Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-103

m À nemzetgyűlés M. uíése Í9Í7. évi február hó t%-án, péntekén. 134 szociális, érzékkel és segíteni akarással olyan társadalmi rendszert építsünk ki. amelyben minden becsületesen dolgozni akaró ember megtalálja a maga emberhez méltó megélhetését, amelyben még ha betegséget kap ig. valaki, ne •szoruljon a társadalom könyöradományára, hanem legyen annyi anyagi ereje, hogy segíteni tudjon magám. De nemcsak ezért van erre szükség. Nagyon jól tudjuk, hogy a rosszul táplált és szegényes ruházattal rendelkező ember sokkal hamarabb kaphatja meg a betegséget, mint a jól táplált, erőteljes és jó ruházattal rendelkező ember. Ha megnézzük a falvak szegény parasztságát, megdöbbentően sok ssovány, beteges arcú embert 4 igen sok szinte élete virágában, 35— 40 éves korára elhervadt olyan paraszt as szonyt találunk köztük, akinek' pedig még nagy feladata volna, mert családot kellene nevelnie, de a rossz táplálkozás, a rossz anyagi viszonyok között, alig ment férjhez, alig kóstolta meg az életet, máris elhervadozik, tönkremegy egészségileg, testileg, szervezetileg. Az ilyen egészségileg, szervezetileg legyengült emberek azután természetesen minden betegségre hajlamosak. Hajlamosak a tüdő vészre és más népbetegségekre és nagyrészt ez az oka annak, hogy a magyar falvaik! lakosai között oly irtózatos arányokban pusztít például a tuberkulózis ée szedik áldozataikat más népbetegségek. Az egészség legnagyobb ellensége a szegénység. Bátran mernék vállalkozni arra, hogy ha kimegyek bármelyik faluba, egy-egy publikálás alkalmával a piactéren összegyűlt parasztok közül azonnal kiválasztom nemcsak &, ruházattiról, hanem már a testi kondícióból ítélve is a jobbmódú parasztokat. (Az elnöki széket délután , 2 óra 9 perckor Varga Béla foglalja el.) Félreértés ne legyen, ezt nem azért mondom, mintha a szegényparasztot szembe akarnám állítani a jobbmódúvaL csak azt akarom iMuszfttrálná, hogy a jobb táplálkozás rá van írva az emberek arcára, meglátszik az embereken. Nem irigyeljük mi azit, ha valiakinek jobban megy és esetleg naponta tud tejet inni, húst enni vagy bort inni. Mi azt szeretnők, hogy minden dolgozó magyar, — akár városi munkás, akár falusi paraszt — elérhesse azit, hogy munkája után tisztességesen, becsületesen tudjon élni, jól tudjon táplálkozni és jól tudjon ruházkodni. (Taps.) T. Nemzetgyűlés! Az egészségvédelem tehát ott kezdődik, hogy szociális gondoskodással olyan rendszert teremtsütník; hogy népünk jól tudjon táplálkozni és ruházkodni; akkor elejét vesszük a betegségnek. A betegellátásnál pedig felhívom a nemzetgyűlés é& a. népjóléti miniszter úr szíves figyelmét a következőkre. Egyik előttem szólott képviselőtársam — nem tudom biztosan, de úgy gondolom, hogy orvos — arra hívta fel a figyelmet, hogy a falusi lakosságot oktatni kell arra, hogy óvja, védje az egészségét, vagyis ha betegséget érez magában, menjen orvoshoz, ne hanyagolja el betegségét, metrt amikor kisebb a baj, akkor még könnyebb meggyógyítaná. Ezt mi is nagyon jól'tudjuk), hanem sokkal mélyebben járó okai vannak annak, hogy a szegényparasztság sok esetiben csak az utolsó pillanatban megy orvoshoz, nagyon sokszor , olyankor, amikor már nem lehet rajta segíteni- A szegénység gátolja meg benne. Hiszen nagyon sok parasztháznál hétről-héttre nincs tíz forint és bizony amikor betegség van a háznál, előbb húzzahalogatja a beteg, (Úgy van! Ügy van!) — ezt magamról tudom, hiszen szegényparaszt voltam — próbálkozik először háziszerrel, hátha nem kell orvost igénybevenni, mert az orvos mindj ár^t kiadást jelent számára, s a gyógyszer, a patika ós más és megannyi kiadás mindig. (Felkiáltások: így van!) Nem mondhatjuk, hogy nincs szükség orvosra a tanyavilágban, a községekben. Keil, nagyon kell az orvos, de az orvos és patika maga még nem segít ezeken az állapotokon. Hiába van ott az orvos, hiába van ott a gyógyszertárban a gyógyszer, ha nem bírja a nép megfizetni. Eddig is volt orvos és gyógyszer és mégis elhanyagolta a nép a betegségét és nagyon sok ember annak lett áldozata, hogy nem jutott neki orvosi költségre és gyógyszerre. Sok szegény elaggott betegről tudok, akinek még hozzátartozói sincsenek olyan helyzetben, hog- segítsék, orvosi, gyógyszertári ellátásban részesítsék. Beteg, kellene és lehetne is rajta segíteni, de ott kínlódik, szenved éveken keresztül, míg végre a betegség elviszi az élők sorából. Tehát ahhoz, hogy az egészség védelmében hathatós munkát tudjunk végezni, az kell, hogy az orvost és a gyógyszerellátást olcsóbbá tegyük s hozzáférhetővé tegyük a legszegényebb néposztály számára is. Nagyon sok szomorú dolgot tapasztalunk vidéken, különösen most ezekben az időkben, 'amikor sok szegény asszony magára maradt. Nagyon sok asszonynak férje elesett, vagy hadifogságban van és az asszony olyan szegénységben él, hogy gyermekeinek nem tud egy darab rongyot venni. Ezt ennél a pontnál ajánlom a népjóléti miniszter úr figyelmébe és kérem, hogy a külföldről jövő adományokból nagyobb részt juttasson a vidék szegény parasztságának. (Helyeslés és taps.) Akármerre megy az ember, számtalanszor halljuk azt a panaszt, hogy olvassák az újságban, hogy UNRA-sejrélyt aduk/

5 svéd segélyt adnak, ilyen segély, olyan segély jön, de ők nem látnak belőle semmit. Kérdezik, hova lesznek ezek a. dolgok. Természetesen nem tudunk rá feleletet adni, legalábbis én nem tudok. Egyetlen egyszer voltam egy tárcaközi tárgyaláson, ahova meghívtak és ahol arról kellett volna dönteni, hogy a svédek által adományozott 15 vagon ruhát hogyan osszák szét, hány százalékot adjanak ebből a falunak és mennyit Budapesten üzemeknek, kórházaknak, árvaházaknak, stb. Nagyon jól emlékszem rá, mi hangoztattuk, hogy legalább a hatvan százalékát a falvak szegény parasztságának adják oda. Nem tudtunk megállapodni. A tárgyalást elnapolták azzal, hogy majd egy hét múlva összehívnak bennünket ismét és megállapítjuk, azt is, hogy milyen szervre bízzák ezeknek a ruhaadományoknak szétosztását. Azóta sem tudok róla semmit. A következő - tárgyalásra már engem nem hívtak meg. Lehet, hogy hasznos helyre mentek ezek a ruhák, de lehetséges az is. hogy olyan helyre mentek, ahol talán kevésbbé volt szükség rá. Lehetséges, hogy sokkal nagyobb szükség lett volna rá a tiszántúli szegény parasztfalvakban, ahol én látom, hogy télvíz idején is majdnem mezítelenül vannak a szegény gyermekek. Ezeknél a dolgoknál tehát a jövőben nagyobb figyelmet kérek és több szociális megértést a saegeny parasztesaládok iránt. ; ,V, Ti Nemzetgyűlés! A betegellátásnál kxva-