Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-103

125 A nemzetgyűlés 103. iïlésè 1947. nevében elfogadom, (Hosszantartó taps.) Elnök: Szólásra következik a kijelölt szónokok közüiH Hegyesi János jegyző: Kőműves József! Kőműves József (szd): T. Nemzetgyűlés! Amikor a népjóléti minisztérium (költségvetéséhez hozzászólok, meg kell emlékeznem arról. hogy Magyarországon az embervédelmet és az azzal járó kötelezettségeket mindig egyedül a munkásság vállalta. 1870-ben indul el Magyarországon a szakszervezetek működése, akkor indul el a munkásmozgalom, akkoriban alakul meg a szociáldemokratapárt és evvel az elindulással ott álltunk, hogy 19 munkás 19 forint alaptőkével megalapította a Munkás Betegsegélyző és Rokkantpénztárt. A magyar ipar fejlődésével és a szervezett munkásság hatalmas erőfeszítésével a pénztár természetesen nem mindig-^ simán fejlődött, mert hiszen az államhatalom minduntalan, ahol esak lehetett, nehézségeket gördített az útjába. Elég, ha utalok itt az 1891-es törvényre. Ennek ellenére azonban több reformon keresztül' végül á Betegsegélyző egészen európai szinten • áll, amikor 1919-ben az akkori munkásvezetőket az ellenforradalom kiszórja az intézetből, helyükre a maga kreatúráit ülteti és akkor kezdődik az intézettel való szembenállás. Az intézetbe beültetett tisztviselők szociálpolitikához semmit sem értenek, de hiszen a legkisebb gondjuk az, hogy szociálpolitikával foglalkozzanak, tehát aíz intézet szembenáll, szembekerül a munkaadókkal, a munkavállalókkal. A munkaadókkal azért, mert nekik fizetniök kell, a munkavállalókkal pedig azért, mert azok azt látják, hogy az intézetben nem azt nézik, hogyan és miképpen intézzék el ügyüket és juttassák őket jogaikhoz, hanem minden törekvésük az, hogyan tudják: a biztosítottat jogaitól elütni. Az 1927 : XXVIIIL te. látszatönkormányzathoz juttatja az akkori intézetet. A munkásság vezetői bevonultak ebbe a látszatönkormányzatba és heroikus küzdelmet folytatnak azért, hogy megszüntessék a pénzherdálást és hogy a munkásság által befizetett összegek valóban a munkásság javára szolgáljanak. Nem ezeken a munkás önkormányzati tagokon múlt, hogy nem tudták minden esetben útját állni azoknak a pénpocsékolásoknak, amelyek az intézet pénzével történtek. Köztudomása volt. ha Magyarországon egy tönkrement dzsentri a maga ócska birtokát, ócska házát, kastélyát el akarta adni, azt mindig rásózták az OTI-ra és a felügyeleti hatóság, a belügyminisztérium mindig, mindenkor hozzájárult ahhoz, hogy az intézet pénzén ezek az ócska dolgok megvétessenek. Ha végignézünk bármerre az országban és egy ócska dolgot látunk, egészen biztos, hogy az a társadalombiztosító intézeté. De egyéb kérdésben is. ha kölcsönökről vagy másról volt szó, mindig a társadalombiztosító intézet volt az, amelynek pénzével rendelkeztek. Ha egy csendőrlaktanyát, vagy valami ahhoz hasonló épületet akartak építeni, mindig a társadalombiztosító intézetet vették elő, tehát a munkások által befizetett fillérekből építették- fel az általuk nagyon fontosnak tartott intézményeket. Amik oá* megtörtént

1-a felszabadulás, ia munkásság képviselői átvették iaa ( intézet vezetését. A társadalombiztosító intézetre általában azt szokták mondani, hogy nagyon gazdag intézmény. Én ezt úgy szoktam; kijavítani, hogy esak volt, mert teljesen tönkretették, teljesen - • / évi február hó 28-án, pénteken. 126 kirabolták. Elég, ha utalok arra, hogy körülbelül 140 millió pengőt eimeltek ki a kasszájából a szó szoros értelmében; 140 millió pengőt akkor, amikor a munkásoktól 20—24—30—70 fillérels órabérekből vonták lé a járadékokat. Akkor tehát, amikor ezt az összeget elvitték, a magyar munkásságot rabolták meg. De nemcsak készpénzben, hanem felszeréléseiben és egyebekben is teljesen kifosztották s tönkretették az intézetet. Engedjek meg, hogy ezzel kapcsolatban válaszoljak Stühmeirné képviselőtársamnak, aki a társadalombiztosító intézetről megmondotta véleményét. Végtelenül sajnálom, hogy most nincs itt, amikor a^ válaíszt megadhatom. Képviselőtársam ^kifogásolta, hogy nagyon magas összeg az a járulék, amelyet ma a munkásság után fizetnek. Úgy állította be a dolgot, hogy a munkások is sokallják ezt. Ez természetesen tévedés. Lehet, hogy , a munkaadók sokallják, (Piros László (kp): És ő is azért sokallja!) de hogy a munkások isokallnák, azt kötve hisizemt Nézzük csak meg ezt a kérdést. Az ellenzék általában egy nágyob érdekes labdával játszik. Ügy állítja be a helyzetet, hogy mindazért, aimi most van és mindazért, aminek következményeit viselnünk kell, a demokrácia, a két munkáspárt a felelős. Tévedés. Ismerjük ezt a játékot. Látjuk, hogy mi van mögötte. Látjuk, hogyha ffelelősséget szeretnék áthárítani a most épülő demokráciára. A felelősség nemi a demokráciáé, hanem azé a társadalmi osztályé, amelyhez éppen Stühmerné képviselőtársamnak is van szerencséje tartozni, nem pedig az ipari munkásé» a proletáré, a magyar dolgozóé. Jó volna, ha az igen t. ellenzék ezeket a kérdéseket egyszer' már komoilyabban és reálisabban venné. Tévedés ugyanis azt hinni, hogy nem vesszük észre s a munkásság se veszi észre, hogy ennek az állításnak tulajdonképpen semmiféle alapja nincs. A magyar dolgozóknak igen fájó és régi problémája a mezőgazdasági népesség betegségi biztosítása. A magyar szervezett oniunkásság, a Szociáldemokrata Párt ebben a Házban számtalan határozati javaslatot és indítványt terjesztett be a mindenkori kormányok elé,

13 hogy a társadalombiztosításba kaposolódjanak be ia mezőgazdasági munkások is. Ebben a tekintetben mindeddig sajnos, nem történt semmi. Az elmúlt rendszerekben nemai történt semmi, hacsak azt nem veszem, hegy a megöregedett béresnek, vagy a megrokkant cselédeembernek havi ö,t pengőt adtak. Ha azonban megnézem ennek adminisztrációját, azt kell tapasztalnom, hogy ezt az öt pengőt talán hat vagy hét pengővel adminisztrálták el. (Hegymegi Kiss Pál (msz): így van!) • így nézett ki tehát nálunk a múltban a szociálpolitika. A imiagyar ipari munkásság mindent elkövetett, hogy a magyar mezőgazdasági munkásság betegség, rokkantság és öregség esetére biztosítva legyen. Nem a Szociálv demokrata Párton, nem a szervezett munkásságon múlt, hogy ez nem sikleirült, hanem, azon a régi úri Magyarországon, amely ide juttatta, ilyen katasztrófába döntötte az országot. A magyar demokráciának, mint mondottam, régi problémajia a társadaloimbiztosító^ intézetbe bekapcsolni a mezőgazdasági ^munkásokat. A (mezőgazdasági munkásság életszinvonala, életkörülményei a legborzasztóbbak. Mi, ipari munkások pontosan é,s jól ismerjük a mezőgazdasági munkás életkörülményeit. Ha egy paraszt megbetegedik,, ez az jelenti, hogy