Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-23
1195 Az országgyűlés 23. ülése 1947. évi tak, — mondhatnám egy mondattal tovább: ha nem lesznek tényleg újszerűek — akkor egy olyan új, elképesztő bürokrácia fog ennek az országnak a nyakára ülni a bankokon é« a bankokon át az iparvállalatokon keresztül amelytől az IsW óvja ezt az országot. (ügy van! az ellenzéken.) En nem tudom, hogyan fogják majd összeállítani az igazgatósági tagot ezreit, nem tudom, hogyan fogják kiválogatni a felügyelőbizottsági tagoknak hasonlóképpen ezreit... (Mészáros Ödön (d,n): A jó pártokból válogatják kii.) Eri most egészen tárgyilagos szereinek lenni és erre a közbeszólásra sem sze rétnél válaszolni, amely mögött egy nagy kérdés van, az a kérdés, amelyet Justus képviselőtársam is érintett a sorok között, hogy valóban a nemzeté, a demokráciáé, a közönségé legyen ez. a kisajátítás vagy államosítás, a köztulajdonbavétel, ne pedig a pártoké; a demokráciáé és a demokrácián keresztül a né]) egyeteméé legyen ez(Az elnöki széket 12 óra 3 perckor Implom Ferenc foglalja el.) Tudom, hogy ez nehezen valósítható meg és tudom azt is> hogy nehéz, lesz itt kikerülni bizonyos pártszempontokat, de az Isten óvja meg a mi most növekedő és erősödő demokráciánkat attól, hogy akár pártoknak, akár pedig egyeseknek protekcionizmusán, bürokrá> ciáján keresztül felnövekedjék itt a nemzet gazdiasági életéinek egy olyan újabb rákfenéje, mint amilyen volt a múltban a nepotizmuson, a hozzá nem értésen, az antiszociális magatartáson keresztül a múlt igazgatósági tagjai ezreinek és ezreinek esetében. Vigyázzunk, — és ezt szerettem volna én látni és ezt szeretné látni a haladói dolgozó magyar polgár — hogy ez a törvényjavaslat necsak kerettörvényjavaslat legyen, amelyet olyan tartalommal töltenek meg, amilyennel akarnak, hanem legyen ez majd egy olyan törvény, amelyet a parlament komoly tanácskozás alapián hoz meg és így állapítja mieg azokiat az általános elveiket és azokat az általános nagy igazságokat, amelyeket egy nagy probléma kapcsán követni kell. Mert jaj lesz a demokráciának, jaj lesz a mi egész becsületes elgondolásunknak akkor, ha a bankok államosításán keresztül csak hatalmi kérdésről és nem a népnek, a közösségnek nagy egyetemes érdekéről lesz szó. Nagy veszedelem fog származni abból, ha a bankokon keresztül nem ezt látja az ország minden egyes dolgozó tagja: mert Magyarországon ma nincs olyan dolgozó, akinek, ha azt akarja, hogy haladjon, a nemzet újjáépítésének munkájában komoly részt vegyen, ne lenne tőkére szüksége. Ha pedàg a tőkeszükséglet nem a tényleges szükségleten, nem a megbízhatóságon, nem a rátermettségen, hanem politikai, vagy méginkább pártpolitikai szempontokon fog eldőlni, állni, vagy bukni, akkor ez a demokráciának, az újjáéledésnek, a nemzet jobb jövendőjének végtelen kára lesz. A kisajátítás kérdésének felvetésénél merült itt fel az a gondolat, hogy a törvényjavaslat nem tartalmaz határozott rendelkezést atekintetben, mikor történik e kisajátítás folyományaként az egyesek jogos kártalanítása. Énnél a kérdésnél nem osztozom az ellenzék álláspontjában, nem osztozom egyszerűen. azért, mert ha 'ismét a^ statisztika kereteben vizsgáljuk ezt a kérdést. — és elég káros, november hó 20 án r csütör'lökön. 1196 hogy a törvényjavaslat nem tár fel statisztikát — a helyzet az, hogy a béke éveiben is — még csak az 1938-as adatokat ismerem — a hitelintézeteknél a betétkönyvek darabszáma 928.000 volt, a betétek álladéka pedig 1938 végén 865 millió pengő. Ez tehát azt jelenti, hogy egy-egy betétkönyvön átlagban ezer pengő volt elhelyezve. Ha pedig tovább nézzük az adatokat és a Postatakarékpénztár adatait vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hop'v az 1938-as évben a betétkönyvek darabszáma 554.000, s ebből az 1—20 pengős betétkönyvek száma 355.000 darab volt. Mit látunk ebből'! A bankok a maguk apparátusának bázisát igenis két tényezőből kapjak: az egyik a részvényekben megnyilatkozó alaptőke, a másik, mégpedig a sokkal jelentősebb alap, a betétállomány, amellyel, mint tőkével azok a pénzintézetek a múltban dolgoztak. Ha most azt vesszük, — Justus t. képviselőtársam felfogásával szemben — hogy ezek a betétek teljesen elértéktelenedtek, akkor az osztó igazság valójában^ amellett szólna, hogy a kisbetétesek és részvényesek között kellene a kisajátítás vonalát megtalálni, ha. majd arra a sor rákerül, mert az alaptőke, minit határozott célra adott betét más, mint a más célzatú betét, amelyet természetesen más rizikó vállalásával helyeztek el a kisbetétesek az intézetekben. Én tehát, amikor a törvényjavaslat elvileg a kisajátítás^ gondolatát magáévá téve, a kártalanítás elvét is kimondja, azt mondom: ebből a szempontból, a magántulajdon kérdése és a polgári gondolat szempontjából nem látok kivetnivalót a törvényjavaslatban. A nagy kérdés a másik oldalon van. A nagy kérdést ott látom, hogy a mi társadalmi berendezkedésünk — sajnos, ennek a szegény országnak sorsa volt ez mindig — nem tud egy abszolút helyes irányban haladni. Ma is a magántulajdon álláspontján állunk az egyik oldalon, a másik oldalon intézkedéseink ezzel ellentétesek. A magántulajdon álláspontját fogadjuk el a kisajátítás ^ gondolatánál, de ugyanakkor nem adunk még csak határidőt sem arra, hogy e kártalanítás kérdésében mikor és milyen intézkedést fog a törvényhozás hozni. Nem szabad egyet elfelejtenünk. Ha mi súlyt helyezünk arra, hogy a bankokon keresztül a tőkeképződés előbb vagy utóbb bekövetkezzék, akkor nagyon vigyáznunk kell arra, amit Párragi igen t. képviselőtársam kifejezésre juttatott, hogy ne legyen túlméretezett a bankok tisztviselői karának esetleges átállítása, mert aki a vidéket és a népet ismeri, tudja, hogy bizonyos megbízhatóságot az ismeretségen keresztül épít ki és igen káros lehet a tőkeképződésre, ha akár politikai, akár egyéb szempontokból tál nagy méretű ós túl nagyfokú lenne a bankok tisztviselői karának elbocsátása, ami szociális szempontból sem fedi a (nemzet érdekét. A kérdés megoldásának még két szektorával szeretnék foglalkozni. Az egyik a Nemzeti Bank kérdése. A polgári gondo 1 ] at jegyében is általánosságban vallom, hog^ a Magyar Nemzeti Banknak, mint a bankjegykibocsátás monopóliumával rendelkező banknak, feltétlenül állami kézben a helye. Itt tehát a közérdek különleges vizsgálatára nincs is szükség. Végre is a polgári gondolaton épülő és a magántulajdon elvét a legteljesebb mértékben megtartó államok is
