Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-5
175 Az országgyűlés 5. ülése 1947. évi október hó 8-án, szerdán. 176 reskedőkiől elszedett árü ellenértékét néhány napon belül kifizetik? Van-e tudomása a pénzügyminiszter és a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter uraknak arról, hogy ezt a jelentékeny árumennyiséget az említett mezőgazdasági akció céljaira soha fel nem használták, hanem a Hangya Szövetkezetnek adták át, mely szövetkezet az így jogtalanul megszerz D tt áruval nem tudván mit kezdeni, azoknak, a kereskedőknek ajánlotta fel — a jelenleg érvényes gyári áraknál 25% kai olcsóbban — akiktől azok származtak? Megengedhetőnek és az erkölcs, de különösen a szövetkezeti törvény szellemével Összeegyeztethetőnek tartja-e a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter úr, hogy agy szövetkezet ilyen módon részesüljön áruellátásban és a tisztességes kereskedelem terhére ilyen módon jogosulatlanul gazdagodjék? Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr, illetőleg a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter úr intézkedni, hogy a Hangya az állami segédlettel átvett, de még meglévő árukat visszaadja,^ illetve a kereskedők jogos követeléseH sürgősen rendezz 0 ? Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Vértes István (md): T. Országgyűlés! (Halljuk! Halljuk! az ellenzéken.) A miniszterelnök úr tegnapi bemutatkozó beszédében különös elismeréssel szólt a kereskedelemről, amelynek én egyik szerény képviselője vagyok. Azt mondta: »Mjként a múltban többször kijelentettem, a kiskereskedelem hive vagyok és igyekezni fogok annak minden jogos panaszát orvosolni, kívánságait teljesíteni.« Ugyanebben a^ mondatban már sokkal melegebben és bensőségesebben emlékezett meg a miniszterelnök úr a szövetkezetekről, mondván, hogy azok különös támog-iatásbaai fognak részesülni, mert hiszen a szövetkezetek a demokrácia pillérei. T. Országgyűlés! Ha a kormányzat el van tökélve arra, hogy a polgárságnak adóba fizetett keserves filléreivel a szövetkezeteket támogassa, ám tegye, de tiltakoznunk kell az ellen, hogy egyes szövetkezeteket — legyenek azok nagyok vagy kicsinyek — oly módon támogasson, hogy a kereskedőtől jogtalanul, ai hivatalos hatalommal visszaélve, különféle kiutalásokat eszközöljön. Mert ez történt abban az ügyben, amelyet kénytelen vagyok a t. Ház elé hozni. (Halljuk! Halljuk!) Az eset arra az időre nyúlik vissza, amikor a magyar gazdasági életben kevés volt a pénz, kevés'volt az áru és a gyáraknak avégből hogy ipari munkásságukat el tudják látni mezőgazdasági cikkekkel, csereakciókat kellet lebonyolítaniuk. Ezek a csereakciók olyan mereteket öltöttek, hogy a közellátásügyi minisztérium indíttatva érezte magát a kérdésbe beavatkozni és 1945 augusztus 19-én a közellátási miniszter 104.900/1945. szám rendeletével olyként szabályozta a cserakciókat, hogy azoknak terve bemutatandó és egyben kimondotta, hogy joga van ahhoz, hogy a gyáripartól és banyáktól ipari cikkeket a csereakció részére lefoglalhasson, hogy az ipari munkásságot ellássa. Eddig a dolog rendben is ván. Amint méltóztattak hallani, gyáriparról és bányavállalatokról van szó, nem pedig kereskedői vállalatokról, hiszen a dolog természeiténéi fogva a kereskedőnek nem volt szüksége olyan mértékben mezőgazdasági termékekre, mert hiszen a kereskedelem ipari munkást nem foglalkoztat. Ugyanebben az időben az iparügyi miniszter 100,500/1945. számú rendeletével zár alá vette a vas- és fémanyagokat, és amint az már ilyenkor lenni szokott, gyorsan új .hivatalt állítottak fel. (Derültség.) Az előbb elfelejtettem mondani, hogy már az előbb is felállítottak egy úgynevezett csereakció hivatalt. most pedig felállították a vasgazdasági Irodát. Ennek avasgazdasági irodának az lett volna a feladata, hogy a zár alá vett anyagokat az arra "rászorulóknak, .lletőleg arra jogosultaknak kiutalja. Ebben a harmonikus együttműködésben, hogy az ecyik iroda a másik irodát • támogassa, odáig .mentekel, hogy a vasgazdasági iroda kiutalt árut a csereakciónak a kereskedőknél és ïammkor azok a rendeletekre való hivatkozással tiltakoztak ez ellen, akkor internálással való fenyegetéssel kényszerít^tték ők p t áruik jelentős tételeinek átadására» Hősi vonás kell ahhoz, hogy állami pecséttel ellátott iratokkal bemenjenek urak a kereskedőhöz és kényszerítsék valamire, de még nagyobb hősiesség kellett volna ahhoz, hogy a kereskedő ennek ellenálljon. A kereskedőtől nem lehet megkívánni, hogy ok nélkül közelebbi viszonyba jusson az internálótáborokkal. (Mónus íllésné (szd) : Na, ne, képviselő úr!) így azután a kereskedők kénytelenek voltak kiadni az árut. Mi történik most? Az áru elkezd vándorolni, de sohasem a mezőgazdiák résziére és soha inetm az ipari munkásság részére jut. Ebiből az árumennyiségből csereakció sohasem lett, háméin egyszerűen belevándórolt az egyik szövetkezetünk üresen 'tátongó raktárába (Felkiáltások: Melyik vvl — Pászthory István (f): így segítik a gazdákat!) Mindjárt meg fogom mondani, hogy melyik. (Egy hang a parasztvá.rton: Melyik raktár?) Mindjárt ki fogom elégíteni , a kíváncsiságai. Amikor a kereskedők ezt megtudták, 'megjelentek a vasgazdasági irodában és követelték a telepen tárolt árumennyiség azonnali kiadáisát, de azzal uítjaisították el őket: kérem ez nekünk kell most a forint! stabilizációjához, hogy legyen a kereslettel szemben megfelelő kínálat. Ez gazdaságilag egész szépen hangzik, de a tények azt bizonyították, hogy ez a tárolt áru H; forint stabilizációjára mégsem használ tátott fel. Közben a forint bevezetésével kapcsolatban a pénzügyminiszter úr, illetőleg a Gazdasá.gi Főtanács 1946 július 28-án olyan értelmű rendeletet adott ki, mely szerint a jogügyletekből származó követelések a kincstárral szemben nem peresíthetők. Igen ám, de itt nem jogügyletről volt szó, hanem hivatalos haitaíommal való visszaéléssel egyszerűen elrabolt árumennyiségről. A pénzügyminisztériumban Kemény államtitkár úr is elismerte, hogy ezt nem liehet az émlítettt rendelkezés alá vonni és a tárolók kártérítéssel tartoznak. Fizetés a mai napig sem történt, hanem — moist fogom kielégíteni képviselőtársiaiim 'kíváncsiságát — a leg-utóbbi hetekben megjelentek a Hangya ügynökei ugyanazoknál a kereskedőknél es felajánlották az el vi tit árut a eegédiúti telepen tárolva 25 százalékkal olcsóbban a gyári árnál. (Pászthory István (f) : Tolvajok ezek kérem! Elviszik a portékát és eladásra kínálják! — Zaji) Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy elviszik a tisztességes, becsületes munkával megkereset 1 kis vagyonkáját vagy forgótőkéjét annak a kereskedőnek azért, hogy a szövetkezeiteket a kereskedők vagyonával támogassák. Ha a szö-
