Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-36

487 Az országgyűlés 36. ülése 1948. divíduumot, az egyént nevelni és irányítani, bogy a közösségbe helyesen illeszkedjék be, a közösség célkitűzéseit elfogadja, aszerint éljen és cselekedjék. Nekünk tehát, amikor jutalmazunk és bün­tetünk, a demokráciára nevelve a magyar né­pet, nem szabad elfelejtenünk, hogy m jutalma­zás és a büntetés nem meríti ki a nevelés ösz­szes lehetőségeit, sőt még nagy hibája is va,n, mert végeredményben válaszfalat von és elkü­lönít. Akit megbüntetnek, az továbbra is ellen­ség marad és ha. az iá büntetés kemény, szigorú, tartós,,megkeményíti és megmerevíti az ellen­séget, a jutalmazás pedig csak keveseknek le­het osztályrésze, akik 'nagyobb eredményeket értek el és értékes munkásságot fejtettek ki. Ez a törvény, amely most kerül a Ház^elé, egy újabb nevelési módszert alkalmaz, amikor megadja a lehetőségét annak, hogy akit büntet­tünk és félreállítottunk, azt, ha jószándék és jó­akarat van benne, ha részt akar venni ia de­mokrácia építő munkájában, újra befogadjuk, módot és alkalmat adunk neki, hogy résztve­gyen a demokrácia kiteljesítésében. Nevelési módszerünk tehát egy új lehető­séggel gyarapodott ezzel a törvénnyel, amit mindannyian örömmel üdvözölünk. Ki kell azonban emelnünk azt, liogy a büntetés és ia jutalmazás, de az amnesztia is az embereknek csak egy kis részére vonatkozik, a többséget ezek nem érintik és így úgy tűnik fel, mintha a többség érdekében nem tettünk volna meg •mindent, hogy a demokráciához oda vezessük őket. Lehet, hogy ez atz oka és a magyarázata annak, hogy valóban az ország nagy többsége értetlenül állj a demokráciával szemben, úgy­hogy éppen ezzel a törvényjavaslattal kapcso" la.tba.Ti én azt érzem, rá kell mutatnom arra, hogy a büntetésen, a jutalmazáson és a meg­bocsátáson túl van a nevelésnek még egy sok­kal nagyobb, sokkal hatalmasabb eszköze, amelyet még eddig nem vettek kellően igénybe, ez pedig a meggyőzésnek és a felvilágosí­tásnak az eszköze. (KELETI Péter István (dn) : És a példamutatás.) , Ä meggyőzés, a felvilágosítás, a példamu­tatás azok a módszerek, amelyek a nagy törne­gekre hatnak és nekünk ezeket a módszereket igénybe kell vennünk, alkalmas és alkalmatlan időben, mindenmódon, mert azon áll vagy bu­kik a magyar köztársaság és a magyar demo­krácia, hogy meg tudjuk-e szerettetni a népnél, meg tudjuk-e győzni c«ket arról, hogy ez egye" dül az az emberi életforma, amelyikben érde­mes élni és amelyikben embernek lehet lenni. Szeretném, ha az országgyűlés egy Ms tü­relmet szentelne arra, (Halljuk! a néppárton.) hogy erről a kérdésről is néhány szó elhan­gozzék itt, annál is inkább» mert rá kellene végre tapintani a bajok gyökerére és ímeg kellene keresni az okokat: miért van az, hogy annyi magyar ember még mindig értetlenül, közömbösen áll a demokrácia nagy kérdéseivel kapcsolatban^ Én orvos vagyok és így meg­szoktam, megtanultain azt, hogy a gyógyítás előfeltétele a helyes kórisme, a helyes 'diagnó­zis. Addig nem foghatunk hozzá a gyógyítás­hoz, míg a baj természetével, előidéző okaival nem jöttünk tisztába. Itt mindjárt megmond­hatjuk, — és azt hiszem, mindenki elfogadja — hogy a magyar demokrácia még azért nem vált vérré és életté ebben az országban, mert évi január hó 15-én, csütörtökön. -488 először is itt még soha demokrácia nem vált. / (12.00) 1848-ban néhány hónapon keresztül felve­tődött a nemzet 'életének egére, mint egy szi­várvány, mint agy Ígéret a demokrácia azért, hogy hamarosan vérbefojtsák. (LUKÁCS Vil­mos (md): 1918-ban!) 1918-ban is talán szinte addig tartott a demokráciái, míg az 1018-as forradalom szimbóluma, az őszirózsa virág­zott, és amikor az őszirózsa elhervadt, akko­rára^ a magyar demokráciának ez a második reménysége is hervadásnak indult. Itt tehát soha nem volt demokrácia, és ennek követtkez­tében az emberek nem ilsmerik azt; és nem értik, nem tudják miről van szó. Fel kell te~ -*# nát világosítani, meig kell győzni, tanítani és nevelni kell őket. De szeretnék még valami mást is mondani. » Nemcsak a tudatlanság és az ismeretlenség a demokrácia legnagyobb ellensége ebben az or­szágban, nanem az a szomorú tény is, hogy a magyai- kultúra, a magyar civilizáció évtize­deken, sőt mondhatjuk, évszázadokon kereszj tül el volt zárva az igazi demokratikus kul­túra és civilizáció forrásaitól s úgyszórván százszázalékosan német forrásokból táplálko­zott. Ebben az országban tudomány, irodalom, mű­vészet és teehnika, szóval minden, ami tulajdon­képpen jelentős az emberi kultúrában, ós civili­zációban, német forrásból, német szűrőn keresz­tül került ide hozzánk. Az az érdekes és meglepő, hogy szidják és elítélik a fasizmust, a náciz­must és nem gondolnak arra, hogy a német nácizmus nem ötletszerűen pattant elő, nem váratlanul jelent meg az emberiség életében, mint egy szörnyeteg, nanem megvoltak az előzményei, megvoltak az évtizedes, sőt év J százados forrásai. Nemcsak az eredménnyel kell szembenézni, hanem meg kell vizsgálni azokat az okokat is, jamelyek az eredményt előidézhették. i Meg kellene végre mondanunk, hogy ta aémet kultúrának az volt a legnagyobb baja és bűne, hogy az embertelenség jegyében bon­takozott kL Ez az embertelenség» ez a humá­numellenes irány mérgezte meg először a.z or­szág lakosainak legnagyobb részét és tette őket olyan keménnyé, hogy mereven és ride gen tudták nézni emberek szenvedését és iha­lálát, Ez az antihumánus kultúra, ez az em­bertelenség az> amely a demokráciával szem' ben ilyen értetlenséget, ilyen tartózkodó (és duzzogó visszavonulást eredményez. Legyen szabad, t. Országgyűlés, kissé mé­lyebben beszélnünk erről a dologról és végre elgondolkoznunk azon, mi az oka, mi a ma­gyarázata annak, hogy a német kultúra így «Itévelvedatt és ennyire vontatókötélre vett** tulajdonképpen az egész magyar kultúrát. Szólnunk kell néhány szót arról, hogy tulaj­donképpen mi is a kultúra? A kultúra — hogy * mindjárt saját definíciómmal kezdjem — semmi egyéb, mint a humánum intézményesí­tése. Ha az ember fejlődését vizsgáljuk, azt látjuk, hogy minden emberben van önszeretet, mindenki szereti saját magát, de szereti a má­sik embert is, mert ösztönösen látja, hogy a másik ember m birtokosa az emberi mi voltnak, tehát az emberszeretet, amely az önszeretet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom