Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-51

557 Az országgyűlés 51. i/lése 1948. évi február hó 23-án, hétfőn. 558 Supka igen t. képviselőtársam mutatott rá Kodály előterjesztéséből arra. hogy a Tudományos Akkdémia még nem kapott kártalanítást- (FILÖ Sámuel (kg): Még- senki sem kapott!) a f öldbirtiokref orm során igénybe vett birtokokért. Ugyanígy senki nem kaphatott, mert sokkal nagyobb és nehezebb problémák állnak la magyar nemzet előtt, semhogy most ezzel tudjon foglalkozni. (HALÁSZ Aladár (r): Szó van a célvagyon kártalanításáról!) Az egyetemi kérdésnél is volna egy megjegyzésem. Teljesen értem mindazt, asm'dt ezen a vonalon Supka igen t. képviselőtársam mondott. Egy ember, a\ki egész életén keresztül a "tudomány művelője és komoly munkása volt, a, kutatás és tudomány jelentőségét nem mellőzheti, de ugyanakkor nem szabad azt sem figyelmen kívül hagynunk, hogy amikor ez a költségvetés az egész összegében 258 millióról 459 millióra emelkedik, ugyanakkor az egyetemek dotálását 24 millióról 63 millióra emeli fel, tehát valójában még mindig a legnagyobb mórtékben a költségvetés általános arányához képest. Én éppen ezért — mondom — nem merek ezekbe a részletekbe és ezekbe a nagy problémákba belemenni, ez talán nem is rám tartozik. Mint Kende _ igen t. képviselőtársam megjegyezte, ezek mind nagy problémák, amelyer ket "valóban meg kell majd oldani, de ahogy ta múlt százaid a 'materializmus százada volt, nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy ez a század még a természettudományok vonalán is és_ általában is a szellem tudoniány ok százada, (Úgy van! Úgy van! a, néppárt oldalán.) ahol az erkölcsnek, a szellemiségnek a jelentősége megsokszorozódott a múlttal B zeniben. (Élénk helyeslés és taps a néppárt soraiban.) Azok közül a kérdéseik közül, amelyek miatt az általános vitában felszólalok, az első a tanyai iskolák kérdése. t Az általános iskoláik gondolatának helyeslése szinte már átfogó ebben a Házban, de átfogó aí magyar demokráciában is. De mégsem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a legtöbb nehézség a tanyai iskolák kérdésében van. Ha mi kultúráról akarunk beszélni és az iskolázást fontosnak tartjuk, akkor arra kell vigyáznunk, hogy a kicsi párás ztgy ereknek ne kelljen még ma is 4—5 kilométert gyalogolnia* hogy iskolához jusson. És itt legyen szabad felhívnom a, figyelmet arra a gondolatra, amelyet tapasztalati tényként közölt velem az elmúlt hónapokban egy régi kedves barátom, aki elmodotta hogy 'az egyik 400 holdas gazdaság felosztása után ott maradt az iskola árván, tanító nélkül. Az iskolai a gyerekek számiára ott volt 4—5 kilométerre. Hogy, hogy ne,m, amikor ez a nyugalmazott iskolaigazgató, aki már hatvaln vagy hatvanöt éves elmúlván és a teljes tanítói szolgálati időt kitöltvén, otthon ült. odajöttek hozzá ebből a tanyai iskolai körzetből, és azt mondották: kedves igaizgató úr. nem jönne le a mi községünkbe tanítani! Nem tudunk ezért fizetést adni, mert hiszen a gyermekeknek ott kell majd vizsgázniuk abban a négy-öt ki'or méternyire lévő iskolában, de a maga nyugdíja meHé tudunk adni természetbeni ellátmányt, hetenkint egypár tojást, stb. Ahogy azután nekem ez az iskolaigazgató elmondotta, ebből nemcsak önmaigát és feleségét tudta fenntartani, hanem Pesten tisztviselősködő két gyermekének is tudott jut'ani. Természetesen fizetést nem kapott, de megvan a nyugdíja. Felvetem azt a gondolatot a kultuszkorniány számára: vájjon nem lenne-e helyes — úgy amint egyébként költségvetésileg iaz igazságügyi tárca megcselekedte, amikor a földosztás következtében szükségessé váló telekkönyvek' gyors elkészítése érdekében a nyugalmazott bírákat g, telekkönyvvetíetőket használta fel erre a célra — a nagy tapasztalattal bíró, nyugdíjas, de még jó egészségnek örvendő tanítókat és iskoliaigaizigatókait felkérni arra, hogy ezeken a távoli hegeken lévő iskolákban tanítsanak a demokrácia érdekében és annak érdekében, hogy az a nevelés valóban! általános és amellett a gyermekek számára is valóban jó és egészséges legyen, s a, maguk tudását így bocsássák a .demokrácia rendelkezésére. (Élénk helyeslés az ellenzéki pártokon.) Ez nem az én gondolatom; a szabadsághegyi iskola kiváló igaizgatója — hiszen < ez az iskola Budapest legjobb iskolaigazgatóinak helye — beszélte el nekem ezt az esetet. A másik dolog, amelyet nekem, aki ebben a Házban _legtöbb felszólalásom alkalmával élesen kritizálni szoktam, el kell mondanom, a következő. Az elmúlt két napot Debrecenben töltöttem s ott beszéltem egyik kedves barátommal, egy nem is a szélsőbaloldalhoz tartozó tanárral, aki elmondotta nekem, hogy a debreceni gimnázium mellett működő dogozók gimnáziumában olyan csodálatos tanulási kedvet, olyan lelkesedést látott és tapasztalt, amilyenhez foghatóra ő nem is mert sohasem gondolni. A napi munkában kifáradt dolgozók 20—45 éves korban olyan lelkesedéssel, olyan, szinte szenvedélyes szorgalommal végzik munkájukat, hogy többet tudjanak és többet tanuljanak, hogy ez szinte kötelességemmé teszi, hogy amikor az ottani dolgozók középiskolájának csodálatos eredményét itt elismerem, ugyanakkor felhívjam a miniszter úr figyelmét arra is, hogy éppen a most következő első esztendőkben a jelenleginél sokszorosan nagyobb összegeikkel álljon a dolgozók középiskoláinak rendelkezésére. Az általános iskolában a jövendőt neveljük, a dolgozók középiskolájába a pedig pótolni próbáljuk az elmúlt huszonöt esztendő ezer és ezer. bűnös mulasztását. En a dolgozók középiskoláját sokkal jobban dotálnám, ha kell, az általános iskola terhiére is, mert ennek a fej" lesiztés'ére lesz majd idő később is, de a múlt hibáit helyrehozni csak ezen az iskolán keresztül lehet. Ügy érzem, erről megint nem kell sokat mondanom, hiszen visszaemlékszem a miniszter úrral négy-öt évvel ezelőtt folytatott beszélgetésünkre, amikor mind a ketten az átmeneti idő feladatait éreztük és láttuk a legnehezebbeknek iá magyar demokrácia számára, amikor még nem lesz elég tanerő és eXé^ anyagi lehetőség az új élet megalapozására. (17-00) Itt látja az ember csodálatos örömmel és megelégedettséggel a dolgozók középiskolájának szinte fel sem mérhető eredményeit. Itt kell megfogni a kérdést, hogy ez a munka komolyan folyjék, hogy ezáltal pótolja a múlt ezer ós ezer hiányát. A harmadik kérdés, amellyé] méc foglalkozni akarok, a könyvtárak kérdése. Nem szeretek számokkal játszani, és már eleve meg mondom, hogy amikor a költségvetés 75.000 forintot irányoz elő közkönyvtárak javára, ugyanakkor százezreket ad az egyetemek dologi kiadásain és egyéb kérdésein keresztül. Ennek ellenére' ha mi komoly és igazi kultúrát aka-