Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-10
459 Az országgyűlés 10. illése 1947. Szükségesnek tartom utoljára még egy alaki körülményre rámutatni. Amikor ilyen igen nagyjelentőségű törvényt kívánunk hozni, amelyik olyan nagymértékben érinti a gazdasági élet fontos rétegeinek, a kereskedelemnek és az iparnak a tevékenységét, akkor ezt a törvényt sem a kereskedelmi, sem az iparkamaráknak, sem a gazdasági élet olyan fontos tényezőinek, mint a Pénzintézeti Központ és más egyéb alakulatok, meg nem küldték, erről a törvénynek az indokolása be nem számol. Ebben a formában én ezt a törvényt nagytömegű büntetőtörvényeink egészségtelen halmozásának és olyannak látom, amely csak irritálni fogja a magyar gazdasági életet, mégpedig minden eredmény nélkül. Ezért nem is tudom elfogadni. (Élénk helyeslés es taps az ellenzéki pártok soraiban.) Elnök; Szólásra következik a kijelölt szónokok közül? Hajdú Ernőné jegyző: Kondor Imre! Kondor Imre (pp): T. Országgyűlés! En a sereghajtója vagyok a törvényjavaslat vitájának és nem akarom ismételni azokat az érveket, amelyek e törvényjavaslat időszerűségének az indokolására itt a parlamentben elhangzottak. Egy valamit szeretnék kiemelni, ami talán új mozzanat. — és ezzel szeretném demokráciánk fejlődésének távlatába állítva aláhúzni a törvényjavaslat időszerűségét. — ez pedig az, hogy ez a kifosztott, levert és minden gazdasági erejében hiányt szenvedő ország a felszabadulás után, mikor a demokrácia útjára lépett, gazdaságilag feltétlenül beteg volt. Beteg volt a,zért, mert nem rendelkeztünk olyan gazdasági hatóerővel, éppen országunk kifosztottsága folytán, amely szükséges lett volna ahhoz, hogy a nagv társadalmi és politikai átalakulást gazdaságilag is fedezni tudjuk. Emlékezzünk arra. hogy nagyon «ok oldalról félreértve az általános helyzetet, kifogásolták a demokráciának azt a liberalizmusát, amellyel engedte, hogy magánkezdeményezés során árucsereforgalom alakuljon ki itt, bogy előbújjanak a készletek és követelték éppen a túloldalról, éppen a reakció oldaláról, hogy a kormány, mikor nem rendelkezett... (Zajos ellentmondások és felkiáltások az ellenzéki vártok oldalán: A reakció oldaláról!) Kérőm szépen, nevezhetem önöket valami szebb néven is; a lényeg akkor sem fog változni! (Nagy László (md): Önmagát nevezze!) Ne személyeskedjünk képviselő úr. Tárgyilagosan nézzük ezt a kérdést. Nem gond oltani, hogy ez a név találni fogja. Mindenesetre tudomásul veszem azt is, tessék megmondani, hogv melyik nevet tetszik vállalni. Én nem a képviselő úrra értettem. (Zaj az ellenzéken-) Tény az, hogy igenis éppen a kormányzat akkori, mondjuk, ellenzéke volt az, amely ezt a liberalizmust kifogásolta és avval érvelt, hogyha, valaha, akkor a háború után kezdődő demokráciáiban indokolt lett voflna a legszigorúbb kötött gazdálkodás. Mindenki bölcsen tisztában volt akkor azzal, hogy ha a demokratikus állam rendelkezett volna megfelelő gazdasági fegyverzettel, akkor ez lett volna a helyes. Természetes azonban, hogy amikor a kormányzat egy csődtömeget, egy kifosztott országot vett át a háború után, az etmult korszak országvesztő politikája folytán., rá volt utalva arra. hogy a. legnagyobb liberalizmussal kezelje az akkor újjáépülő gazdasági életet, és innen van az, hogy Magyarországon egy hibrid gazdasági helyzet alakúit ki. Ter~ évi október hó 23-án, csütörtökön. 4GÖ mészetesen az állam is igyekezett gazdaságilag megerősödni. Ezért kellett a bányák és a hehézápar államosítására, a fontosabb nagyüzemek irányítására rátérni, Ugyanakkor kezdtük szervezni gazdasági életünk szövetkezeti hálózatát, amely még ma sem tudott anynyira megerősödni, hogy számottevő (tényíezője legyen a magyar gazdasági életnek, és ez természetesen nem a kormányzat hibája. Ugyanakkor megindult — és éppen ebben van gazdasági életünk hibrid volta — egy nyakló nélküli magánkezdeményezés az élet mindfen terén, ami ellen szintén nem tudtunk akkor. védekezni, de amelyet megfelelő korlátok közé szorítani az idők folyamán mindinkább kötelessége lesz a demokráciának. (Úgy van! Úgy van! a kommunistupárton, a szociáldemokratapárton és a parasztpárion.) Ennek eredménye volt az, hogy amikor a dolgozó társadalmi osztályok, a parasztság és az ipari munkásság ennek az országnak egyedüli értékgyarapító tényezőjévé forrták ki magukat, mert egyebük nem volt, mint a dolgozó rétegek munkája, jóformán ez termelt csak gazdasági értékeket ebben az országban, akkor az árucsereforgalom és egyéb gazdasági tényezők, amelyek már nem produktív munkát végeztek, akármkmnyire szükségesek is, túlságosan ránőttek ennek az országnak fejlődő gazdasági életére. Amikor itt gazdasági életünk betegségéről beszélünk, nem tagadhatjuk, hogy a mi gazdasági élettünk legnagyobb betegsége, amint már voltunk bátrak itt ebben a parlamentben is jó néhányszor hangsúlyozni, az a tény. hogy ma a sokkal kevesebb árut legalább háromszoros létszámú kereskedőréteg közvetíti a fogyasztók felé. (Mozgás a. magyar demokratapárt soraiban.) Ez nem kereskedelemellenes tendencia, ne úgy vegyék ezt képviselőtársaim. Itt egész gazdasági életünk betegségéről van szó. (Vértes István (md) : Délelőtt pontosan az ellenkezőjét hallottuk a. túloldalról — Zaj. — Az elnök csenget. — Gyurkovits Károly (szd): Nem értette meg, aanit mondott!) Én nem^ vitatom ezzel az állításommal. (Gyurkovits Károly (szd): Arról beszél, hogy sok a kereskedő! — Az elnök csenget.) hogy a termelés mikor fogja elérni a békebeli színvonalat. Ez ebből a szempontból szinte közömbös, mert tény az, hogy az áruközvítítéssei legálisan foglalkozó rétegek már elérték a. béikeibeli színvonailalt, (Rudas László (ikp): Sőt túlhaladták! — Egy hang a magyar demokra' a pdrton: Anélkül éhenhaltak: volna az emberek Budapesten ia felszaibaKluMs után-) sőt háromszorosával túlhaladták, és ez akkor is beteg dolog lesz, ha békebeli színvonalon fogunk termelni. Én nem vagyok hajlandó az áruközvetítés értékgyarapító jellegét elismerni, mert belőle még nem épült fej egyetlen ország sem. (É'lénk helyeslés a kommunistapárton, a szociáldemokratapárton és a parasztpárton.) Mivel demokráciánk első két évében így alakult egész gazdaságú életünk, természetes, hogy az ilyen beteg gazdasági élet kórokozói nyakára fognak nőni egész demokráciánknak, amely ezt a fojtogató betegségeit megérzi. Ezt senki sem vonta kétségbe a t. túloldalról sem. Legfeljebb abban van közöttünk eltérés, hogy a gyógyítás módszereiben nem értünk egyet. Erről lehet vitázni, magáinaik «nnek a ténytnek negállapításában azonban feltétlenül egyet • kell értenünk és abban is, hogy ha ezt a folya-
