Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.
Ülésnapok - 1945-118
353 A nemzetgyűlés 118. ülése 19Í7. ból: Ebbexx nenne vagyunk!) Ezért folyik a munka. ' Ebben csak segíteni szabad, de a hátráltatóikat akadályoknak fogja tekinteni a koalíció és a demokrácia, s eszerint bánik is majd velük! (Kossa István (kp): helyes^ — Nagy taps a kommunistapárton. — Nagy Vince (msz): Ez fenyegetés!) Igen. hallottunk fenyegetéseket a képviselő urak felszólalásaiból. (Gyurkovits Károly (sadl): Figyelmeztetés, nem fenyegetés! — Vásáry József (msz): Majd a magyar nép megadja a választ! — Szobek András (kp): Naplopók ne hivatkozzanak a magyar népre! — Nagy Vince (msz): önök már megkezdték a terrort lapunk betiltásával! Miért akadályoznak bennünket? — Az elnök csenget.) A koalíció pártjainak is le kell vonniokl a tanulságokat az eddigi súrlódásokból, válságokból és a legutóbb megnyilatkozott kívül álló hangokból. Nagyon kemény leckét adott nekünk a félévig tartó feszültség. Tekintsük a közelmultlban történt megegyezést r olyannak, mint ta kölcsönös bizalom 1 táplálásának forrását és a szakadatlan bizalmatlanság megnyilatkozásának befejezését. Közös érdekeink vannak. Együtt vállaltuk a harcot a haladásért, együtt vállaltuk a harcot a magyar nép felemelkedéséért, együtt vállaltuk a harcot a népeltipró múlt visszatérése ellen. (Taps.) Együtt vállailtuk a virágzó magyar nép megteremte sének feladatát. Együtt terhel bennünket a, feUeősség a történelem és a nép előtt egyaránt a jövendőért. (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárt soraiban.) Tisztán látjuk és meg merjük mondani azt, hogy a pártok végcéljai között különbségek vannak, de mégis mindaddig együtt tudunk (maradni és munkálkodni, amíg a # magyar nép gazdasági, művelődésbeii. szociális és politikai felemelését tartjuk legközvetlenebb feladatunknak. Ezeknek a feladatoknak érdekében mindig meg fogjuk találni a megegyezést a haladás tempójámaik mértékélben is. Ha nem esünk a régi világ rendszerének hibájába és nem zárjuk el fülünket a magyar nép vágyai és kívánságai elől, (Pfeiffer Zoltán (pk), Futó Dezső (pk) es Reicher Endre (pk): UgyvaníUgy van!) —pedig az a feladatunk, hogy a ómagyar nép minden vágyát és kívánságát magunkévá tegyük — úgy a nép magatartásából mindig megkapjuk a helyes irányit és a haladás tempójának mértékét. (Pfeiffer Zoltán (pk): Ez igaz! — Taps a pártonkivüliek, a szabadságpárt soraiban és a kisgazdapárt egy részén.) És ha iái magyar nép ott áll a koalíció mellett változatlan erővel, (Nagy Vince (msz): Honnan tetszik tudni?) és töretlen bizalommal, meggyőződésünk, hogy a koalíció együttműködése a magyar néppel »a jövőben is mindig zavartalan marad. (Taps.) Ha mi a háború okoztiai sebeinket kiheverjük, a demokrácia a magyar nép számára csoddálatios fejlőüés lehetőségét nyitja meg. (Pfeiffer Zoltán (pk) és Futó De«ső (pk): Ügy van!) Azt már kiszámították gazdasági szakértőink, hogy három esztendő kell ahhoz, hogy elérjük népünk életének békebeli színvonalát. De érdemes foglakozni az,zal is ós odatárni a magyar nép elé. hogy ha három év után is töretlen marad (a magyar koalíció és a demokrácia munkája, akkor három év után a magyar nép előtt olyan lehetőségek nyílnak meg, amilyeneket soha nem nyújtott neki ezer esztendő alatt semmiféle rendszer. (Taps. — Pászthorv István (msz) gúnyosan: Itt lesz az eldorádó!) tfEMZETGYŰLASl NAPLÓ VII. évi március hó 29-én, szombaton. 354 T. Nemzetgyűlés! Ezért kell a magyar nép sorsát féltő határozottsággal leszámolni mindazokkal, akik bűnös és erőszakos úton a magyar demokrácia fejlődését meg akarják akasztaná. (Helyeslés és taps.) Az' összeesküvés e tekintetben szolgáljon intő például. Azt lehet vitatni, hogy kinek mekkora irésze volt az összeesküvésben a gyanúsítottak közül, de hogy összeesküvés készült & magyar demokrácia, a magyar nép fejlődése ellen, azt vitatni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a kommunistapárt oldalán.) Ebben — amint azt több nyilatkokozatomban és több nyilakozatunkban megállapítottuk — a kisgazdapárt teljesen egységes a baloldali blokkal. (Taps a kisgazda- és a szociáldemokratapárton, helyeslés a kemmunistapárton.) Az összeesküvők szigorú megbüntetésének a példájából kell megtanulnia mindenkinek, a demokrácia minden ellenségének, hogy a magyar nép századok óta vágyott és várt életformája ellen többé senki fel nem emelheti a kezét. A magyar nép az elnyert hatalmat nem adja ki a kezéből. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Nem adja, mert nem akarja, hogy újabb százados küzdelmekbe és szenvedésekbe kelljen bocsátkoznia, hogy lerázza magáról az ezután következő terrort. (Taps a kisgazdapárton.) Az összeesküvés felszámolásának külső és belső bírálói felé egyaránt megmondhatjuk, hogy az eljárás a törvényes bírói úton folyik az összeesküvés ellen és lia ;•/, eljáráab» éjrfcatlanok is bekerültek, a bíróság meg fogja adni nekik az igazolást, de a tényleges bűnösök számára ne várjon senki elnézést. " (Ügy van! Ügy van! — Taps a kommunista- és a szociáldemokratpárton, 'valamint a kisgazdapárt soraiban.) ' Évszázados rendszerek helyébe lépett a népuralom. Évszázadok óta uralkodó rétegek szerte egész Európában kísérletet tesznek elveszített hatalmuk visszaszerzésére. De egész Európában vigyázzon a nép, hogy az egyszer megszerzett hatalmat soha többé ki ne vehessék-kezéből az elnyomói, mert ha a nép mégegyszer elveszíti a hatalmat, akkor az elnyomatásnak még durvább, még kegyetlenebb formája fog jelentkezni! (Ügy van! Ügy van! — Taps. — Palinay Ferenc (msz): Vannak az elnyomásnak különböző formái!) Az elért eredmények alapján nyugodtan lehet megállapítani, hogy a magyar demokrácia gazdaságilag egészséges, fejlődésképes és bizonyára politikailag is nyomon tudjuk követni eazdasági eredményeinket, hogy a magyar köztársaság a magyar nép boldog hazájn legyen. Tudjuk, hogy egyesek Keveslik, mások sokallják a haladás ütemét. Egy a fontos: a haladásnak a becsületes szándékát ne magyarázzák felire és a demokrácia által politikailag még ki nem iskoláztathatott tömegeket ne vezessék félre azzal, hogy a kormányzatnak helytelen szándékokat tulajdonítanák. (Ügy van! Ügy van! — Vásáry József (msz): Meg kell nézni a mostani vezetők régi beszédeit'.) A közelmúltban sokan igyekeztek a magyar nép köreiben zavart kelteni a fakultatív hitoktatás bevezetése szándékának félremagyarázása által. (Halljuk! Halljuk! a szabadság* párton.) Azt állították, hogy a kormány meg akarja szüntetni a vallástanítást. (Hegymegi Kiss Pál (msz): Ezt nem állította senki! —Nagy Vince (msz): Csak a kötelező vallástanítást!) Azt állították, hogy a kormány harcot akar indítani az egyházak ellen. Azt állí23