Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.
Ülésnapok - 1945-125
717 A nemzetgyűlés 125. ülése 1947. felszabadul, szakmunkás lesz. a jó szakmunkádból, az értékes munkaerőből, a takarékos munkásból iparos. De az iparosnak nem elég, ha csak szakember, az iparosnak kereskedőnek is kell lennie, értelmiségi munkát is kell végeznie, könyveléshez értenie, sőt jogásznak is kell lennie,, ha 'ki akarja magát ismerni abban a számtalan rendeletben, amellyel a kormány hatóság hetenkint megtiszteli. Csak egészen röviden szeretnék egy kis visszapillantásit vetni a magyar kézművesiparosság történelmi múltjára, hiszen ez Szent István királyig vezethető vissza, az iparosok akkor kezdték meg tulajdonképpen működésüket. Szent István király volt az, aki behívta ide az országba az iparosokat, akik felépítették a templomokat fáradoztak és dolgoztak a templomok feldíszítésén. Mégis az első hiteles irait I. Endre király idejéből való, a tihanyi kolostor alapító levele beszél először iparosokról, ahol az ajándékozás során két vargát, két ácsot, egy ötvöst, két molnárt, egy esztergályost és egy tímárt kapott az apátság. T. Ház! A tatárjárás után a városalapítások során látunk újra iparosokat jönni, akik megalapítják a városokat és lakói lesznek a kőváraknak, ezek tulajdonképpen a polgári osztály reprezentánsai. Zsigmond király kiváltságokat adott az iparosságnak, hogy ezzel is kedvet és lelkesedést öntsön beléjük. Megengedte, hogy érdekképviseletüket, a céheket megalakítsák, amelyek az egész országban messze-messze megelőztek minden más hasonló érdekképviseleti tömörülést. A tizenötödik században a Budai Jogkönyv feljegyzései szerint már alig van olyan iparag, amelyet Magyarországon ne űztek volna. Budán ácsok, késesek, szijgyárttók, posztónyirók szabók vannak és kezd már európai hírű lenni a magyar hintókészítő- és ötvösipar. Mátyás alatt 1473ban felállítják az első nyomdát. Csodálatos fejlődésnek örvend ekkor az iparosság és a társadalom széles rétege szeretettel övezi ezeket a békés foglalkozást üző polgárokat, m különféle hatóságot 1 támogatják őket. Kedvezményeket biztosítanak részükre. Ebben az időben a legnagyobb szabadelvű «éggel kezelik a céhek azokat, akik új tagokul jelentkeznek és minden iparost, aki felvételét kéri, bevesznek maguk közé. A cehek ebben az első korszakukban jelentettek tulajdonképpen a városok közbiztonságát, őrködtek a családi élet tisztaságán, vallásosságot; hiirdettek és igyekeztek rábirni az embereket, hogy minden .vonatkozásban mintaszerű eletet éljenek. A mesterség lelkiismeretes gyakorlására (Zaj. — Halljuk a szabadságpárt oldalán.) is. szorították őket, közös anyagbeszerzéssel foglalkoztak. Az elárusítóhelyek kozos„megszervezése erősen hasonlít a mai szövetkezeti rendszerekhez. A mesterek segélyezéséről is gondoskodjak, de gondoskodtak a legények szociális életéről is. (Törő József (kg): Ez vplt az első ttár&adalombizWbHás és ezt a kisiparosok csinálták!) Megkövetelték az akkori cehek, hogy az inasokat a mesterek kellő gondossággal tanítsák, a mesterség fortélyaira oktassak. A céhek voltak azok — és ezzel századokkal előzték meg a későbbi állami intézkedéseket — amelyek elsőizben megállapították a kötelező munkaidőt, szabályozták a felmondást es gondoskodtak ugyancsak sokszáz évvel megelőzve az államot, a beteg legényekről és az inasokról, gondoskodtak az iparosok özvegyeiről, hogv azok nyomorba ne jussanak. T. Ház! De még valamiről gondoskodtak. A fogyasztók érdekeit is szem elő f t tartották évi április hó 18-án, pénteken. 718 és azt az iparost, aki nem megfelelő árut készített, aki kevesebbet, vagy rosszabbat adott, mint amit ígért, megbüntetitek és szigorúan felelősségire vonták. (Szemes József (kg): A vásáron nyilvánosan elégették.) A céheknek ez a fénykora addig tartott, amíg a XVI. században nem vindikáltak maguknak olyan jogokat, amelyek mind kevésbbé tették őket szimpatikussá a társadalom széles rétegei előtt. Amikor ez az érdekképviselet több akart lenni, mint amire szükség lett volna, amikor olyan politikai hatalmat gyakorolt, amely a kívülállók számára már elviselhetetlen volt, amikor állam akart lenni az államban, akkor a közvélemény széles rétegei ellene fordultak és megkezdődött a céhek hanyatlása» 1724-ben Sopron vármegye már kimondta, hogy a céhek túlkapásai és jogaikkal való visszaélésük nyilvánvalóan ártalmas a közösségre. 1729-ben III. Károly már céhbiztosokat rendelt a cébie'k fölé és mindjobban ós jobban szűnik meg a céneknek az a feladatköre, amelynek teljesítésére tulajdonképpen hivatva voltak. 1848-ban Klauzál Gábor miniszter még megkísérli a céhek átmentését és különféle állami feladatokkal bízza meg őket. egyben utasítja a céheket, hogy azokat a túlkapásokat, amelyeket az inasévek meghosszabbítása terén, a segédeknek a mesterek közé való felvétele terén elkövettek, szüntessék meg. Megszüntette az »inas« elnevezést — ekkor született ímeg a »tanuló« elnevezés — és elkövetett mindent, hogy a céhek átmenthetők legyenek. 1872-ben azonban már az iparszabadság elve érvényesül és az 1872: VIII. te. már ennek a jegyében születik meg. 1884-ben bevezetik az ipari képesítés elvét és az ipartörvény 127. §-a már az ipartestületek jogállásáról is intézkedik. Iparhatósági teendőkkel bízza meg az ipartestületeket, hatóisági jelleggel ruházza fel a testületet, és megbízza őkejt olyan feladatok elvégzésével, ajmelyek tulajdonképpen az állam apparátusának feladatai lennének. Ma az Ipartestületek Országos Központjának felügyelete alatt működnek az ipartestületek. A fővárosban körülbelül 36 szakipartestület, a vidéken pedig 272 vegyes ipartestület van. Szakmai szervezetünk a pártpolitikát feltétlenül mellőzni kívánja. Az ipartestületek keretén belül nem tűr meg pártpolitikát, mert az az álláspontja, hogy az érdekképviselet napi politikával ne foglalkozzék. Sem a hatósági feladatok ellátásánál, sem gazdaságii érdekképviseleti munkája során nem válik előnyére, ha pártpolitikával foglalkozik, ha magának politikai jogokat vindikál, akkor ez az érdekképviselet tulajdonképpen hivatásrendi szerv lesz, akkor korporáció lesz, ez pedig maga a fasizmus. Ebben a kérdésben nem állunk egyedül és ennek megállapításánál feltétlenül utalnom kell a szakszerveizetekre is, mint érdekképviseleti szervekre. Ezt maga a szociáldemokratapárt állapította meg, (Hegymegi Kiss Pál (msz): Halljuk!) amikor 1945-ben Bán akkori főtitkár szerkesztésében megjelent egy brosúra a párt politikai irányvonaláról, igaz, hogy szigorúan csak párttagok részére. Ez a brosúra elmondja, hogy (olvassa): »A szabad /szakszervezetek a gazdasági feladatok teljesítésén kívül jelenleg igen jelentős politikai. szereçet is játszanak. Résztvesznek az igazolási és népbírósága eljárásokon, akárcsak a politikai pártok megbízottai. Nem hisszük, hogy ez az állapot tartósan megmarad és azt sem hisszük,