Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-26

21* Jz országgyűlés 26. ülése Í9Í7 lyeslês a kommunistapártról.) és enimek az együttműködésnek nemcsak azért van itt az ideje, a szükségessége és a fontossásra, mert végeredményben a humánumnak az elismerésé*bén egyek vagyunk, hanem azért is, mert mii itt az ország hazáiban azt hangoztatjuk, hogy a régi világ helyére nemcsak új világnak kéül jöninie, hanem a régi emberek helyére megújult, új embereknek kell jönniök, (Egy hang a né& párton: Jobb embereknek!) akik erkölcsileg magasabb felelősségérzettel rendelkeznek. (Helyeslés a néppárt soraiból.) Hát hol lehetne szebben és gyönyörűbben bemutatni ezt az emberi fejlődést, ezt az értékgyarapodást, mint ennen az egyházak életében és^ >a) munkájában? Nem tudom, képviselőtársaim ismerik-e azt a helyzetet, ameíybera a magyar protestáns egyházak vannak. Egészen különleges helyzet ez, mert amíg a nyugati országokban a világiaknak távolról sincs ilyen szerepe és jeleintősége, mint a magyar egyházak vezetésében, amíg nyusraton« így Amerikában is az egyházak életét lelkészek, panok vezetik és irányítják, addig nálunk az egyházak életében rendkívül nagy szerepe és nagy jelentősége van a világi embereknek^. Itt kellene tehát megújulásnak bekövetkeznie, annál inkább, mert a múltban, ha keresztény egyházak résizéről tévedések és hibák történitek, ezeknek a hibáknialk legnagyobbrészt a világi emberek vol't!ak az előidézői, mert ,a világi emberek megválasztásában és kijelölésélben, a preisbiítérium'ok ösiszeálllitiáslában, aiz egyházfelügyelők megválasztásában nem arra törekedtek, - hogy élő hitű embereket állítsanak az egyházközségek élére, neun azt kívánták, hogy tiszta életű és feddhetetlen emberek legyenek ai vezetők és iaz irányítók, hanem azvolt a fontost, hogy az illető a világban milyen pozíciót foglal el, milyen tekintélye van, (TT g y van! TJgy van! a kommunistapárton. — Taps a magyar demokratapárton és a pártonkívüliéknél.) és így következett be az a szörnyű szerencsétlenség az otflszág lelkűi életére, hogy az egyik legnagyobb evangéliumi egyház eléd egy foéfftős életű notitikus áiMott, aki minit' politikus helytelem irányba vezette az ország sorsát, kettős életével pedig megbotránkoztatta a hívőket. (Ugy van! Ugy van!) Ha tehát azt--akarjuk, hogy a demokratikus fejlődés megújult, erkölcsi fellelősségérzettőil, átitatott emberek munkájában és együttműködésében bontakozzék ki, akkor . igenis hisszük, és reméljük azt, hogy az egyházak hívei és vezetői egyaránt fel fogják ismerni a:z)t a. döntő fontosságú tényt, hogy csak tiszta életű, hívő, önmagukat és életüket rendben tartani tudó, .példaadó embereket kell állítani egyházi vezetőhelyekre, akikre felfelé lehet nézni és akik példaadássíal heflytes itraaiybam fogják vezetni és irányítani az egyház életét. Mélyen t. Országgyűlés! Amint mondtam azonban, az állam és az egyház viszonya nem állapot, hanem egy dinamikus kölcsönhatás, dinamikai lendület, amely dinamikai lendületből tulajdonképpen a kultúra fejlődése és ereje bontakozik ki. Mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy papírforma szerint arra az álláspontra helyezkedhetünk, hogy a< bevett és elismert egyházak a jövőben egyenrangúak legyenek és a tűrt felekezet megbélyegző volta megszűnjék, hanem át kell gondolnunk azt. hogy ez az elismertség és ez a bevettség tény és valóság legyen. Nekünk át kell gondolnunk és módot • * évi december hó 4-én, csütörtökön. 22 és lehetőség*et kell adnunk arra, hogy az állam és az egyház együttműködése necsak poíi'tdkái szükségszerűség vagy érdekkapcsolat legyen, hanem olyan őszinte együttműködés, amely ' egymás dolgainak a megismerésében és megbecsülésében nyilvánul meg. A múltban az állam ós az egyház viszonyát szörnj^ű képmutatás és egymásnak a közös megcsalása jellemezte- Az állam eltűrte az egyházat addig, ameddig kiszolgálta. Még anyagilag is támogatta és ellátta, ha hűséges szolgálatot kapott érte. De abban a pillanat; ban, mikor az egyház vezető emberei vagy köz." katonái az erkölcsi igazságoknak azokat a . mélységeit is előhozták, amelyek nem egyeztek meg az akkori államhatalomnak és a hatalmasoknak az érdekeivel, akkor az állam egyszerre elveszítette a türelmét és a presszióknak, a nyomásnak minden módját és minden eszközét igénybe vette, hogy elhallgattassa az egyház hivatott szószólóit. A középkort az jellemezte hogy az egyház sok hefl'yen lassan-lassan annak az egyetlenegy* mondatnak hirdetésére szorítkozott, hogy add meg a császárnak azt, ami a cstásaáré. Angliában például egy kis templomi ének hangzott fel, amely meghamisítva a kereszténység teljes lényegét, azt dúdolgatta, hogy Isten a gazdag , nak teremtette a kastélyt, a szegénynek teremtette a kunyhót. (GERENCSÉR György (kp): Nemcsak Angliában dúdolták, hanem itt is dúdolták s dúdolják!) A Vallás a magasrendű célok és feladatok szolgálatában áll és nem alázhatja meg magát annyira, hogy az uralmon levők kívánságait, törekvéseit indokolja és támassza alá, és transzcendentális módszerek, eszközök, fegyverek igénybevételével e világnak az igazságtalanságait és nyomorúságait indokoljla és magyarázgassa. Ha tehát mi nem azt akarjuk, hogy a jöyő, ben az államhatalom addig tűrje az egyház munkáját, amíg az egyház kiszolgálja, és ha mi az egyháztól nem laizt kívánjuk, hogy az államnak legyen a szolgája és az eszköze, hanem laizt; szeretnénk, hogy e két hatalmas emberi közösség szabadon, egymás megbecsülésével, közösen munkálkodjék az egész emberiség jóléte, emelkedése és fejlődése érdekében, akkor végre módot és alkalmat kell találni arra, . hogy a vallás s az állam problémái elfogultság nélkül megvilágíttassanak és megvitattassainak. , A közmondás azt mondja: »primum vivere, delude philosophairá«, — eíliőször tényleg meg kell teremteni ste életfeltételek lehető'ségeit, először meg kell élni, de amikor már . meg- , vannak az élet elemi fiiehetőségei, akkor elő kell venni a gondolait okait» az eszméket, a fogalmakat és tisztázni kell őket, mert csak egy ilyen fogalomtisztázás teszi azután lehetővé azt, hogy ne képmutatással! és^ egymás kikapcsolásavali, hanem a különböző gondolat" rendszerek lisimerete és megbecsülése alapján őszintén és becsületesein lehessen együttműködni. Az elmúlt évtizedeket egy vallásellenes szellem jeültamezlte. A korszellem és tudomány áffitásia — megmondom magyiairut — nemcsak vallásellenes, hanem istenefenes is volt. Tulajdonképpen az ateizmus volt a vezető szólam,- és divat- Most végre meg keillllene vizsgálni, és módot, alkalmat kelleme adni arra, hogy ezek aa eirkölosi^ ezek a transzcen" dtenítáHíis kérdések is bizonyos megvilágításhoz jussanak. Ha abból indulunk ki, hogy a tőrei: