Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-48

25? Az országgyűlés 48. ülése 1948, nek, energiánknak nagyobbik részét a terme­lés állandó és fokozottabb emelése- a három­éves terv és mindinkább a kötött gazdálkodás előf el tételeinek megteremtése köti le, mégis a magunk részéről a népbiztosítás megvalósítása felé törekszünk- A népbiztosítás felé vezető útnak egyik lépése volt a múlt esztendőben a mezőgazdasági munkavállalók betegeégi tűzr tosításániak megvalósítása. Társadalombiztosításunk terén szép^ ko­moly; nagy eredményeket értünk el. Az ered­mények mellett azonban természetesen kell majd beszélnünk a hiányosságokról is. Amint előbb említettem, népbiztosításunk megvalósí­tása felé egy lépés volt előre a mezőgazdasági dolgozók betegségi biztosításának megterem­tése. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell mondanunk, hogy a kiadott rendelet néhány igen fontos szempontról megfeledkezett, Ezidőszerint mintegy 950.000 földmunkás foglalkozik mezőgazdasági bérmunkával. Ezzel szembeln a biztosítottak száma csak mintegy '260-000. A többi azért nem juthatott biztosítás­hoz, mert a rendelet szerint az öt holdon felü­liek nem biztosíthatók. A munkáltatóik viszont igyekeztek és igyekeznek öt holdon felüli kis­birtokosokat foglalkoztat ni, éppen azért, hogy a biztosítással járó járulékokat ne kelljen fi­zetniök. Véleményetm szerint a rendeletet ki kellene terjeszteni, hogy az öt holdon felüli földmunkások is elérhessék régi követelésüke; a betegségi biztosítást. (MÉSZÁROS Ödön (dn): Helyels!) Társadalombiztosításunk terén — mint ahogy mondottam — eredményeket értünk el. Néhány kérdést meg kívánok még itt említeni. Míg a Horthy-éra alatt például az OTI-nól az adminisztrációs költségek az összes kiadá­sok 14—16°/o-át tették ki. addig a mostani ve­zetésnek ezt sikerült leszorítania úgy, hogy az adminisztrációs költségek az összes kiadások­nak csak 8—9%-ára rúgnak. Az adminisztrá­ciós költségek leszorítása mellett a múlttal szemben az ügyvitel lényegesen jobb és gyor­sabb. De ezzel egyidejűleg a szolgáltatások is emelkedtek. Ezekből is meg kívánok egye't­kettőt említeni. Az intézet a családtagok táp­pénzsegélyét 50%-ról 75%-ra emelte fel. Az egyedülálló biztosított betegápolásának har­mincegyedik napjától negyed táppénzt kap­Az intézet a családtagok kórházi ápolásának költségeit negyvenkét nap helyett hatvan na­pig viseli. A tüdőbetegbiztosítottak után egy év he­lyett két évig, a tbc-s családtagok után petdig negyvenkét nap helyett hat hónapig viseli az intézet a kórházi költségeket- A szoptatási, gyermekágyi és terhességi segélyek is lénye­gesein emelkedtek. A temetkezési összeget egy­ségesen emelték fel. Ennek .maximumát 1500 forintban, minimumát 600 forintban állapította mg az intézet. . * A műtéti és konzerváló fogászati gyógy­kezelésben is lényeges javulás van. A háztar­tási alkalmazottak részére ugyanolyan szol­gáltatásokat nyújt az intézet, mint az ipari munkavállalóknak. A járadékok mértékét is minden járadékcsoportban 25 forinttal elmelte az intézet. Az öregségi járadékosoknál pedig miniden csoportban 15 forinttal emelkedett a szolgáltatás. A családi pótlékok összegét a gyermekek számához mérten progresszív alapon folyó­sítja az intézet, és így elértük azt, hogy a csa­OESZÁGGYÜLÉSI NAPLÓ III. évi február hó 18-án, szerdán. 258 ládi pótlék maximális összege most már az 50 forintot is elérheti. Több rendelő építése is megkezdődött, amint hallottuk a népjóléti miniszter úrtól is. Igy^ Csepelen, Debrecentben ós Kecskemétéin, de további tizenhat rendelő építkezése is megkez­dődik a hároméves terv második évében. Azonban itt, a rendelők építése kapcsán meg kel] említenem azt, hogy mindannak elle­nére, hogy Újpest kimondottan munkás város, az újpesti rendelőintézet megépítése érthetetlen módon még mindig késik. Az újpesti rendelő­intézet megépítéséhez szükséges te-jek körül vannak különböző viták. Ennek a vitának a hátrányát az újpesti dolgozók látják s éppen ezért szükség volna arra. hogy a népjóléti mi­niszter úr hasson oda, hogy ez a telek kiörüli vita minél előbb szűnjön meg, és Újpest szá­mára a rendelő minél előbb megépülhessen. De a XI. kerületben sincs rendelő, holott a XI. kerület is munkás- és tisztviselőlakta terület. Elengedhetetlenül szükséges az, hogy ebben a kerületben is építtessék rendelő. Nem értem, hogy a MABI máért a II. kerületben épít rendelőt, amikor ott van az OTI kapás­utcai rendelője, amelyik viszont nincs kihasz­nálva. Szerintem célszerűbb volna az, hogy a MABI a II. kerület helyett inkább inásutfc esetleg a XI. kerületben építene rendelőinté­zetet és így a probléma könnyebbéin megold­ható lennie. (MÉSZÁROS Ödön (dn): Egyesí­teni kell az OTI-t és a MABI-t!) Általaiban a rendelők túl vannak zsúfolva. Mint ahogy mondottam és ahogy a hároméves terv is előirányozza, ezt a túlzsúfoltságot első­sorban rendelők építésével, lehet csökkenteni, illetve megszüntetni. De a rendelők építése mellett a gyógykezeléssel kapcsolatban azt is meg kívánom említetni, hogy a szabadon ren­delhető gyógyszerkülönlegességek számát is emelni kell- f Az OTI a hároméves terv keretében 300 új kezelőorvosi állást létesít. Ebből az első év­ben 100 kerül betöltésre. Az OTi-nak van mái egy nagyon korszerűen felszerelt vándor­rendelője. Ez azonban korántsem elegeindő­Több ilyen vándorrendelő létesítése szükséges, mert ezzel lehet selgíteni az amúgyis nagyon elhanyagolt falusi és tanyai népesség egész­ségügyi helyzetén. (15.00.) A gazdasági és ipari munkavállalók bal­eseti és öregségi járadékát, mint az előbb is említettem, a bérek emelése előtt felemelték, azonban meg kell mondanom, hogy a 30 fo­rint öregségi és 40 forint baleseti járadék nem elégséges és ezeknek további emelése szüksé­ges. *i :á I A táppénzes betegek száma az 1938. évihez viszonyítva jelenleg majdnem a kétszeresére emelkedett. Ennek a feltűnő emelkedésnek sze­rintem az oka elsősorban az, hogy a táppén­zek körül visszaélések vannak. Ezeket a visz­szaéléseket rövid időn belül meg kell szün­tetni. A" visszaélések abból állanak, hogy van­nak olyanok, akik jogtalanul veszik igénybe a táppénz folyósítását. Ez azonban tűrhetet­len a fegyelmezett és jogával vissza nem élő dolgozók szempontjából, akiknek magasahb szolgáltatásokra irányuló igényét főleg azért nem lehet kielégíteni, mert a fedezeti alapot olyanok vonják el előlük, akik erre nem jo­gosultak. ' . De tűrhetetlen ez az állapot a munkafe­gyelem szempontjából is, mert ezek a • táp­pénz visszaélések együtt járnak a munkafegye­17

Next

/
Oldalképek
Tartalom