Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.
Ülésnapok - 1947-51
559 Az országgyűlés 51. ülése 1948, runk 1948-ban, akkor nekünk nem szabad szemel hunynunk az előtt a tény előtt? hogy orvosaink, mérnökeink, tanáraink, tanítóink és jogászaink tekintélyes része, különösen- akik nem Budapesten, hanem vidéken működnek, azok a maguk munkájával megállnak ott, amikor a doktori vagy egyéb diplomát megszerzik, és ezek legnagyobb része nemcsak nem akar, de nem is képes a világ tudományos vonlaián haladni. Tudjuk, mát jelent ez ma, amikor az orvostudomány száz és száz folyóiratában hétrőlhétre az emberiség jólétét, egészségét előmozdító megállapítások és tények ^ ezrei foglaltatnak. Tudjuk. mit v jelent ez,, amikor a pszichoió- gi árnak, a filozófiának és a nevelés tudományának száz és száz új megállapítását találjuk hétről-hétre a folyóiratokban. Tudjuk, mit jelent ez akkor, amikor sajnos, tapasztalatból látjuk, hogy a legmagasabb vizsgákon jogászaink az új" köztársaság és az új demokrácia alapintézményeivel nincsenek tisztában,^ de' még kevésbbé vannak tisztában azok. akik a vidéken már azt hiszik, hogy ők eleget tanultak ós eleget tudnak. Itt nem a vidéket akarom hibáztatni, hanem igenis magunkat, mert ha nem is lehet minden vidéki központot ellátni orosz, angol és francia szaklapok szinte fel sem mérhető megállapításaival, igenis módot lehetne találni arra, — és ezt ismét a miniszter úr figyelmébe ajánlom, — hogy legalább egy-egy vármegyei székhelyen a könyvtárak mellett ott legyen a /kultúrterem, ahol hetenkint, havonta, vagy negyedéveiikint orvosainkat, mérnökeinket, tanárainkat, jogászainkat, sőt közigazgatási embereinket is" a bürokrácia vadhajtásainak lenyesegetése érdekébern össze lehetne hozni, hogy ott egy-egy délután vagy esetleg egy napon keresztül a megfelelő tudományág eredményeit ismertessük előttük. Ezzel csodálatos nagy lépést tehetnénk előre a haladás útján az i£?azi kultúra szempontjából és t' ir vidéki kultúrát a leikükön és vállukon viselő úgynevezett szellemi dolgozók számára olyan lehetőséget adnánk, amely a nemzet egyeteme és az egész vidék tudásának ós tanultságánák felemelése szempontjából döntő jelentőségű lenne. Körülbelül ez a hármas szempont az, amelyre én a költségvetés kapcsán rámutatni kívántam, és éppen azért, mert hiányoltam a költségvetésből ezt a három szempontot és a kormányzattal szemben való általános bizalmatlanságom miatt, — bár különös örömmel ismerem el a miniszter úr akarását és azt az eredményt, hogy a kultusztárca költségvetése méltó egy kultúrállam költségvetéséhez, abból a szempontból, hogy az állam költségvetésének összkiadásaiból mily összeg fordíttatik az ország kulturális fejlődésére, — a költségvetést elfogadni nem tudom. (Tajys az ellenzéken.) ELNÖK: Több szónok feliratkozva niincs. Kérdem, kíván-e még valaki a tárcához általánosságban hozzászólná? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A vallás- és közoktatásügyi miniszter xir kíván szólni. (Halljuk! Halljuk!) ORTUTAY GYULA miniszter: T. Ház! Elöljáróban hadd köszönjem meg az előadó úr részletes," a tárca minden kérdését felölelő áttekintését, valamÜnt azt a higgadtságot, évi február hó 23-án, hétfőn. £60 amelyet a magyar vallás- ós közoktatásügy nem egy keserű ós kemény kérdésével kapcsolatban tanúsított. Hadd köszönjem meg a vita komoly szónokainak azt 'a megértő tár-, gyilagosságot, a bírálatban is 'a segítés szándékát, amely mindvégig megnyilatkozott. Megnyilatkozott elsős-orban a koalíció szónokainak szavaiban, de úgy kellett kivennem ós őszinte örömmel vettem észre, hogy az ellenzéki padsorokból felhangzó bírálat szellemét is valójában a legtöbbször — talán egyi-két kivételtől eltekintve — az a féltés vezette, melyet mindnyájunk egyik legfőbb ügyének, a f magyar köznevelés minősége felemelésének nívója magasabbá tótelének irányában éreznek. Hálásan köszönöm az előadó úrniakós ia vita _ szónokainak ezt a magatartását. Úgy tetszik, indokolt is ez, a magatartás, hiszen mindenkinek át kell éreznie e tárca szakmai ós politikai szempontból egyaránt középponti jelentőségét. Ami a magyar köznevelés területén történik, valójában nem más, minit a magyar demokrácia jövendőjének, tíz-húsz és még távolabbi években való jövendőjének állhatatos, módszeres formálása. A magyar jövendő épül — hadd ismételjem én is — a magyar demokrácia köznevelésének különböző sokszor bizony nagyon szegényes eszközökkel rendelkező műhelyeiben és éppen ezért szeretném felhívná elöljáróban a figyelmet a sokszor tájékozatlanul ós valósággal légüres térben járó, újítást és nyomban forradalmi változtatásokat követelőkkel szemben arra, hogy a közoktatásügyi tárca területe — jól mondotta ezt egy alkalommal Révai József — nem a rohammunka területe. A közoktatásügyi minisztérium nem az elsietett rohammunka területe; különböző iskoláink, egyetemi intézményeink tekintetében nem gyors, sokszor felületes ötletekre, felelőtlen rögtönzésekre van szükség, hanem állhatatos és alázatos munkára. (Helyeslés a kisgazdapárton.) *És ha ez így van,' szeretném, ha ezt a költségvetés kérdésének bírálói és megfigyelői velem együtt átéreznék. A költségvetési vita során hallhattuk, kivétel nélkül mindenki nyomatékkal utalt erre, hogy e tárca költségvetésének emelkedése kívánatos volt; kívánatos volt ahhoz az elhanyatlott helyzethez, amelyben az elmúlt év költségvetésében kellett a kultuszminisztérium dolgozóinak vergődniiök. Rámutattak a tavalyi hitelelőirányzattal "szemben arra a tényre, hogy a 258 milliós tavalyi költségvetéssel szemben ma 459 millió forint a kultusztárca költségvetése, ós ezzel az abszolút számokat tekintve, a kultusztárca költségvetése az összes tárcáké között az első helyre kerül, s ha nem számítjuk a tájékoztatásügyi minisztérium költségvetésének emelkedését, akkor a tíavalyi költségvetéshez viszonyított emelkedés rangsorában a vallás, -és közoktatásügyi minisztérium költségvetésének emelkedése az összes tárcák között ia harmadik helyre került. A hároméves tervi beruházásaival kapcsolatban hadd mutassak rá arra, hogy a hároméves tervnek erre a költségvetési évre előirányzott' berúházásíai 396°/o-os emelkedésit mutatnak az előző évi beruházásokkal szem-/ -ben. Meg kell állapítanom, hogy néha tévedésbe esnek a költségvetés kiváló bírálói. így ki kell igaizitanoni azt & tévedést, ame' lyet a vita végén Supka Géza igen t. képviselő-