Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.

Ülésnapok - 1947-17

865 As országgyűlés 17. ülése 1947. ivagy nem fogadjuk el. nem kíván órákhosszat tartó alkotmányjogi fejtegetéseket. Ezek 'a hosszadalmas fejtegetések a kérdést inkább csak zavarossá teszik, elfcödösíitik ós a tisztánlátást megnehezítik. : f A probléma nagyon egyszerű. Három kérdés tisztázandó ahhoz, hogy az országgyűlés eldöntse a javaslat sorsát, és elhatáirozza, hogy a javaslart törvényerőre emelhető-e vagy nem. Először meg kell állapítanunk azit, hogy egyáltalán maga az úgynevezett szükségrendelet összeegyeztethető-e az alkotmányosság fogalmával. Másodszor megvizsgálandó az, hogy a törvényhozó tényleg megszegi-e a inéppel szemben fennálló kötelességeit, ha ezt a javaslatot törvényerőre emeli. Végül pedig meg kell állapítanunk azt is, vájjon az országnak valóban ténylegesen szüksége van-e arria a törvényre, amelyet e javaslat törvényerőre emelésével hozni akarunk. Ami az első kérdést illeti, hogy tudniilik a szükségrendelet mint olyan beiktatható-e az alkotmányosság fogalmi köriéhe, erre nagyjában megfelelt már az egyik ellenzéki szónok úr, azt hiszem Parragi György, aimikor elismerte, hogy amióta alkotmányos állam van a világon, azóta megvannak a szükségrendeletek is, mert a szükségrendelet úgy jelentkezik az alkotmányosság mellett, amint a napfény mellett szükségképpen mindig jelentkezik az árnyék is. A kettőt egymástól elválasztani nem lehet. A szükségrendelet természetesen csak akkor helytálló, ha nevének megfelelően az abszolút szükségesség indokolja, mert a szükség a legfőbb p2ranes. A szükséggel szemben a kormányzatnak nemcsak joga, hanem egyenesen kötelessége is az ország iránt, hogy megfelelő rendelkezéseket, kormányrendeleteket hozzon, összes köz jogászaink, alkotmányjogászaink — olyan neveket említhetek fel, mint Kunez professzor, Pikier, Concha Győző, Kmetty Károly — valamennyien, kivétel nélkül elismerték, hogy a szükségrendeletek összeegyeztethetők az alkotmányossággal, ha a szükségrendelet hozását nem. kiséri az erőszak. Ha tehát a szükségrendelet a törvényhozó hozzájárulásával és akaratával keletkezik, abban a pillanatban megfelel a legszigorúbb alkotmányos elgondolásoknak ás. De még inkább megfelel akkor, ha a_ tör-' vényhozó még azt a formahibát sem akarja elkövetni, hogy nem előre, hanem csak utólag hagyja jóvá a szükségrendeletet és olyan törvényt alkot, amelyben bizonyos szektorokra» vagy bizonyos szükségesség esetén felhatalmazza a kormányzatot arra, hogy ilyen rendelkezéseket hozzon, de megadván az elvi lehetőséget, még külön az egyes konkrét rendeleteket is felülvizsgálja jóváhagyás végett. (Eszterhás iGyörgy (dm): Ha rendkívül sürgős, akkor helyes!) Nyilvánvaló tehát, hogy az első kérdésben támasztható aggály eloszlatható. A második kérdés az, vájjon tényleg meg" • isérti-e a törvényhozó a maga kötelességét a választóval, a néppel szemben. Erre a kérdésre szintén rövid és egyszerű a felelet. Feltétlenül megszegnie kötelességét a törvényhozó aibbani ajg esetben, ha tényleg és valósággal lemoudann törvényhozói jogáról, amint ezt az ellenzék igen t. szónokai kissé tendenciózusan kiemelték. Erről azonban ennél a törvényjavaslatnál szó sincs. Ebben a törvény javaslatban' a törvényORSZÁGGYÜLÉSI ÜÍAPLÓ I. évi november hó 11-én, kedden. 866 hozó nem mond le a maga törvényhozói jogáról. A törvényhozás minden területen korlátozás nélkül tovább folyik. Lemondás csak abban az esetben következne be, ha a törvényhozó bizonyos törvényhozási szektorokban önmaga elé gátat emelne. A törvényhozó azonban sehol sem emel gátalt önmaga elé. A törvényhozó ott és akkor hoz törvényt, ahol és amikor akar. Egyszerűen csak felhatalmazza a kormányt — éppen a szigorúan vett alkotmányosság szempontját véve figyelembe — hogy adott esetben a szükség szerint kormányrendeleteket hozhasson Hétre. Két év óta — visszamenőleg termé" szetesen sokkal hosszabb időt is megjelölhetnék, de minket csak az utóbbi két év érdekel, — megvolt a kormánynak ez a felhatalmazása, de senki_ sem állíthatja, hogy a törvényhozás nem teljesítette kötelességét maradélkNlanulAz a vád tehát, hogy a törvényhozó önmaga megcsonkítja a mjagia jogkörét, hogy a törvényhozás a néptől kapott jogaiból valamit nem teljesít, vagy azok közül valamiről lemond, -igénytelen nézetem szerint helytállónak szintén nem tekinthető. . T. Országgyűlés! Volt idő, amikor mi is a felhatalmazás ellen foglaltunk állást. Itt vannak igen t. képviselőtársaim a szoeiáldeimokrata táborban és a kisgazdatáboriban, akik nagyon jól emlékeznek arra, hogy például 1935 ben, 1936-ban, 1937'ben és 1938-ban a legelkeseredettebb harcot folytattuk — s folytattam magam is — a felhatalmazási javaslat ellen. Körülbelül azokat a közjogi fejtegetéseket, ame"' lyeket most az ellenzék igen t. tagjai elmondtak, mi is majdnem maradék nélkül elmondtuk, de méltóztassanak megengedni annak megállapítását, hogy az akkorj helyzet és a mai heiyzet mégis csak két teljesen különböző állapot. Az elmúlt ciklusban tényleg úgy állt a helyzet* amint Baramkovics igen t. képviselőtársaim most helytelenül a jelenlegi rezsimre méltóztatott mondani, hogy az a szükségrendeletekkel »ki~ fekszi« a diktatúra ágyát. Az elmúlt rezsimben ez a »kifekvés« tényleg szisztematikusan megtörtént, sőt nem is titokban, hiszen Imrédy Béla itt a Házban majdnem leplezetlenül elismerte, hogy a végrehajtó hatalom ommpotenciája felé törekszik» mert a fejlődés azt hozza magával. Természetestehát, hogy mi az akkori ellenzék, akik százszázalékosan a szabadságjogok védelme alapján álltunk, mert hiszen az egész alkotmány végeredményben a szabadsága jogok védelmében készült, a legvehemensebb harcot folytattuk a felhatalmazási javaslat ellen. (Eszterhás György (da): Es a sajtórendelet, előadó úr*? Az mi volt most?) Most egy egészen más helyzettel állunk szemben. Demokratikus államformánk van, amelynek lényege a szabadság gondolata. A kormányzat ezt a gondolatot kívánna szolgálni. Ennek a gondolatnak a szolgál áfában áll — azt hiszem — az országgyűlés minden tagja. Ha pedig így áll a dolog, akkor ugyanaz az indok, amely bennünket annakidején arra ösztökélt, hogy a felhatalmazási javaslat ellen forduljunk, ezúttal a felhatalmazási javaslat mellett sorakoztat . fel bennünket. Ugyanaz a hatalom az egyik kézben szerencsétlenség, a másik kézben áldás. Ugyanaz a napsugár a vásznat mindig fehé^rebbé, a cigánygyereket meg »mindig feketébbé teszi. Pedig a napsugár ugyanaz. A fel55