgazdapárton és az ellenzéken.) Ha. tudjuk azt, t. Ház. hogy ma egy egye­temi hallgató évente ezer forintjába kerül a magyar demokráciának, a magyar dolgozók­nak, tehát a magyar dolgozók ezer forintot áldoznak évente egy-egy egyetemi hallga­tóért, akkor ezért a maximális áldozatért az egyetemi ifjúságtól a maximumot kell megkö­vetelnünk. Meg kell mondanom, hogy éppen ezért a magam részéről az egyetemi autonómia létjo­gosultságának és egyetlen erkölcsi és tudomá­nyost indokának csak azt Itathatom, ha az egye­temeken a doktori fokozat elnyerése valóban méltó a* doktori címhez*, ha egyetemeink ré­széről a minisztérium felé történő magán­tanári előterjesztés olyan? hogy az illető elő­terjesztettek méltók árra, hogy magántanárok­nak, tudósoknak tekinthessük őket ha egyete­meink a professzori meghívásoknál valóban a professzori ranghoz illően fognak eljárni. Más indoka és más értelme nem volt és számomra nem is lesz az egytemi autonómiának. Ezt a legnagyobb határozottsággal meg kell monda­nom. Szeretnék rámutatni arra. hogy a felsőok­tatási reform, amely egységes közművelődési kódexünk része lesz, foglalkozik a szakoktatás és a tudományos képzés* helyes összekapcsolá­sának) illetve helyes szétválasztásának problé­^ májával. El fogjuk érni, — mert el kell ér­nünk — azt a célt, hogy a magyar diploma végre külföldön is egyenrangú, értékes diploma lehessen, hogy a szakoktatás és a tudományos fokosat között a kellő és pontos diszkriminá­ciót, megkülönböztetést megtegyük. A minisz­térium a közeljövőben törvényjavaslattal fog a t- Ház elé jönni e kérdéssel kapcsolatban. Szeretnék röviden beszámolni arról, hogry miniszterségem elmúlt egy esztendeje, illető­37*

Next

/
Oldalképek
Tartalom