Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-51

511 Az országgyűlés 51. ülése 1948. kommunista képviselőtársam higgadt, nyugodt i hangját, éppen annyira el kell ítélnem az előadó úr egyik kijelentését, amikor az egyház felé mintegy fenyegetőleg próbálta beállítani » a demokrácia és az egyház kibékítésónek kényes^ kérdéséti amikor azt mondotta, hogy ha kenyértörésre, összeütközésre . kerülne a sor, akkor nem kétséges, hogy melyik húzná a rö- videbbet. Engedtessék meg, hogy amire ő burkoltan célzott, azt én most nyíltan* uíegmondjarn: óem kétséges, hogy az egyház húzná a rövidebbet, mert a történelem is azt mutatja, hogy Krisztustól kezdve valahányszor az egyház a világi hatalommal összeütközött, mindig az egyház húzta a rövidebbet. Krisztus korában a római birodalommal szemben, a keresztény üldözések korában ugyancsak a római birodalommal szemben, az invesztituraharc korában a német-római császársággal szemben, sőt amikor a reneszánsz korában az egyház önmagává] mint világi hatalommal került összeütközésbe? akkor is a szellemi egyház húzta a rövidebbet, mert utána jött a reformáció ás az egyház húzta a rövidebbet a felvilágosodásban, a francia forradalomban, a liberalizmusban, — emlékezzünk csak az akkori vallási törvényekre — akkor is az egyház húzta a rövidebbet. (Egy hang a kommunistapárton: Mindszentyvel szemben is az egyház húzza a rövidebbet!) azután Bismarck korában épúgy, mint Hitler korában, de nagyon-nagyon megfontolandó, hogy ez az egyház- amely mindig a rövidebbet húzta, még mindig megvan, és még mindig a rövidebbet húzza! (Élénk tetszés és taps a magyar demokratapárton és a néppárton.) Engedje meg a t. Ház, hogy átmenet nélkül — mert időm rövid — áttérjek a következő címre, a közoktatásügyre, ezenfelül pedig az általános iskolára és általában a különféle iskolatípusokra. A költségvetésből azt látom — és ón ennek, mint pedagógus nagyon, de nagyon örülök, — hogy a demokrácia, a demokratikus kultuszminiszter szívügyének tartja az általános iskolát. En nem vagyok az általános iskolának különösképpen híve, ellenben az, hogy egy kormányzat egy" iskolát olyan szívügyének tart, hogy ilyen nagy keretben majdnem százszázalékos költségvetési emelkedéssel jutallniüizza, szerintem igenis nagyon jó jel, mert ez azt mutatja: demokráciánkat áthatj cL HZ £1 gondolat, hogy nemcsak a jelennek kell élnünk, hanem a jövőt is kell építenünk, és hogy az ifjúság iaz alapja tulaj dómképpen a fiatal magyar demokráciának. Mondom, felette örülök, hogy egy iskolatípus, — nekem mindegy: akármelyik, — központja a mi demokratikus rendünknek. En ugyan mint régi gimnazista, kicsit _ mélbibúval szemlélem a régi eötvösi, treforti, kármánmóri magyar gimnázium lassú elsorvadását, de nem baj. Az általános iskolát nem bírálom, nem azért, mintha félnék attól, hogy a bírálat felborzolt érzelmek ellen vihar árával találkoznék, hanem azért, mert nagyon jól tudom, tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy ez az iskolafaj még fejlődőben, még kiforróban van, n'agyon nehéz körülmények között van fejlődőben és amíg nem tudjuk, hogy tulajdonképpen micsoda és mit produkál), addig várnunk kell a végleges bírálattal. (13.00.) (JUSTUS Pál (szd): Minden nehézség ellenére fejlődőben van!) Minden nehézség ellenére fejlődőbe van; évi február hó 23-án, hétfőn. 5 2 (JUSTUS Pál (szd): Ezt elfelejtette mondani!) nem tudjuk, mit produkál, merre fejlődik ki. Tudom, hogy szívügy, tudom, hogy nebántyvirág, nem nyúlok tehát' hozzá. (Derültség) _ I Ellenben én, mint pedagógus, két évtizedes pedagógiai multam tudásával és tapasztalataival állítom azt, hogy sohasem íróasztal mellett készült és az eleven élettől elvonatkoztatott tanmeneteken és különféle megkonstruált iskolatípusokon múlik valamely nevelés, a köznevelés, jelen esetben a demokratikus köznevelés sikere, hanem mindig az embereken, (Ugy van! ügy van az ellenzéken.) azokpn az embereken, akik ezeket a teoretikusan megkonstruált és magas célkitűzésű kereteket lélekkel töltik meg: azaz ia tanárokon és a tanítókon, (ügy van! Ugy van! — Taps az ellenzéken.) < Engedje meg a t. Ház, hogy hivatkozzam iaz előadó úr ís«zavaira. Nagyon szép szavakat hallottunk arról, hogy a kultuszmiiiisztérrum mennyire meg' fogja majd becsülni a pedagógusokat, (Gúnyos derültség az ellenzékem) és ha ennek nyomát Ulátnám már a jelen költségvetésben, akkor természetesen semmi kifogásom nem is lenne a költségvetés ellen, illetőieg ebben a tekintetben nem lenne ellene kifogásom. (ORTUTAY Gyula miniszter: Csak el kell olvasni ia költségetést, mindjárt lehet a nyomát látni!) Majd adatokkal, tényekkel fogok jönni, nem •költségvetéssel; hiszen mondottam már, hogy nem vagyok es'illa®ász. (Derültség és taps az ellenzéken. — Egy hang a kommunistapárton: De-Mszellemes!) Sajnos, ma is idézhetem azt, amit egy cenzúrázott cikkben, amely anniaki de jón nem jelenhetett meg, Hóman felé adresszáltam. Egy adatot, egy részt adresszáltam feléje, Káth-Végh István kűifcúrhistórikusunknak egyik igen szellemes könyvéből, amely így szól: (olvassa); »Károly Tivadar pfaltzi választófejedelem a főistállómesteri hivatal körébe osztottál be úgy a lovagok személye körüli tisztviselőket, mint a nemes apródok nevelőit és oktatóit. A jámbor tudósok bizonyára megnyugvással vették tudomásuPi, hogy udvari rangjuk egy sorba helyezte őket a lovászokkal és a kocsisokkal, legfeljebb a fizetések alacsonysága felett búsulhattak. Jogosan. Az udvari kocsis 300 forint, a vicekocsis 250 forint évi fizetést kapott, a tizenkét udvari trombitás — nem furulyás, hanem trombitás (Élénk derültség és taps az ellenzéken.) — 250 forint fizetést élvezett, de a profékor philosophiae kénytelen volt beérni 200 forinttal.« * T. Ház! Nem tudom, hogy ma hogyan áll a kocsis-kollektív, (Derültség az ellenzéken.) db nagy a gyanúm, hogy a kocsisok és a lo-, vászfiuk ma^s 'többet keresnek és jobb életszínvonalon élnek, mint a pedagógusok. (BAKÓ Kálmán (kp): Al'ltjon be kocsisnak a képviselő úr, majd megtudja T — Derültség.) Az időm rövid, nem vállaszolhatok. Legyen szabad felhívnom a figyelmet arra, hogy ha mi a pedagógusok ügyét így ítéljük meg, tehát ha mi nem eléggé becsüljük pedagógusainkat/ »akkor a pedagógusok személyében tulajdonképpen az ország ifjúságát becsüljük le. Visszatérve az előbbi példára; ha mi az oktatót a lovászokkal és kocsisokkal helyezzük egy sorba vagy egy sor alá. akkor ezzel egyidőben gyermekeinket a, lovak rangfokára süllyesztettük. (NAGY Károly (kp):