Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-118

345 A nemzetgyűlés HS. ülése 19À7. évi március hó 29-én, szombaton. 346 talmas az a Programm is,, amelyet maga elé tűzött. Pótolni *kell az igaerőt, amelynek hi­ánya még mindig akadályozza a magyar fold okszerű megművelését; szaporítani kell a trak­torokat, mivel az igavonó állatállomány sza­porítása nem következhetik be elég rövid idő alatt; fokozni kell a mezőgazdaság gépesíté­sét éspedig ma már a kisbirtokrendszer célja* nak megfelelően egyrészt n termelés növelése, másrészt pedig a magyar parasztság fizikai munkaerejének megkímélése céljából; mindent el kell követni, hogy a magyar termőtalajból súlyos esztendőkben elvont erőt pótoljuk mű­trágya alkalmazásával s evégből nagy gondot okoz a í'öldmívelésügyi kormányzatnak, hogy egyrészt megfelelő mennyiségű műtrágyát te­remtsen elő másrészt pedig, hogy azt megfelelő áron juttathassa el a mezőgazdasághoz. llendkívül nagy feladat vár a szakoktatás terén is a föl-dniívelésügyi kormányzatra. A magyar földmíves embernek nemcsak a föld munkásának, hanem a föld mesteremberének, a föld szakértőjének is kell lennie, hogy az új birtokrendszerben, a kisbirtokrendszerben meg­állhassa a helyét, hogy megmutathassa, hogy a magyar kisbirtokos ember tudása és lelemé­nyessége révén elért gazdasági eredmények felülmúlhatják a régi birtokrendszer eredmé­nyeit. A legfontosabb feladatok egyike azonban levonni a megváltozott birtokviszonyok követ­kezményeit és átállítani a magyar mezőgazda­ságot arra a termelési formára és vonalra, amely a magyar kisbirtokrendszernek a leg­jobban megfelel. A magyar parasztság jómódba helyezése és versenyképessé tétele az egész ma­gyar kormányzatnak és gazdasági életnek rend­kívül jelentős feladata. öriási feladatokat vállai magára az ipar­ügyi kormányzat is. À magyar ipar hivatása nem csökken a megváltozott viszonyok mellett, hanem növekszik; a magyar ipar korszerűsí­tése, versenyképessé tétele tehát jó befektetés a magyar nemzetgazdaság számára. Az iparügyi kormányzat törekszik az ipa>ri többtermelésre s ennek érdekében a racionali­zálásra, törekszik arra, hogy a magyar ipar elhasznált gépi berendezését felfrissíthesse, versenyképessé tehesse, törekszik a mezőgaz­dasági ipar fejlesztésére, de főleg az ipari mun­kásság életszínvonalának emelésére, mert 'meg kell állapítani, hogy különösen egyes területe­ken bizony az ipari munkásság életszín vonala nem áll arányban a teljesített munkájával és a munkába belevitt lelkesedésével. (Ugy van! Ugy van! a szociáldemokrata és a kommu­nistapárton.) Az iparügyi kormányzat feladata a kisipari termelés előmozdítása is. AZJ iparügyi kormány­zat nem felejti el. hogy , a magyar kisipar az átmeneti időkben, a gyáripar felépítésének idejében óriási szolgálatokát tett a nemzetnek g amikor a nagyipar versenyét kell elviselnie a kisiparnak, où fog állni mellette az iparügyi kormányzat, hogy segítségére legyen s a magyar kézműipar fejlődését előmozdítsa. Törekszik az iparügyi kormányzat a bányá­szat eredményeinek további fokozására is. Ezen a téren — amint már rámutattam, — óriási eredményekről számolhatunk be, de van még lehetőség további eredmények elérésére is és az iparügyi kormányzat a magyar gazdasági élet egyéb tényezőivel együtt újabb feltárások­kal és a meglevő munkahelyek intenzitásának fokozásával mindent elkövet a bányászat ered­ményeinek növelésére. T. Nemzetgyűlés! Nagy feladatokat vállal magára a közlekedésügyi kormányzat is. El kell mondanom néhány gondolatot az elkövet­kezendő esztendők terveiből. Ebben a költségve­tési évben fel fog épülni fele szélességben Buda­pest negyedik hídja, a Margit-híd, (Taps.), fel fog épülni a tiszaugi, a kisari és a szegedi közúti híd, továbbépülnek ebben az évben a kétvágányú vasutak, a vasúti villamosvezeték pedig ki fog épülni egészen Hegyeshalomig. Az egész évben folyik a rendezőpályaudvarok újjáépítése, szaporodnak a nemzetközi vonatok, a gyorsmotorokat ebben az évben mindenütt rendes gyorsvonatok váltják fel és 19 új munkásvonatot fogunk beállítani, hogy a mun­kások könnyebben közelíthessék meg munka­helyeiket. (Nagy taps.) Csak érdekességképpen említem meg, — de szintén egyik jelensége az eredményeknek — hogy a jövő hónapban meg­jelenik a felszabadulás utáni első vasúti menet­rendkönyv is. (Taps.) A posta Budapest részére új automata­központot rendelt, hogy az állandóan szaporodó telefon-előfizetők kapcsolási kiszolgálása zavartalanná váljék. Közölhetem azt ds, t. Nemzetgyűlés, hogy az új költségvetési évben az összes közutak főútvonalait meg fogják, javítani, úgyhogy a közlekedés főútvonalainkon mindenütt zavar­talanná válik, (Nagy taps.) és tervbe van véve, hogy ezek mellett számos vicinális jellegű közút megjavítására is sor fog kerülni. Ezzel elérjük azt, t. Nemzetgyűlés, hogy közlekedés­ügyünk és postaügyünk a következő költség­vetési esztendőben megközelítőleg a békeszín­vonalra emelkedik. Közellátási feladataink még mindig rend­kívül súlyosak, de nem megoldhatatlanok. A közellátási kormányzat intézkedései és a leg­újabban bevezetett beszolgáltatási rendszerek fognak eredményezni annyi kenyérgabonát, amennyi a külföldről, az Egyesült Államoktól kapott 19-000 tonna kenyérgabonával és 4000 tonna liszttel együtt újig biztosítani fogja a magyar dolgozó nép kenyérszükségletét. Meg kell mondanom azt is, hogy zsírral, cukorral és hüvelyesekkel szüntén el vagyunk látva egészen újig. Talán megemlítésre méltó az a , terv is, hogy a jövő gazdasági évben zsír- és hús-beszolgáltatás már egyáltalán .nem lesz, (Nagy taps a kisgazdapárton, taps a kommu­nistapárton.) és ha gabonatermésünk . eléri országos átlagban katasztrális holdankint a hat mázsát, akkor gabona-beszolgáltatás sem lesz. (Nagy taps a kisgazdapárton.) Ebben az esetben csupán a forgalombahozatal és az árak szabályozása lesz várható a közellátási kormányzat vonalán. A kereskedelem- és szövetkezetügy tea-én is komoly feladatok várnak még a kormányra és komoly feladatokat is vállalt magára a kor­mány: külkereskedelmünk élénkítését, forgal­mának fokozását egyrészt azért, hogy a magyar gazdasági élet ellátása bőségesebb, gazdagabb legyen, másrészt hogy bele tudjunk kapcso­lódni mi is abba a szándékba, hogy a világnak bármely pontján termelt áru a világ bármely részén élő dolgozó emberhez eljuthasson. Folytatni kell t, Nemzetgyűlés, a kereske­delem megtisztítását azoktól az elemektől amelyek még ma is diszkreditálják a tisztes­séges kereskedelmet." (Nagy taps.) Amint lát­juk, a kereskedelem és szöveUtez túgyi kor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom