Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-114

163 A nemzetgyűlés 114. ülése 194 azonban közkeletű szóval inflációnak nevezzük«. Ezt a megállapítást azzal kapcsolatban teszi, hogy az eddig beállított kiadási tételek nem helyesek, azok a valóságban ennek a többszörösét fogják kitenni. Később pedig ezt mondja (olvassa): »Mivel érte el a kormány ezeket a sikereket? Kizárólag pénztechnikai eszközökkel, a magángazdaságra gyakorolt erős deflációs nyomással, amely mellett erős kormányzati infláció volt észlelhető«. Azt állítja tehát, hogy az egész stabilizáció sikere csupán pénztechnikai eszközök útján volt elérhető. Ha ilyesmi lehetséges lenne, akkor a világon az inflációt nem ismernék. A stabilizációnak jói tudjuk, — eat többször megállapítottuk — vitán felüli előfeltétele volt az volt* hogy Magyarországon egy olyan termelés indult meg, amely tudott annyi szükségleti javat termelni, amennyi alacsony színvonalon ugyan, de alkalmas volt a tömegek szükségletének kielégítésére. Nincs az a pénzügytechnikai eszköz, amelynek segítségével egy áruhiányban szűkölködő országban a stabilizációt meg lehetne valósítani. Ha azonban sikerül aláásni a tömegek bizalmát a stabilizáció iránt, ha sikerül olyan látszatot keltem, amelyek a költségvetés és a stabilizáció hitelét nem a realitásokban, nem a munka eredményeként jelentkező termékekben mutatják meg, hanem közönséges zsonglőrmutatványokban, akkor elérte célját, amely cél — szögezzük le és állapítsuk meg —.elsősorban az, hogy egy újabb infláció veszélyének f elk elitesével a demokráciát aláássa és lehetővé tegye egyeseknek azt a nagy-nagy nyerészkedési lehetőséget, amelyéét azok az infláció során, több mint egy esztendőn kereszítül a dolgozó magyar nép bőrére és rovására élveztek. Még egy kemény állítása van Sulyok képviselő úrnak, amikor a költségvetés összeállítását vizsgálja. Megállapítja, — és bizonyos igazság van ebben — hogy a magyar gazdasági élet nem tudja elviselni az úgynevezett külső terheköt, amelyek alatt a jóvátételi ós egyéb kiadásokat kell érteni. Megállapítja, hogy ez az összeg 42.5 százalékban jelentkezik, ami elviselhetetlenül magas. Legyen szabad valamire felhívnom Sulyok képviselő úr figyelmét. Az a teher, amely Magyarországra nehezedik, valóban súlyos, majdnem elviselhetetlenül súlyos, és hogy ez a teher erősebben vagy kevésbbó erősebben nehezedjen Magyarországra, az az ország belpolitikai alakulásától és magatartásától függ. Sulyok képviselő úrnak azonban tudnia kellett volna, hogy hasonló külső terhek nehezedtek Magyarországra 1939-ben 57.9°/o-ban, az 1939/40. évi költségvetésben pedig 61.4°/«-ban. Annakidején a magyar állam ennyit fordított az improduktív fegyverkezésre, a katonai befektetésekre ós elviselte az ország anélkül, hogy tönkrement volna. El fogja tehát viselni ezt a becsületbeli kötelességet is. Nemcsak, hogy nem megy tönkre, hanem feli fog épülni. (Korányi János (msz): Nem! Ezt nem lehet összehasonlítani! — Nemes Júlia (szd): Ebben igaza van, hogy nem lehet!) Még egy megállapítása van Sulyok képviselő úrnak, amely szintén nélkülözi a tárgyilagosságot. Azt mondja, hogy nemzeti jövedelmünk után 17 százalékos adóterhet kivetni nem lehet. Megemlítem, hogy békében 19 százalékot fizetett a magyar nép adó címén, tehát bizonyos vonatkozásban csökkent az országra nehezedő teher, ami érthető és szükséges is, de ovi március hó él-én, pénteken. 164 felhívom még valamire Sulyok képviselő úr és a szabadságpárt figyelmét. Ez az, hogy Magyarországon a 17 és 19 százalékos adóteher aránytalanul alacsony a külföldi adóterhekhez képest. Vegyék tudomásul, hogy a nálunk jobb gazdasági viszonyok között, de mégis nehézségekkel küzdő Franciaországban, a Monnet-terv évi 23—25°/o-ot akar igénybe venni a nemzeti jövedelemből, pedig feladatai nem olyan súlyosak, nem olyan parancsolóak, nem olyan életbevágóan szükségesek, mint a mi megoldandó feladataink. Annikor kevesli a költségvetés kiadásait, ugyanakkor védi azokat az adózókat, akiknek módjuk és lehetőségük volna teljesíteni, követeli a kormánytól, hogy többet és többet fektessen be, dologi kiadásokra, újjáépítésre többet és többet áldozzon. Ezt a kettősséget felelős politikustól, különösen egy pénzügyi szakembertől hallani rendkívül csodálatos dolog. De tovább kell mennem a kritika terén. Azért térek ki erre, mert személyes csalódásom van. A szabadságpárt és a hozzá hasonult Sulyok Dezső képviselő úr emberi mivoltát azzal kívánja bizonyítani, hogy nem konzekvens. Ebben a pénzügyi beszédében azt hangoztatta, hogy még visszatér a békeszerződéssel kapcso latos mulasztásokra és elitélő szavait alkalma lesz majd más alkalommal hangoztatni. Tegnap hallottuk ezeket a szavait, de ezek nem elitélő, hanem elismerő szavak voltak és nem kell nagyon keresni azokat a külső magyarázatokat, amelyek ezt megmagyarázzák. Nem ténybeli tudása változott, hanem bizonyos vonatkozásban a sugalmazója alakította véleményét Ezenkívül rendkívüli módon meglepett bennünket az, hogy Sulyok képviselő úr a Szovjet védelmezőjeként tüntette fel magát. Ez hálátlan, kétszínű szerep, hiszen Sulyok képviselő úr és pártja is jól tudja, mennyi nehézséggel kell megküzdeniük bent a pártjukban, néhány agilis fiatalember közt, hogy szovjetellenes magatartásukat lehetőleg csak a pártház falai között nyilvánítsák és ne a házon kívül. (Orbán László (kp): Nem nagyon sikerül nekik!) Mi, őszintén szólva, nem vártunk több őszinteséget, de több becsületességet tételeztünk volna fel ebben a vonatkozásban. (Révész Mihály (szd): Óvatos duhajok!) T. Nemzetgyűlés! A pénzügyi tárca kiválthatott volna élesebb és hangsúlyozottabb kritikát akkor, ha a reális nehézségekkel nem számolunk és ha nem vállaljuk azt a felelősséget,^ amely reánk is hárul a kormányzásból. Hangoz, tathattunk volna objektíven is támadóbb és élesebb hangot a pénzügyi kormányzattal szembent. Nem tesszük ezt, mégpedig azért nem tesszük, mert feltételezzük, hogy azokat a hibákat vagy még inkább hiányosságokat, amelyeket tapasztaltunk a tárca összeállításával kapcsolatban, kizárólag a technikai nehézségeknek szabad és kell "betudnunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy figyelmünket ne fordítsuk fokozottabban és még hangsúlyozottabban c kérdések végső megoldása felé. - Itt ki kell ttérnem azokra a reformokra, amelyek részben kimunkálás alatt vannak, részben pedig már meg is valósultak. A vagyonadó és a jövedelemtöbbletadó bevezetése egészséges lépés ahhoz, hogy a most megszerzett nagyobb jövedelmek a részesedést az országra nehezedő terhekből a lehetőségekhez és képességükhöz képest viseljék. Felvetendő gondolat és valószínűleg foglalkozni fog vele a pénzügyminisztérium, hogy a gépjárműadót ismét bevezessék-e, nem olyan mértékben, hogy a gépesítés fejlődését akadá-