Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-116

287 A nemzetgyűlés 116. ülése 1947. évi március hó 27-én, csütörtökön. 288 kor a nyersanyag- és üzemanyagellátás körül nehézségek vannak, amikor hat esztendő elviselhetetlen nyomása után aa összeomlás fáradsága most ütközik ki, amibor európai jelenség a termelés csökkenése, akkor lelhetne jólélekkel békebeli teljesítményt követelni, s lehet-e követelni int békebeli^ teljesítményt akkor, amikor. a magyar dolgozók táplálkozása rendkívül eok kívánnivalót hagyott hátra? Néhány szám illusztrálja a legjobban, nem is azt, hogyan táplálkozliattiaik volna jobban, amikor^ 1946-ban búzatermésünk az 1938. évinek 37.2 sízálziailéka, rozstermésünk 46.3 százaléka, kukorica termésünk 50-8 százaléka, burgonyatermésünk^ 58.4 százaléka, cukorrépatermésünk 50.5 százaléka az 1938. évinek éis ha ehíhez 'hozzávesszük, hogy tejtermelésünk 50.5 isizázalékkal, zsiradékunk 50 százalékkal, húsunk 31.5 százalékkal kevesebb volt, akkor nyilvánvaló, hogy még egyemlő jövedelemelcszlás esetén is — s itt; kénytelen vagyok ellentmondani a pénzügyminiszteri expozé ama megállapításának, hogy »a jövedelemeloszlás egyBnlősíttetett« — ismétlem, még ha így lett vohna is, mint aihogy nem volt — olyanok voltak az élelmezési viszonyok, amelyek ímellett ,a munkateljesítmény több mint tiszteieitreméitó. A magyiaT dolgozók éheztek 1946-ban, hiszen a népszövetségi norma szerint kívánatos élelmezési színvonal eléréséhez (hiányzott búzából 10.3 millió tonna, 'kukoricából 1.4 millió tonna, burgonyából 6.7 millió tonna, zöldségből 3.6 millió tonna, gyümölcsből 0.7 millió tonna, húsból 1.2 millió tonna, zsiradékból 0-6 millió tonna, hüvelyeslbol 0.5 millió tonna, cukorból 0.5 millió tonnia*, tojásból 0.3 millió tonna és tejből 5.7 imállió hektoliter. Katasztrofális élelmezési viszonyok^ voltak ezek, amelyeket mégis átvészeltünk és amelyek ellenére mégis megindult és fokozódott a De katasztrofálisak voltak a lakáisviszo-: nyok is. Egyetlen számot hozok fel. Itt Budapesten mindiem negyedik szoba* rom volt. és ha ehhez még (hozzávesszük, hogy a budapesti lakássürűség a békében olyan volt, hogy proletárszintre isüllyesstette a nagyvárosok közül Budapest lakosságát, iákkor megállapíthatjuk, hogy mit hozott az a rendszer, amelyet egyesek visszasírnak és agitációjuk, propagandájuk odairányul, hogy a jelenlegi demokratikus rendszer-ellen bizalmatlanságot keltsenek. Érhető a kikasmyomor, amely az elmúlt huszonöt esztendő gazdálkodásának # következménye, azé a rendszeré, amely seimimit setm^tett a lakóvédelem érdekében. Emlékszünk^ a, mezőgazdasági cselédlakások kötelező építésére. Erről törvényt fogadott el az országgyűlés, ez azonban a nagybirtokosok érdekei miaitt csak írott malaszt maradt, sohasem lépett életbe. Keveset tettek e közületi lakásépítésért is, amiinek minden kö vétkeimén y ét most, a jelenlegi nemzedéknek kell elviselnie. De emlékezünk a »vöröis Bécs« Lakásépítő tevékenységére is. Persze, ez két külön világ. A.z egyiket Seitz, a másikat: a Siqpőczr—Wolff-éra jellemezte. S ez mindent megmond. Mindezt azért mondtam el, hogy érzékeltessem: így és ilyen körülmények között dolgozott a magyar munkás és dolgozik a stabilizáció óta is, — amelynek sikerét önfegyelmével biztosította és amelynek münden terhét viseli — reálbérének 50%-áért — ismétlem 50%-áért és nem 17%-áért — de meg kell állapítanom, hogy ez a hősiesség, a mumkásságnak ez a megfeszített munkája nem egyszerű munkafegyelem, nem egyszerű kötelességtudás, hanem olyan heroizmus, amelyre csak az a társadalmi osztály képes, amely pontosan látja azt a célt, amely felé haladnia kell. Kétségtelen, hogy a munkássors megjavítása a kormányzat egyik legfőbb feladata, de az is kétségtelen, hogy ez csak a termelés kiterjesztésén keresztül lehetséges. Ezért van jelentősége aninak a hároméves gazdasági tervnek, amelyet a szociáldemokratapárt gazdasági szakértői dolgoztak ki. Ennek csak egy pár főbb összefoglaló adatát ismertetem, amelyek végkonkluzióként, a főeredményeket foglalják össze. Három év múlva a nemzeti jövedelem emelkedése 67«7, a mezőgazdasági termelés emelkedése 61.6, az ipari termelés emelkedése 82.1, a foglalkoztatott munkások létszámának emelkedése 44.8, az egy ipari munkásra eső teljesítmény növekedése 20.6, a mezőgazdasági lakosság fogyasztásának emelkedése 63, a városi lakosság fogyasztásának emelkedése 62, a munkabérek emelkedése 105.7% lesz a jelen pillanathoz viszonyítva. Tudom, bogy a tervgazdálkodás elé — különösen a mi terveink elé — bizonyos hol jó, hol rosszindulatú kétkedéssel néznek, a kétkedés főként a tervgazdálkodás gondolatának szol, tje egyaránt az erős állami kéznek, az ellenőrzésnek, a kivitel pontosságának és időbeli egymásbailleszkedésének is. Az angolokat említette itt Sulyok képviselőtársam. Igen én is olvastam, talán ugyanazt a lapot, amelyet Sulyok kép" viselő úr, nyilván abból idézett. Az az angol lap így fejezlil ki kételyeit a tervgazdálkodásellen (olvassa): »Azangol munkás, az angol kisember nem akarja majd egyéniségét feláldozni és munkáját minden személyes igényét félretéve a terv szolgálatába állítani«. Én Sulyok képviselő úrral ellentétben azt mondom, hogy az angol kifogásokra feleljenek az angol munkások, (Justus Pál (szd): Feleltek!) akik olyan rendíthetetlen hűséggel állnak a munkáspárt mellett és akiknek cselekedetei nem mindenben fedik e lap megállapítását, hogy az angol munkás nem akarja egyéniségét feláldozni (Közbeszólás a szociáldemokratapárton: Nem. is kell!) és személyes igé* nyeit félretenni, mert bizony azok, akik Angliából visszajönnek, elmondják, ők igenis félreteszik személyes igényeiket az angol gazdasági terv érdekében. Sulyok képviselő úr most már néhány nap óta másodszor világpolitikával foglalkozik. Először megdicsérte Sztálint beszédében, majd Marshallt, most meg dorgálja az angol munkáspártot. Ebből valahogy azt látom, hogy a képviselő úr nem követ sem keleti, sem nyugati orientációt, a# ő orientációja dunántúli. (Egy hang a szociáldemokratapárton: Pápai! — Derültség és taps ugyanott.) Én beszéde közben gondolkodtam rajta, vájjon az angol munkáspárt és a munkáskormány most milyen rosszul érezheti magát, és eszembejutott ezzel kapcsolatban Tänzer Pál, aki a Neues Pester Journalban írt annak idején az oroszok ellen és amikor elment a kávéházba, azt mondta dicsekedve: »Der Zar wird sich morgen kratzen«, jutott az egész idő alatt eszembe, amikor Sulyok képviselő úr megdorgálta az angol niunkáskormányt, bár még nem is olyan régen állandóan hallhattuk: ha a magyar szocialisták olyanok lennének, mint az angolok — és ime most az ellenkezőjét halljuk, (Justus Pál (szd): Megbízóik most mást diktálnak! — Zaj a szo-