Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-118

343 A nemzetgyűlés 118. ülése 1947. az államvezetésnek fogyatékos lehetőségekkel kell dolgoznia, akkor csak tervszerűséggel lehet tovább menni. A demokrácia dolgozóinak nemcsak azt kell látniok, hogy mi a napi hely­zetünk, nemcsak a napi élet küzdelmeit és szen­vedéseit kell napról-napra meglátniuk, hanem látniok kell azt is, hogy erőfeszítéseik mellett milyen ütemben javulhat meg életszínvonaluk, látniok kell azt, hogy fokozott munkájuk mellett mikorra érhetik el azt az életszínvona­lat, amelyre vágyakoznak és amelyet meg iß érdemelnek. Azonkívül a külföld vonatkozásában meg kell említenem azt, hogy azok a kifogások, hogy a külföldnek nem tetszenek az ilyen kötött tervek, leginkább a hitel vonatkozásá­ban szoktak elhangzani. Ma már számos meg­beszélés, tárgyalás, tájékozódás bizonyítja, hogy nincsen olyan külföldi állam, amely nem adna szivesebben hitelt vagy támogatást olyan országnak, amelynek a maga erőinek és a nyújtandó segítségnek a felhasználására meg­vannak a tervei, mint az olyan országnak, amelyben tervszerűség híján esetleg elvész a nyújtott segítség vagy támogatás. n A hároméves terv teszi lehetővé az egyes termelési ágak egyensúlyát. Mindnyájunk előtt ismeretes a reakciós kormányzás utolsó évtizedeiben kialakult gazdaságpolitikai hely­zet. Tudjuk, hogy voltak egyes termelési ágak, amelyek oly mértékben leszorultak a többiek mögött, hogy .szinte az élet feltételei is alig voltak megteremthetők. A hároméves terv, amelyben minden társadalmi réteg és terme­lési ág előre világosan látja, hogy mik a lehe­tőségei, módot nyújt arra, hogy a tervben lefektetett elgondolások az egyes termelési ágak részére biztosíttassanak is a terv végső időpontjáig. Azonkívül azt is meg kell állapítanom, hogy csak hosszabb időre szóló terv biztosít­hatja az árak kiegyensúlyozódását is. A magyar mezőgazdaság- előtt nem először meg-, jelenő gazdasági probléma az agrárolló. Isme­retes, hogy hiába küzdöttünk elleneu az elmúlt évtizedek alatt is, de még a stabilizáció meg­teremtése után is, szükségképpen megmaradt az agrárollónak bizonyos mértékű nyílása. Ezt másként eltüntetni, mint egy hosszabb időre szóló tervnek a megállapításával, semmi kö­rülmények között nem lehet. A koalíció pártjai valamennyien lkészítet: tek hároméves tervet: először a Magyar Kom­munista Párt, azután a Szociáldemokrata Párt, majd, a két agrárpárt, a Független Kisgazda­párt és a Nemzeti Parasztpárt. Ezek között a tervek között kisebb eltérések vannak. A két munkáspárt tervével szemben az agrárpár­tok tervezetében a mezőgazdaság dotálása ter­mészetszerűleg erőteljesebben jelentkezik, azon­kívül van bizonyos eltérés abban a vonatko­zásban is, hogy a kisgazdapárt tervezete a ma­gánkezdeményezés javára mutat valamilyen eltérést. A többi koalíciós pártnak nem szabad félreértenie ezt az eltérést: nem a nagytőke beruházásairól van itt szó és nem a^ nagytőke elhelyezkedési lehetőségéről, hanem arról, hogy a kisegzisztenciák megfelelő módon tudjanak a maguk kezdeményezésével érvényesülni a gaz­dasági életben. (Helyeslés és élénk taps a kis­gazdapárton és a szabadságpárton.) és ezzel iz­mosítsák a magyar gazdasági életet. Nem szabad elhinni, t. Nemzetgyűlés, a hároméves tervvel Ikapcsolatban a parasztság felé irányított propagandát, amellyel magam évi március hó 29-én,. szombaton. 34á is (találkoztam parasztemberekkel való beszél­getés során, hogy a hároméves terv, mint a kötött gazdálkodási vagy az irányított gazdál­kodási rendszer törvénye, a magyar parasztság egyedeinek önállóságán bármilyen mértékben is érintené. A magyar parasztság önállóságát már a földreform biztosította akkor, amikor az új gazdák számára is külön-külön kimérték a földet és mindenki a maga darab földecské­jéről birtoklevelet! kapotit. De nem kell attól sem tartani, hogy a há­roméves terv során veszélybe kerül a kisipar vagy a kiskereskedelem önállósága. Mind a két kategória tevékenysége olyan, hogy az önálló­ságra szüksége van, és a hároméves terv által biztosított gazdasági felemelkedés ezeket a ma­gántevékenységeket is jobban elősegíti, mimt ha a közgazdasági életben itervszerűtlenség és zűrzavar van. De t. Nemzetgyűlés, még a gyáriparnak a z a része is, amely a függetlenségi front pro­grammja alapján nem kerüld államosításra, független marad és végezheti a maga tevékeny* ségét, (természetesen a hároméves terv által megállapított gazdaságpolitikai irányelvek alapján s annak segítésére és alátámasztására. A hároméves terv megvalósítása — amint már említettem ís — elsősorban a magyar pa­rasztság szempontjából rendkívül fontos. A magyar parasztságnak most a demokratikus be­rendezkedés kezdetén, amikor új problémák, új feladatok elé kerül az egész magyar mezői­gazdasági termelés átállításával, szüksége Van arra, hogy hosszabb időre biztosítva lássa fej­lődésének lehetőségeit s ebben a tudatban és meggyőződésben végezze munkáját. De ez ad lehetőséget kulturális ós szociá» lis feladataink (teljesítésére js; hiszen nagyon jól tudjuk, hogy ha a gazdasági életben zava­rok állnak be és a gazdasági élet bizonyos te­rületein szűk keresztmetszeteket kell kibőví­teni, akkor rendszerint azokan a területeken történik a gazdasági erők elvonása, ahol a napi élet nem teszi egészen ddokolttá: rendszerint szociális és kulturális területen. A hároméves terv lesz képes szabályozni) a teherviselés miértékét is. Ezen a területen már határozottan és világosan ki lehet dol­gozni a gazdasági élet különböző egyedeinek teherbíróképességét, és azt is alaposan ki lehet munkálni, mely kategóriák azok, amelyeket fokozottabb mértékben kell a teherviselés alól mentesíteni. -* Meg kell állapítani, hogy az első költség­vetés, amelyet most tárgyalt le a nemzetgyűlés, még nehéz gazdasági helyzetről tanúskodik, és azt mutatja, hogy a magyar dolgozótársada­lom életszínvonala még mindig alacsony, ter­hei pedig jelentékenyen nagyok. De a költség­vetés ebben is arra mutat, hogy mely irányban kell keresni ennek a helyzetnek a megváltozta­tását, és a magyar kormányzat gazdasági té­nyezői mindent előfognak követni azért, hogy ezt a helyzetet enyhítsék sa hároméves terv kapcsán egyrészről a legszélesebb dolgozó ré­tegek életszínvonalát emeljék, másrészről pe­dig terheiket csökkentsék. T. Nemzetgyűlés! Az egyes tárcák tervei­nek és programmjának fetállításához is bár azok csak egy-egy esztendőre szólnak, ez a nagy terv adja meg a lehetőséget. Ezek között az első helyen említem meg mindjárt a földmívelésügyi tárca feladatait Óriásiak azok a feladatok, amelyeket a föld­mívelésügyi tárcának meg kell oldania, do ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom