Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.

Ülésnapok - 1947-5

167 Az országgyűlés 5. ülése 1947. aszálykár minden műveleti növénynek és a takarmánytermő területnek is egyik nagy^ ellenség-e. Igen nagy csodálkozással kell megállapítanom azt, hogy a pénzügyi kormányzat előterjesztésére a miniszterelnök úr által kiadott rendelet, amely az aszálysújtotta vidékek adókedvezményéről szól, a takarmány termő területeket kifelejtette az adókedvezményben részesítendő területek közül. Ez megint ,a szakértelemnek egyik olyan hiánya, hogy erről talán jobb nem is beszélni. A munka kormányának ilyesmit, ilyen — hogy így mondjam pesties szóval — ziccert nem lett volna szabad hagynia, nem lett volna szabad megengednie, hogy ilyen kardinális hiba maradjon benne egy kormányrendeletben. T. Országgyűlés! Ma már Isten segítségével október 8-át írunk és még mindig nincsen a tiszajobbparti országrészen valamiféle kézzelfogható eredmény vagy támogatás, annak ellenére, hogy a földművestanács igazgatója, a földművestanács vezetősége — amely vezetőség kivétel nélkül a koalíciós pártokból adódik — többízben járt Budapesten. Eljártak az illetékes minisztériumokban, ahol a volt földmívelésügyi miniszter, Bárányos Károly, annakidején nagyon szívügyévé tette ezt a kérdést és igen nagy ügy buzgalommal fogott ^ hozzá a tiszajobbparti országrész megsegítéséhez. Az új kormány megalakulása óta azonban semmi nyomát nem látjuk annak, hogy ez az elsőízben kecsegtető remény megvalósulhasson. Politikum került bele a kérdésbe, vagy a jó Isten tudja mi és nem törődnek azzal, hogy a tiszajobbparti országrészben több mint százezer földműves család intézményes megsegítéséről van szó. Ebbe nem szabad politikumot belekeverni mert hiszen a hároméves tervnek egyik alapfeltétele az, hogy ha az idén nem volt elegendő és megfelelő termés, akkor minden lehetőségét megtaláljuk annak, hogy a jövőre az legyen, ennek pedig alapfeltétele az, hogy legalább ínséges vetőmaggal ellássuk azt a vidéket vagy azokat a vidékeket, ahol a vetőmag nem termett meg. T. Országgyűlés! A vetőmag kérdése ma Magyarországon nem kis probléma. Aki gazdaságpolitikával vagy gazdasági kérdésekkel foglalkozik., az ennek a kérdésnek a horderejével tökéletesen tisztában van. De ha azt akarjuk, hogy a szántóföldi müvelés alatt álló terület csakugyan be legyen vetve és a vetési munka kellő időben legyen elvégezhető, akkor ha szükséges, akár további kukoricanapok beállítása árán is indokolt lenne a kenyérgabona elvonása és beállítása a vetőmagszükséglet kielégítésére az ínséges vidékek ellátására. Ha ugyanis ez nem történik meg, akkor nemcsak a tiszajobbparti országrészen, hanem az egész országban is igen számottevő területek lesznek parlagon, bevetetlenül. Ne ringassa magát senki abban a hitben» hogy majd tavasszal bevetjük ezeket a területeket, mert tavaszra szintén nagyon kevés gabona vetőmagunk marad, tehát kapásokat kellene oda vetni, a kapások megműveléséhez pedig nem lesz meg a kellő kézi munkaerő. A magyar paraszt számára a búza és a rozs jelenti az életeit — attól függ, hogy melyik vidéken gazdálkodik — és ha nem terem meg a mindennapi kenyere, akkor a kedve sincs meg a munkához. Az a legkevesebb, amit a magyar paraszt a kormányzattól elvárhat, hogy megfelelő vetőmagmennyiséget^ október hó 8-án, szerdán. 168 gel megfelelő időben ellássa őt, mert ennek a lehetősége éppen a szakértők véleménye szerint még ma is fennáll. Nem tudom, ki lehet az az illetékes úr, aki a ma már egyesített vagy legalább is közös vezetés alatt álló közellátásügyi és földmívelésügyi minisztériumban ül (Mozgás-) és meri vállalni a felelősséget azért, hogy a vetőmagok nem kellő időben és nem kellő mennyiségben jutnak a magyar vidékre. Reméljük, hogy a demokráciának ez a bátor harcosa majd amikor felelősségre lesz vonható, mert egyszer egészen biztosan valakinek felelősséggel kell tartoznia, akkor legalább olyan férfiasan bátor lesz mint most, amikor nem csinál semmit. (Taps az ellenzék soraiban.) Einöle: Az országgyűlés iaz interpellációt kiadja az összkormánynak. Következik Varga László képviselő úr interpellációja a belügyminiszterhez a nagykaráesonyszállási pap, Debreceni Sixtus megverése tárgyában. Kérem, a jegyző urat szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Parkas. György jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy Nagykarácsonyszálláson szeptember 7-én a vasárnapi nagymise után, előre, megszervezett R-gárdisták megverték a helybeli . plébánost, Debreceni Sixtus cisztercita atyát? Kérdezem a belügyminiszter urat, hogy az eset súlyosságához mérten soronkívül kivizsgálta-e az ügyet, megtett-e minden intézkedést a cselekményt elkövetők kézrekerítésére, úgyszintén arra, hogy a bűnösök elnyerjék méltó büntetésüket.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó.. Varga László (dn): T. Ház! A kormány legfontosabb munkái közé tartozik országunkban a közbéke és köznyugalom biztosítása. Nem könnyű feladat. Háború után egy anyagilag és fizikailag részben és egészben tönkrement, erkölcsileg meglazult ország lakóinak a megbékélés szellemét kellene erőteljesen ápolni s kemény kézzel kellene mindenfajta rendbontóra lesújtani, de talán még keményebb kézzel kellene az erkölcsi tekintélyeket megvédeni. Legerőteljesebben azonban az önbíráskodást kellene megállítani az önbíráskodókra kellene lesújtani, mert amilyen arányban nő országunkban az önbíráskodók száma, olyan arányban gyengül a kormány valóságos hatalma. Csak gyenge kormány képtelen az önbíráskodást megállítana (P. Ábrahám Dezső (md) és Kováts László (din): így van!) és osiaik gyenge kormány kénytelen az önbíráskodást tűrni. (Úgy van! Űgy van! a néppárt soraiban.) Igen t. Ház! Ha az önbíráskodók azzal az elgondolással végeznék romboló munkájukat, hogy azt nem torolják meg kellőképpen, illetőleg talán csak látszatmegtoiiás történik, akkor ez az önbíráskodás nem más, mint országpusz-, títás és országrombolás hatósági segédlet mellett (Ügy van! Ügy van! az ellenzék soraiban.) Ha azonban ez az önbíráskodás ráadásul a tanító egyháznak jelen esetben egy szerény szolgáját éri, akkor olyan tünettel állunk szemben, amely előtt csak az hunyja be szemét, akinek már nincs látása és érzéke országunk jövője és népünk sorsa iránt. Vallom, hogy kemény kézzel kell a rendbontókra lesújtani, azonban a rendbontást nem