Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-44
895 Az országgyűlés iL ülése 1948. évi február hó 12-én, csütörtökön. 896 noszságnak, hanem az erényeiknek és az építő [munkának fegyein állanidó propagálója. (Helyeslés. — P. ÁBEAÍÍÁM Dezső (md): És megírhassa az igazat is!) T. Ház ! A másak, fontos kérdés, amelyről az előadó úr is említésit tett, és amiről én is beszélni szeretnék: a kisebbségi kérdés, Magyarországnak ez, sajnos, történelmi öröksége. A régi Magyarországon a lakosság fele à kiisiebbsegekhez tartozott. A trianoni béke, amely a népek önrendelkezési jogát vette alapvető tényezőnek, sajnos, ezen csak annyiban változtatott, hogy Magyarországon ugyan minimálisra csökkent a kisebbség száma, de ugyanakkor igen jelentős számban kerültek magyar nemzetiségűek a szomszéd államok határain belül. (Egy hang a néppárt soraiban: Három és fél millió!) Ezt a szerencsésnek egyáltalán nem mondható helyzetet, sajnos,' a második világháború békerendezői , is meg- hagyták. M,a az, a helyzet, hogy a világon élő mintegy 14 millió összmagyarságmak körülbelül egyharmad a, a határokon túl él. Ez az állapot parancsolóan írja elő ia mindenkori magyar kormány számára azt a nehéz, terhes, de becsületbeli kötelességet, hogy a határon túl élő magyarságnak személyes, kulturális és politikai szabadsága fölött őrködjék, s amennyiben azok nem volnának meg, azoknak megteremtése érdekében, a lehetőségek határain belül, mindent megtegyen. (Ugy van! Ugy van! Taps az ellenzéken.) Tudom, hogy a mi lehetőségeink ma ezen a téren nagyon szűkre szabottak. Az ítélet, amely fölöttünk elhangzott, elég szigorú. Mi a határon túl élő kisebbségek érdekében ma nem is ide apellálunk, hanem a demokrácia igazságaihoz és emberiességéhez, annál is inkább, mert hiszen kisebbségeink mindenütt demokratikus államformában élnek. Éppen ezért csak örülni tudunk annak, hogy a környező államok csaknem mindegyike a demokrácia szelleméhez hűen, az ott élő magyar kisebbségeket legalább részben e három jogon — személyes, kulturális és politikai szabadságom, — belüli helyezte. Ez azonban a részünkről, velük szieonben fennálló kötelezettségeket meg nem szüntette, csak kisebbítette. Hogy* csak egy ilyen kötelezettségről tegyek említést: mindannyian tudjuk, hogy nálunk ma nemcsak az államforma változott, hanem ebből folyik egy sokkal fontosabb Szellemi, gazdasági és társadalmi újjáalakulás is. Ha azt akarjuk, hogy a határon túl élő magyarság tiszta képet lásson a magyar helyzetről, hogy tárgyilagosan tudja megítélni az itthoni eseményeket, hogy a magyar demokrácia erőfeszítéseit méltányolni tudja, a magyar kormánynak mindent el kell követnie abbaui az irányban, hogy legalább ja szellemi termékek minél nagyobb számban kijussanak hozzájuk, hogy a magyar éleit és fejlődés minden mozzanatáról tárgyilagos formában tájékoztatást kapjanak, hogy megismerjék az új magyar szellemi és gazdasági élet menetét, ígv belekapcsolódva a magyar kultúrkörbe, a határokon túl is öntudatos magyarokká váljanak, bár szivük magyarul dobog- és érez, die mindig a kellő tisztelettel viseltetnék a, hazát adó állam iránt is. (Taps az ellenzéken.) Amilyen igyekezettel törekszik tehát a magyar kormány arra, hogy a nálunk maradt kisebbségek otthon érezzék magukat, biztosítva számukra minden lényeges szabadságot, ugyanúgy kell törekednie arra, — márpedig ezekután joggal — hogy a határon túl élők eziekkel a szabadságjogokkal szintén rendelkezzenek. (Ugy van! Ugy van! az ellenzéken.) Merem remélni, L Országgyűlés, hogy a most megkötött kulturális és barátsági egyez menyek a "kölcsönös bizalom és megértés alapján köttettek és így széles alapokat fognak nyújtani a határon túl élő magyarság szá" mára a magyar kultúrkörbe való bekapcsolódáshoz. Merem remélni, hogy ha ezeknek az egyezményeknek keretén belül szellemi termékek cserélésére ikerül sor, az a számsaerintli arányosság alapján fog megtörténni, mert hiszen világos, hogy az Erdélyben élő 1,800-000 magyar sokkal több szellemi terméket igényelhet mint a nálunk élő 18-000 román, (Úgy van! ti g y van! az ellenzéken.) és ugyancsak több szellemi termékeit! igényelhet a Jugoszláviában élő félmillió magyar is, mint a nálunk élő 30—35.000 délszláv. (Ügy van! Ügy van! <xz ellenzéken.) Mindezeknek fedezéséhez azonban az anya* giak előteremtése a mi feladatunk. Éppen azért szoimo'rúan láttam a miniszterelnöikség költségvetésében, hogy csak 900.000 forints van előirányozva a hazai és a határomul! kisebbségek és magyar állam polgár ok gondozására. (Zaj és mozgás a néppárton') Bocsánatot kérek, de az az összeg a magyar költségvetésben szmte nevetségesen kevés, amikor olyan nagyszámú magyarság él a haitárokon túl és ezek közül — tudjuk — nem egy eléggé kiszolgáltatott helyzetben is van. (Űgy van! Ügy van! a ncpr párion.) Ez az összeg arra sem elég, t. Országgyűlés, hogy számontartsuk ekeit* segítségről pedig ebből az összegből szó sem lehet. (Úgy van! Ügy vun! az ellenzéken.) Ez a költségvetési előirányzat igen mostoha kezelését mutaltda a határontűü kisebbségnek. Ennél ők sokkal többet érdemelnek tőlünk. Higyjük el, sokkal értékesebb követei ők a magyarságnak, mintsemhogy ennyire lebecsüljük őlzet.fUgy van! Ugy van! — Taps az ellenzéken.) Én szerettem volna még valamilyen fedezetet találni erre a célra és a külügyminisztérium költségvetésében találtam is Ü-5 millió forintot a hátáron túl élők szociális és kulturális gondozására. Nagyon jól tudjuk azonban, hogy ez az összeg is minimális, na *zámbavesszük azt, hogy ma még bizony egyes elfo"•nltságból eredő intézkedések alapján határontúli magyarjaink az egyik óráról a másikra válnak otthontalan óikká és kivetettekké, akiknek máról-holnapra még kenyerük sinc-í. (Ügy van! Ugy van! — Taps az ellenzéken-) Meg kell tehát teremteni minden erővel az anyagi alaniot ahhoz, hogy — amennyiben lehetőség nyílik rá — a határon túl élők széles rétegei 'legalább olcsó szellemi táplálékot kapjanak tőlünk. T. Országgyűlés! A felvidéki magyarság hároméves sorsa talán megérdemelné, hogy külön szenteljünk neki pár percet, én azonban nem akarom a behegedt sebeket felszaggatni, sem a szenvedélyeket szítani, azért eltekintek az őket ért igazságtalanságok felsorolásától, hiszen azok a magyarok, akik együtt éreztek velük, három év alatt elég sokat hallhattak erről. Meg kell azonban jegyeznem. és ennek tudatában kell lennünk: az ot!ani magyarság az akkori cseh vezetők megállapításai szerint is a köztársaságnak egyik legértékesebb népcsoportja volt', amely l-oha nem ment túl — magyarságához való ragaszkodásában c em — azokon a határokon, amelyeket, a becsület a hazát adó állaim iránt minden ma::'"
