Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-45
1033 As országgyűlés 45. ülése 1948. adtaik a házhelyeket. Látható tehát, hogy az egész iházhelytkérdés ínég mines megoldva.. lAz a körülmény, hogy ez még nincs megoldva, albból a szempontból előnyös, hogy talán még lehet korrigálni lés éppen ezért az építésügyi minisztérium most készít egy rendelettervezetet, hogy m építésügyi minisztériumnak; ne csak tanácsadási joga, helyesebben vélemé-" nyező joga legyen ebben a kérdésben, hanem komoly beleszólási joga iß abban ,a tekintetben» hogy a célszerűség szempontjából, az építkezés helyessége és egészséges volta érdekében is hèle tudjon szólni abba, hogy valóban jó helyen, egészséges házhelyeket osszanak ki azokn.a;k, akik igényükkel jelentkeznek. Az árvízkérdésről szeretnék még néhány szót mondani. Először itt a pjarlament előtt is szeretném kifejezni köszönetemet a magyar társadalomnak azért az igazán - áldozatkész segítő szándékáért, amellyel az, árvízkárosultaknak segítségére sietett. Körülbelül ÍOOI) ház'omilott össze, viszont úgy állunk, hogy csak társiadalmi adakozásból közel 500 házat már fel tudunk 'építeni, ami igazán gyönyörű szép dolog. Hiszem, hogy a segítő szándék nem áll meg ennél a számnál, hanem még sokkal többet tudunk adni ezeknek a parasztoknak, ^kiknek összeomlott a házuk- Meg kell mondanom, majdnem mind egészen ""szegény parasztok vannak az árvízkárosultak között, elsősorban azért, mert ajz a vidék különben is szegény, de szegények háza omlott össze azért is, mert tudjuk,, hogy rossz földekre, a falu szélére, mély 'telkekre f szorultak ki a szegények - és az ár iis» a talajvíz is a szegényeket érte elsősorbanItt egy dolgot szeretnék még Fischer képviselő úr hozzászólásával kapcsolatban elmondani, nem is vitaképpen, hanem inkább kiegészítésképpen. Az ő vezetése alatt álló Fővárosi Közmunkák Tanácsa és az egyik napilap között most vita van. Ebbe a vitába én nem akarok beleszólni- Az az ügykör, amelyről szó van és amelynek hiányosságait a sajtó felhozza, nem őaM tartozik- De ezt szeretném úgy módosítani, hogy annakidején, amikor még aiz építésügyi minisztérium nem volt akkor ez ia kérdés teljesen az ő hatásköre alá tartozott, amikor azonba n az építésügyi minisztérium megalakult, akkor — mondjuk — jogilag átvette a minisztérium ezt a jogkört ellenben továbbra^ is ott hagyta az ő felügyelete alatt, tehát a felelősség azért ami ott történt az övéi T. Országgyűlés! Amikor ávettem a minisztérium vezetését, láttam, hogy tovább így ennek a kérdésnek a megoldása, tehát a lakók által helyreállított lakások költségfelszámítása nem tartható fenn. egyrészt azért, mert jogilag annyira bonyolult volt, hogy valóban szinte éves peres eljárásokat kellett volna, lefolytatni egy egy kérdés rendezése céljából, másrészt pedig, mert az ottani apparátus nem dolgozott megfelelően. Az elmúlt hetekben tehát áz egészet felszámoltam -és teljesen új alapon rendezzük most már ezt a kérdést valóban, a minisztérium és a főváros hatáskörében, remélem gyorsabban, hamarább és sikeresebben, mint ahogy eddig törtéint, A részletekre vonatkozólag más megjegyzésem nincs.- Fgyanazt mondom most is, amit tegnap, hogy az építésügyi minisztérium , érzi azt az óriási feladatot, amelyet el kell ebben az országban végeznie. Reméljük) hogy a ívi február hó 13-án, pénteken. 1034 következő, jobb esztendőben jobb anyagi feltetelek között többet tudunk majd dolgozniKérem a t. Országgyűlést, hogy a költségvetést fogadd a ©1. (Taps a kormánypártuk soraiban.) ELNÖK: Következik a határozatihozatal. Kérdem a t. Országgyűlést, méltóztatnak-e, a 2. címet elfogadni? (Igen!) Kimondom a határozatot, hogy a Ház a 2. címet elfogadta. Ezzel az országgyűlés az építés- és közmunkaügyi tárca költségvetését részleteiben is elfogadta. T. Országgyűlés!^Napirend szerint következik az igazságügyi ' tárca költségvetésének általános tárgyalása. Mielőtt az előadó úrnak a szót megadnám, a t. Országgyűlés tudomására hozom, hogy a tárcához a magyar, komán unistapárt, a független kisgazdapárt, a szociáldeuiokratapárt, a demokrata néppárt, a nemzeti parasztpárt, a független magyar demokratapárt, a magyar radiMlispárt, a keresztény női tábor és a polgári demoikratapárt jelentettek be szónokokat éspedig Orbán László, Pőtigrácz Tibor, Faragó György, Székelv Imre Kálmán-. Kovács Máté, -Alvinczy Imre, Halász Aladár, Gróh József és Kabakovits József országgyűlési képviselőket. A be-^ jelentést az országgyűlés tudomásul veszi. Egyúttal bejelentem a t. Országgyűlésnek, hogy'a házszabályok 97. §-a szerint a költségvetés tárgyalása alatt a napirend tárgyalására szánt időnek legalább napi nyolc órának kell lennie. Mivel mai időnkből két órát az előzetesen tárgyalt törvényjavaslat foglalt el. ezért a mai ülés este 20 óráig tart. Faragó László előadó urat illeti a szó. FARAGÓ LÁSZLÓ (sad) előadó: Igen t. Országgyűlés! Az a körülmény, hogy az infláció után a magyar stabilizáció az 1946. évi augusztus hó 1. napján kezdődött, hozta magával azt, hogy a költségvetéseket legalább eddig az ideig- nem sikerült, a ' költségvetési év kezdete előtt letárgyalni és iez a magyarázata annak, hogy egy naptári éven belül immár a második költségvetés került itt beterjesztésre. Ebből következik, igen t. Országgyűlés. ^ az is, hogy egy-egy esztendőnek a problematikája átnyúlik a másik költségvetésbe és hogy tulajdonképpen aránylag rövid időn--belül ugyanazokkal a problémákkal talákoztnnk, miikor a tárca költségvetését tárgyaljuk. Természetes dolog, hogy ahogyan gazdasági rendünk alakulásnak, változásnak, fejlődésnek van alávetve, ugyanúgy alakul, változik, fejlődik a társadalmi rend is és a ..társadalmi rend fejlődése maga utam vonja a jogrendszer fejlődését is. E tárcának feladata és kötelessége a jogrendszer fejlődését szolgálni. Szolgálni egyfelől előkészítő, másfelől tudomásulvevő módon. Ez ennek a tárcának megoldandó és megoldott feladata. Az igazságügynek — mondottam ezt már sokszor — kettős a teendője: a prevenció es a megtorlás. A prevenciót, t. Országgyűlés, igen íág értelemben kell érteni, mert nemcsak büntetőjogi és közjogi érdekek azok, amelyeket meg kell védeni, amelyekkel való visszaélést meg kell akadályozni, hanem védeni kell és meg kell óvni bizonyos magánjogi érdékeket is és ezeknek az érdekeiknek a megóvása ugyancsak az igazságügyi tárca feladata. Ha az^igazságügyi tárca költségvetésének! számait az 1946/47. évi számokkal összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a tárca' terhei 118.1 milliót tesznek ki a tavalyi 61 millióval