Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-9
361 Az országgyűlés 9. ülése 1947. első bekezdésben említett anyagok feldolgozására is. Ez tehát szerény nézetem és több iparostársam véleménye szerint is azt jelenti, hogy a kisiparnak ' azt a részét, amelyet röviden ruházati iparnak nevezünk, egy rendeletben elbujtatva államosították, (Ügy van! TJgy van! az ellenzéken.) de nem úgy mint más vállalatokat, amelyeknek ügyét idehozták a plénum elé, itt nyilvánosan letárgyalták, diszkussziókat folytattak felettük s azután született meg az államosítási, a szocializálása illetőleg az igénybevételi törvény. A kisiparosságnak ezt a tömegét, amely közel 30.000 főt számlál, egy rendeletben elbujtatva máról holnapra államosították Amikor interpellációmat bejegyeztem, akkor harmadik vagy negyedik pontként azt írtam Ibele, hogy miként akarja az állam egy ilyen mammutüzem anyagi ellátását biztosítani? (Hódy György (f): Kifizetéssel!) Ezt ma már tudjuk, r ert a Gazdasági Főtanácsnak az elmúlt napokban megjelent egyik rendelete úgy szól, hogy azok a közületek, amelyek ruházati, bőr- és egyéb igényeik kielégítésére ellátmányt kapnak, ezt az ellátmányt kötelesek az ŐRI számlájára befizetni. Az OKI részvényei így oszlanak meg: a részvények 25%-át az ' iparügyi miniszter 17-5%-át a közlekedésügyi miniszter, 15°/°-áta pénzügyminiszter, 12.5-—12.5 n ' ; °-át a belügyminiszter, a honvédelmi- és népjóléti miniszter és 5%-át -a kereskedelemügyi miniszter úr jegyezte. Ez tehát azt jelenti, hogy ami ellát mányt egy-egy minisztérium az összes ruha, cipő, szíj, nyereg és egyéb cikkek beszerzésére kap, amit a Máv, a honvédség, a posta, a pénzügyminisztérium, fináncok és egyéb állami testületek felruházási céljaira kap, annak összegét befizeti az OKI számlájára. Tehát nem a postatakarékpénztárba v-gy a saját pénztárába fizeti be, hanem az ORT pénztárába. Az OKI így illetéktelenül iut egy hatalmas tőkéhez. Sehol sincs szó arról, hogy ha például az igény csak októberben jelentkezik, de már januárban fizették b.^ az összeget, akkor ennek a tőkének a kamatait hogyan és kinek számolja el az ORI. (Hódy György (f): Kész haszon!) T. Országgyűlés ! Kormányrendeletről beszéltem, mégis az iparügyi miniszter úrhoz interpellálok, mert míg a munkavállalóknak és a 1 magyar dolgozó parasztságnak megvan la kaMnetben a maguk képviselete az állaimimimisiziter urak személyébein, addig a magyar kézművesiparinak csupáín ejgyeileníegy képviselője van: az iparügyi miniszter úr. Mivel az iparügyi miniszter úr hatáskörébe sem a vasutasok, sem a postások, sem a fináncok nem tartoiznak, tisztelettel kérdem, • vájjon 25%-nyi részvényállományával milyen megrendeléseket akar eszközölni az! ORI-iiálf TJgy gondoljuk, h.osy valószínűleg a NIK és a MÁSz ; résziére. Ezzel azonban a magyar kézművesipair nagy részét tönkreteszi, a kézművesipariost állami bérmunkássá süllyesztik^ le, (Felkiáltások az ellenzéken: Az a cél!) éspedig a rendeletnek amaz egyetlen passznsával, hogy az ORI-nak jóga van feldolgozó munkát végeztetnie. (Egy hana a demokrata néppárt oldalán: Az a oél, hogy proletárok legyünk mindannyian!) Meg kell; nézni a magyar kézművesipart: milyen hatalmas összegeket fizet be havonta ipartestüileteiin keresztül az.iadóközösséigbe. Soha a íboldoigialbb időkben, — ha szabad így mondanom, (Felkiáltások a kommunistapárt olévi ok óber hó 22-én, szerdán. 362 dalán: Szálasi idejében? — Zaj.) az 1910 előtti időket érteni — amikor a gazdasági helyzet mésr anagengedte, hogy a magyar kézművesipar minőségi árut gyárthasson és amikor a. magyar kisipar világhírű volt, még- inégköze^ lítőfeg (sem fizettek be annyi adót az, áliampéhztárba, mint amennyit ma fizet be a kisés középipair, tudva.azt, hogy eibből a szörnyű elesettségiből hazánkat csak úgy tudjuk felemelni, ha mindnyájan pontosan és majdnem erőnkön feliül eleget teszünk adófizetési kötelezettségünknek. Állítom, hogy a magyar kézművesipar az adóhivatalnak nem tartozik egyetlen forinttal sem, ugyanakkor, amikor a m.anrmutváiMatok. tudomásom szerint, sok száz- és százezer forint adóval és illetékkel] tartoznak. (Egy hang a függetlenségi párt oldalán: Ehhez mit szólnak!) A kisiparos ma hatalmas küzdelmet folytat egy-egy • versenytárgyalás alkalmával, de a kollektív .'szerződésben biztosított munkabéreket nem kapja meg. Mégis államosítják és kiszolgáltatják iaz. ORI-niak- Kérdem: vájjon 1 kellő szakemberek vezetése nélkül különt munkát fog-ei végezni ez az ORI, imiint'iaimiilyein munkát a kézművesipar végzett eddig ?iÉs kérdem: azt az adót, amely az államosítás miatt kiesik, honnan fogja tudni imajd pótolni a pénzügyminiszter úr? (Ternay István (md)\ ÍNeim baj, valaki keres rajta! — Zaj.) T. Országgyűlés! A kisiparosság ,nevébei: tisztelettel kérem az iparügyi miniszter urat hoigy ezt a "rendeletet vonassa vissza, vagy ha ez nem lehetséges, akkor vonassa vissza, a rendeltetnek legalább azt a részét, a:mely az áru szerzését és feldolgozását szabályozza. (Helyeslés és taps az ellenzéken.) i Elnök: Az országgyűlés az interpellációt kiadja, az. iparügyi niimászter'úrnak. Következik Kunszeri Gyula képviselő úr interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz az általános iskolai latin tanítás tárgyában. Kéreim jegyző kép viselő társ unkát, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni, s Hajdú Ernőné jegyző (olvassa): »A kultuszminiszter úr 75.000/1946. Vkm. számú rendeletével a )atin nyelv tanítását, mely eddig az általiánosi iskolák felső osztályaihoin fakultatív alapon történt, végképpen törölte. Van-e tudomása a kultuszminiszter úrn'ak arról, hogy a klasszikus műveltség nemzeti kultúránk alapja, s így a latin nyelv tanításának bárminemű korlátozása súlyos sérelmet jelent az egyetemes magyar kultúra integritása ellen? Hajlandó-e a miniszter úr —- és ha igen: minő eszközökkel — ezt a kulturális sérelmét orvosolná?« Elnök: Az interpelláló képviselői urat illeti a szó. Kunszeri Gyula (ind): T- Ház! (Zaj. — Halljuk! Halljuk! az ellenzéken.) Sajnos, a imulitblain is azt tapasztaltam és a jelenben iiS tapasztalosm, hogy közoktatásügyi, nevelésügyi, kulturális, kérdések áltailtábam nem ikellteniek olyan mérvű érdeklődést,- miint amilyent megérdemelnének a Házon kívül és a Házon, belül is. Lehet, hogy ennek az az oka, hoigy mindig volt Sannyl bajunk a minidenkori jelen problémáival, hogy nemigen volt időnk behatóbban foglalkozni ifjúságunk, tehát, jövőnk kérdéseivel. De minthogy ez a helyzet általában tapasztalható, azt hiszem, nem tesz felesleges, ha, főbíb vonásaiban és nagyobb részleteiben
