Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-125

7M A nemzetgyűlés 125. ülése làà7. sikerült a kimondottan baloldali programme! futó baloldali blokknak többséget biztosítani. Én azonban 'éppen csak vázlatosan hivatko-t zom arra. hogy mi már a választások előtt is bebizonyítottuk, hogy a politikánkból igyek­szünk kiküszöbölni mindenféle antidemokra­tikus, fasiszta elemet. Egy társadalom, egy ország vagy egy állam politikai szerkezetét nemcsak a válasz­tások eredménye alapján lehet megítélni, ha­nem különböző intézményeiből, intézkedéseiből és rendeleteiből is. Ha arra gondolunk, hogy nálunk csináltik m-eg a legrövidebb idő alatt a legradikálisabban a földreformot a körülöt­tünk lévő országokhoz viszonyítva, ahol pe­dig a kedvezőbb választási eredmények bizto­sították a baloldalnak, illetve a kormányzó blokknak a többséget, ha az igazoltatásokra, a) népbírósági tárgyalásokra, a háborús és nép- ' ellenes bűnösök elleni kemény fellépésre és ítéletre hivatkozom és ezt vetem egybe a vá­lasztási eredményekkel, akkor nem vitás, hogy a mi politikánkat sem lehet elfogadha­tatlannak minősíteni az európai választásokhoz képest. De íegyen szabad tovább mennem és ezek­ből a megállapításokból levonnom a konzek­venciákat a magyar politikára» Sokszor el­hangzott már aj magyar parlamentben és so­kan meg is írták, hogy a magyar demokrácia motorja .a kommunistapárt. A megoldás tagad­hatatlanul minden alkalommal a válságok idején és ezenkívül is a kommunistaipárt kezében van letéve. S amint az előbb bátor­kodtam megmondani véleményemet a kis­gazdapárt felé, legyen szabad megmondani vé­leményemet a kommunistapártról is. A közöt­tünk lévő mostani rossz viszony ellenérei isi korábbi egypüttműködés, amelyet, az illegalitás éveiben fenntartottunk, talán lehetővé teszi a tárgyilagos hang megütését. Kérdés, hogy a kommunistapárt átérzi-e, tudja-e, milyen nagy a felelőssége. Dinamikus magatartása,, direkt-akciói, kezdeményezései, fölénye azt a látszatot kelti, mintha a t mar gyár demokrácia egyedüli biztosítékának tekintené magát és minden más törekvést, tervezgetéstmég a demokrácia 'körén belül is, előbb vagy utóbb reakciósnak minősít, tehát leghelyesebb alávetni magunkat >a vezetésé-« nek irányításának. A kommunistapárt múltjából, taktikájából és magatartásából adódik, hogy állandó per­manenciával értékeli ki & helyzetet. Olyan, mint egy malom, amely állandóan dolgozik, egyéni,/ nagyon is sajátságos módon őröl, sze­lektál, osztályoz, nincs megállás, mozgó az ér­tékelése, a tegnapi haladó holnap már reak­ciós; mint egy hóeke vágja jobbra és balra az embereket» a problémákat, programme­ra t; különös képességgel hámozza ki a maga érdekeit, a maga embereit a politikai dzsun­gelból, a tömegből; nem alkuszik; ez az örök­mozgó, a megvalósult politikai t perpetuum mobile, nem nyugszik addig, amíg egyedül nem marad a porondon. (Ugy van! Ugy van! « szabadságpárt oldalán. — Közbeszólás ugyanott: Ez a legjellemzőbb!) Kétféleképpen lehet hozzá viszonyulni: vagy elfogadni n té­teleit, Programm ját, tévedéséit, nem beleszólni a politikájába, taktikájába, menni vele szót­lanul, bekötött szemmel, nem kérdezni^ merre* hová, ia célnál elhinni, hogy az a szocializmus; amire rámutat: ebben az esetben haladó, pro-' gresszív, népi forradalmár, baloldali, demokra^ tlkua áz ember; de ha árayalatilag is eltér a> évi április hó 18-án, péntekén. 710 véleménye, már olyan reakciós, mintha egy egész szakadék választaná el tőlük. (Ugy-van! a szabadságpárton!) Persze ez a nagy osztályozás, ia minősítés­nek ez a dialektikus rendszere csak azokra vo­natkozik, akik nem tartoznak a párthoz».! A párton belül hierarchia és fegyelem van, a belső ellentétek nem kerülhetnek nyilvános­ságra; ha vannak, nem tudni; azokat úgy old­ják meg, hogy abból mindig a politikailag vagy szervezetileg erősebb frakció aa élvonal kerül ki crvőztesen. Amióta « kommunistapárt meghonosította a dialektikus politikát, azóta éleződött ki a de­mokrácia és a reakció ellentéte, azóta ismét­lődnek a válságok, mert emberek, pártok, Pro­gramm ok aszerint értékelődnek hogy igazod­nak-e. vagy sem; ha pillanatnyilag igazodnak is, a következő menetben kerülnek próbatételre; ha nem, azonnal reakciósnak minősülnek. Ügy van! Ügy van! a szabadságpárt oldalán. — Lévay Zoltán (msz): Tökéletesen így van!) T. Nemzetgyűlés! A kibontakozás érdeké-J ben feltétlenül tisztázni kell, hogy a kom-\ munizmus tagadása, illetve el nem fogadása reakcióé, fasizmus-e vagy a politikai állás­foglalás egyik fajtája. (Helyeslés és élénk tavs a szabadságpárt oldalán és a pártonkívüli képviselőknél.) Elképzelhető olyan magatar­tás vagy elvi álláspont is, amely demokra­tikus ugyan, de még nem vagy már nem tudja­elfogadni a marxista tételeket, illetőleg azok gyakorlati alkalmazását. (Taps a szabadság­párt oldalán.) A természetes fejlődés fővonalában két­ségtelenül balra tart az emberiség, ha ez alatt azt, értjük, hogy elszakad mindenféle diktató­rikus és totalitárius politikától. ( Ugy van! Ugy van! — Élénk taps a szabadságpárt és Ü\ pártonkívüUek oldalán; ta/ps a kisgazdapárt egyes soraiban.) az együttélés közösségi for-* máit keresi, az egyenlőségnek, a kölcsönös megbecsülésnek és a kritika szabadságának elvét vallja és gyakorolja. Taps a szaeadsáa­4 várt oldalán.) Nem áll rendelkezésünkre elég adat, de ne­héz is rubrikákba szorítani, számszerűen meg­határozni, hogy a föld lakóinak hány száza­léka jobboldali és hány százaléka ' baloldali. Egy bizonyos: a Szovjetunió a maga 2C0 mil­lió lakosával megvalósította i marxista vi­lágnézet gyakorlati politikáját, 200 millió oiosz immár stabilan vallja meg-iénak a bolseviz­must; a szocialista államért igea nagy vér áldozatot hozott talán a legnagyobbat a^ föld népei közül. Bátorsága kitartása és hűsége megingathatatlan. A Szovjetunióban rendszer­változásra nem kerülhet sor, ott a mai beren­dezkedést véglegesnek kell tekinteni. , Egy másik nagy állam s annak népe az Amerikai Egyesült Államok és az amerikai) nép nem fogadta el a marxizmust; a demokrá­ciát választotta. A demokrácián belül a , re­publikánuspárt és a demokratapárt versenge­nek. A legelfogultabb szemlélő sem mondhatja egyikről sem, hogy fasiszta, hiszen ,az Egye; sült Államok is igen nagy emberi és anyagi áldozatot hozott Németország megsemmisíté­sére, íme egy másik megoldás. Nem jobboldali : demokratikus; eszménye, ideálja a szabadság. Nem valószínű, hogy bármi másért azt ©lcse+­rélné, hogy cserben hagyná a demokráciát Az európai választásoknál Franciaország mutatja a legérdekesebb, képel (Ugy van! a szabadságpárton.) erős baloldali és — ha 45*

Next

/
Oldalképek
Tartalom