Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-126

753 A nemzetgyűlés 126. ülése 1947, larni költségvetés a volt bányatulajdonosok kártalanítása fejében elviselhet. A fenti körülmények tudatában a törvényhozás a kártalanítás részletes szabályainak megalkotását külön törvény rendelkezésére tartotta fenn. A törvényhozás kihangsúlyozni kívánta, hogy a kártalanítást néni tekinti üres Ígéretnek és ezért fent idézett rendeletében utasította a kormányzatot, hogy kártalanítási törvényjavaslatát az államosítástól számított négy hónap alatt nyújtsa be. Ez alatt a négy hónap alatt kellett volna tisztázódnioki a felszólalásom elején említett körülniényekiiok i-< Híz egyrészt a kormány Mndata volt, más körülmények tisztiázása azonban, — mint például a békeszerződés megkötése és az országunk külpolitikai helyzete — nemzetközi tényezőktől függőt*. Ez utóbbiakra a magyar, kormány irányító befolyással nem rendelkezik és ezeknek tisztázatlan volta indította a kormányt arra, hogy & rendeletkibocsátási felhatalmazásának meghosszabbításáról szóló 1946:XXVIII. te. javaslatának benyújtásakor a kártalanítási törvényjavaslat benyújtása határidejének meghosszabbítását is javasolja, A t. Nemzetgyűlés a javaslat benyújtására további négyhónapos határidőt engedélyezett. Az így kitűzött idő is eltelt anélkül, hogy a kártalanítás kérdése a megoldásra megérett volna. Noha az eltelt idő alatt mindazokat a kérdéseket, amelyeknek tisztázására; a kormányzatnak módja volt, kellően előkészítették, — így a szükséges leltározási munkálatok már képet adnak az államra átszállott vagyonösszességről, a magánvállalatok jövedelmezőségi adatait gondos vizsgálat »órán feldolgozták. — az ezek alapján készült törvénytervezet benyújtását nemzetközi vonatkozások még mi is akadályozzák. Az akadályok közül elsőnek kell említenem a, békeszerződést, amelynek ratifikálása mindezideig még nem történt meg. Akadályozza még a javallat benyújtását az iis, hogy egyes — az államosítási törvény 27. §-ában kivételezésben nem részesült! — külállamok, közöttük Svájc is, a magyar kormánynál aet a kívánságot terjesztették elő, hogy a szénbányák kártalanítása felől közvetlen tárgyalásokat folytassanak, mielőtt az ügyben a magyar kormányzat végleges álláspontját kialakítaná. A kormányzat ezek elől a kívánságok elől nem zárkózhatott el anélkül, hogy az országiak gazdasági helyzetére ,aamyira fontos nemzetközi kapcsolatok barátságos fejlődését

1 ne veszélyeztesse. Ez a körülmény is alapos indokul szolgál ahhoz, hogv a kártalanítási törvény javaslatának benyújtására a kormány további haladékot kapjon. De ezt a kívánságot Magyarország mai körülményei közötti tulajdonképpen meg sem kellene indokolni, hiszen országunk 'közgazdasága csak most ocsúdik fel ta háborús pusztítás^ a fasiszta rablások

1 és az infláció zűrzavarának következményeiből. Feladatainkat, amelyek a forint stabilizálására, vonatkoznak, esak részben oldottuk eddig meg és hónaprólhóniapra újabb és újabb küzdelmet kell folytatnunk a stabilizáció állandóságának biztosításáért. A magyar állam költségvetésié meghatározott és igen szűk keretbe foglalt összegekkel dolgozik. Mai gazdasági életünk indokolja ezt, mert csak ezzel a módszerrel lehet elkerülni, hogy az infláció réme újra feliissv a fejét orszáNEMZKTCYI I.KSI \ \IM.o VII. ^ évi április hó 22-én, kedden. 754 gunkban. Ezeket a szűk kereteket tehát egyelőre nem tágíthatjuk ki és különösen nem olyan tételekkel, amelyek nem a termelés bővítését szolgálják, hanem ezzel ellentétben, inkább a fogyasztást növelik. És kétségtelenül ez lenne a helyzet akkor, ha az állam a jelenlegi körülmények között igyekeznék eleget tenni annak az elvileg megállapított kötelezettségének, hogy kártalanítsa a szénbányák volt tulajdonosait. Nem a£ állam, sem egyes állampolgárok érdekében való volnai ez, hanem éppen ezen érdekek ellen. Más is megokolja azonban azt, hogy a kártalanítás időpontját későbbre halasszuk. A stabilizáció a háború előtti életszínvonal 50 százalékát nyújtottál a dolgozóknak. Ezek a dolgozók, — fizikai és szellemi munkások — ezt az alacsony színvonalat ugyanis akkor kapták a fasizmus és ai háború örökségeképpen, amikor az újjáépítés a legnagyobb erőfeszítést kívánta meg tőlük. A munkásság pártjai és a szakszervezetek erkölcsi normaként állítják eléjük a teljesítménybérrendszert, vagyis azt a gyakorlatot, hogy mindenki teljesítménye arányában kapja meg bérét vagy fizetését. Mennyire tarthatatlan lenne ilyen körülmények között, hai az állam egyeseknek fokozott munka- nélküli jövedelmet biztosítana. A kártalanítás pedig mindenképpen ilyen munkanélküli jövedelmet juttatna a bányatulajdonosok részére és itt ezt a szempontot sem lehet figyelmen kívül hagyni. Vannak ózonban olyan gazdasági érvek!, amelyek egyenesen kötelességünkké teszik a kártalanítás elhalasztását. A háborús rablógazdálkodás következtében az életbiztonság a bányákban a minimumra; csökkent. Az egészségügyi felszerelések hiányosak. Ezeket sürgősen pótolnunk kell és egyéb beruházásokat is kell eszközölnünk. A beruházási költségeket a szénárakba nem számíthatjuk be. A felszabadulás után a bányák igen leromlott állapotban voltak és a részben beomlott, víz alatt levő, részben kifosztott és megfelelő gépekkel, eszközökkel nem rendelkező bányák termelésében súlyos visszaesés, mutatkozott. Ez a bányavállalatoknál^ pénzügyi szempontból állandó, nagymértékű deficittel járt. Ezt a deficitet a volt tulajdonosok néni tudták vagy nem akarták fedezni és mert a széntermelésre a magyar gazdasági életnek múlhatatlanul szüksége volt. a deficitet az állam fedezte. A tulajdonosok egyáltalában nem járultaki hozzá a bánya üzemképessé tételéhez vagy üzemképességének fokozásához. Magát az államosítás tényét is elsősorban ez indokolta, hogy a bányákat tulajdonképpen az állam tartja fenn. A bányavállalatok államosítása után a helyzet javult ugyan, hiszen a termelés állandóan fokozódik azóta is, de ez alatt a rövid idő alatt természetesen nem javulhatott meg teljes egészében. A deficit csökkent ugyan, de még mindig elég jelentős. Ha tehát a bányavállalatok magánkezelésben lennének is, akkor sem adnának) hasznot a tulajdonosok részére, sőt a deficit összegéhez hozzájárulnának az álLami kölcsönök törlesztési és kamatterhei is. Gazdasági szempontból tehát semmi sem indokolja, hogy az állam addig kártalanítsa a volt bányatulajdonosokat, amíg a bányák deficittel dolgoznak. Mindezek figyelembevételével nyilvánvaló tehát, hogy helyt kell adni az iparügyi minlsz'48