Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.

Ülésnapok - 1947-7

235 As országgyűlés 7. ülése 1947, érteni hogy vannak, akik szinte múló kellemetlenségnek tartják azt, amit a felszabadulás első hónapjaiban és éveiben átéltünk, vagy éppen mulandó szörnyűségnek tekintik mindazt, a

mi végbement és a köztársaság alakuló új rendjét csak árnyoldalairól, csak kifogásaikkal és csak kritikájukkal tudják követni. Nézetem szerint ez az a vizválasztó, amely elválasztja a koalíciót az ellenzéktől, a

z tudniillik, hogy az egyik oldalon tanultunk a törtéiieletmből, harcoltunk azért, hogy a régi rendszert gyökeresen lebontsuk és átformáljuk; dolgozunk azért, hogy új rendet, új világot építsünk és ezentúl hiszünk benne, hogy «hogyan elindultunk, ez, ia munka jól megy ezer baja és gondja ellenére és végre is kiépül belőle az ia világ, amelyet a. régi helyére akíarunk állítaná. ! De mert mi is részesei — és nem is számításon kívül hagyható része — vagyunk ennek a kcxalíciónak, nekünk is van néhány szavtunk a koalíció és az ellenzék kérdéséhez. Annál is inkább, mert ebben a vitában kiderült, hotgy egy világ választ el ben-' írünket egymástól, kiderült, hogy olyan mély és komoly ellentétek állanak fenn, amelyek minden kérdésiben következetesein: megnyilatkoznak és

/ amelyek egészben véve demokráciánk további sorsának döntő kérdései. Számunkra ez a felismerés nem megrendítő. Elég jól tudtuk, hogy az* az ellenzék, amely ma politikai hangot ad és amely különösen Moór professzor iir felszólalásában olyan rikító színekkel jelentkezett, (Egy hang •a függetlenségi párt oldaláról: Számokkal!) meg van a magyar társadaloimban. nem pusztult ki és a demokráciáinak számolnia kell vele- Mondom, nékünk ez nem megrendítő. Jól tudtuk. De gondolom megrendítő lehet annak a kisgazdapártnak, amely most láthatja, hogy kikkel volt közös pártkeretben — nem Moór képviselőtársamról van szó, de nagyon sokról ellenzéki képviselőtársaim közül — s most érezheti, mi az a mélységes' különbség, amely fennáll aaok között, akik szolidárisak a demokrácia rendjével és egész politikai vállalkozásunkkal és azok között, akik nem tudnak szolidaritást vállalni, csak rosszindulatú kritikát tudnak gyakorolni. (Egy hang a függetlenségi párt oldaláról: Inkább nz döbbenti meg\ hogy kikkel van most közösségbein! — Zaj.) Ebben különbözünk laz ellenzéktől és a nemzeti parasztpárt részéről, mint a koalíció legkisebb pártja részéről nem érezzük tisztünknek, nem lis vállaljuk azt a szerepet, hogy a koalíciót mindenestől megvédjük. Ezt már bizonyára el fogjia végezni a miniszterelnök úr. Én nem akarok hosszasan elmélkedni erről a viszonyról és arról a szakadékról, amely a koalíció és az ellenzék között fennáll, de néhány kérdést ki akarok ragadni. Különösen nem akarok belemenni hosszas fejtegetésbe arra nézve, hogy mi az, amit mi vallunk a szabadságról, demokráciáról est nai az, amit az ellenzék — számos felszólalásából kitűnően — vall. Ugy látom, itt végzetesen eltérünk . egymástól. Nekünk tudniillik a szabadság és a demokrácia csak egyféleképpen érthető. " (Ráth András (f): Egyesek részére van szabadság!) Körülbelül' úgy, a dolgozó parasztok részéra, w munkások részére (Lelkes taps és helyeslés a kommunista, <a> szociáldemokrata évi október hó10-én, péft ekén. 25ő és a parasztpárt soraiban. A szónők szaval elvesznek a zajban) •.. értelmiség részére. (Ráth András (f): Nézze meg a képviselő úr Kiskunhalast, ahol a dolgozók huszonöt százalékát kihagyták az önök emberei.) Rögtön szólok Jenről is. (Ráth András (f): A választól névjegyzékből kihagyták a dolgozók huszonöt sZáz&lékát, akik kint dolgoznak a mezőkön, hogy a városnak ennivalója legyen.) Szóval nekünk ez a demokrácia, (Ráth András (f): Ez az önök demokráciája, ebben igaza van!) meni pedig üres játékbáb, nem elvont Jog és írott malaszt, szóval nem polgára demokrácia, nem kapitalista liberalizmus, amely alkalomadtán, ha megszorul, fasizmus is tud lenni (Tavs a kommunista, a szociáldemokrata és a parasztpárt soraiban.) De néhány konkrétebb kérdésről is akarókebben a vonatkozásban szólni. Itt van a szakszerűség kérdése. (Vándor Ferenc (f): Beszél-; jünk a bankok pénzéről, amellyel indultak!) — Egy liang a parasztpárton: Ki mondta ezt! — Zaj.) Szóval a szakszerűségről akarok néhány szót szólni. Mlagábainvéve nem tudom miért érdekes a kérdés. Nein hiszem, hogy legyen nárt, la melyik ia szakszerűséget ne becsülné meg, ne tudná, hogy országot vezetni, az élet bármely területén helytállni csak minél jobb szakszerűséggel lehet. (Vándor Ferenc (f); Lásd Veres Pétert! — Derültség és zaj.) Ügy van. Ugye milyen érdekes ía téma. Éppen erről akarok beszélni Szóval ez úgy látszik, nem egyszerű sziakkérldiés, hanem politikai ikérdés. (Ráth András (f): A tudás kérdése!) Ugy van, a tudás," a rátérnietit>:ég, a hozzáértés kérdése, (Ráth András (f): Örülölk, hogy megegyezünk!) A mi felfogásunk szerint, ka félretesszük a sz<ajkszierűség politikai vonatkozásait, akkor semmi csodálatos nincs ebben. Valamennyien azt kívánjuk, hogy az élet minden _ területén minél több szakszerűség érvényesüljön, minél több hozzáértő ember kerüljön a megfelelő posztokra (Hódy György (f) : Lásd az összeíró bizottságokat!) és ezért legjobb tudásunk szerint el is követünk mindent mind a politikai élet mezején, mind pedig az ifjúság nevelése terén. (Folytonos zaj.) De miért annyira érdekes a szakszerűség kérdése, hogy ellenzéki oldalról unos-untalan felvetik, hogyha közigazgatásról, állami vállalatokról, szövetkezetekről vagy a gazdasági élet bármely kérdéséről van szó, akkor újra meg újra a szakszerűség követélményével állnak elő? {Állandó zaj. — Hódy György (f): Az ország gazdasági életében meglátszik a szakszerűség!) Mi ez? Nem a szakszerűség izgatja az urakat, (Úgy van! Úgy van! a paraszt" patton, a szociáldemokratapárton és a kommunistapártom) sőt minél jobban végzi a dolgát egy igazán demokrata, annál inkább izgalomba esnek tőle? .Úgy van! Úgy van! — Taps a parasztpárton, a szociáldemokratapárton és a kommunistapárton. — Zaj az ellenzéken. — Ráth András (f) gúnyosan: Hogy a hozzáértés mit jelent, azt megmutatta az ön belügyminisztersége ebben az országban!) . '•-!-. Nem a szakszerűség kérdése érdekes tehát, hanem az, hogy a szakszerűséget nem tudják f

. másképpen elképzelni, mint úgy, hogy: az a. szakember, aki a régi rendszerben megszerezte a megkívánt iskolai képesítést, kiállta a próbát, a régi rendszerben egészen megbízható, jó munkaerő volt, és jól beleilleszkedett, a rend-