Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-112

A nemzetgyűlés 112. ülése 1917. évi március hó 19-én, szerdán. 970 Mi tisztában vagyunk azzal, hogy amikor a hatórás munkanapot követeljük a bányászok számára, ezen a téren még hosszú-hosszú utat kell megtennünk, a szenvedések és a nélkülözések útját, de arra kell törekednünk, hogy ez az út minél rövidebb legyem Gondoskodnia kell a kormánynak arról, hogy a bányamunkából kiöregedett munkások öregségükre emberhez méltó elbánásban részesüljenek, de általában vonatkozik ez az iparban dolgozó munkásokra is. A cél otthonok építése, ahol a megöregedett vagy a rokkantság következtében a munkából kiesett ipari és bányamunkások családjukkal együtt egészen a halálukig emberi megélhetést kaphatnak- (Közbeszólás a kisgazdapárt oldalán: Minden embernek! — Pásztor Imre (szd): Ügyvédnek nem!) Minden dolgozó embernek. Én így fogalmaznám ezt meg. Ügy érzem, hogy minden dolgozó ember nevében beszélek, nemcsak az - ipari dolgozók személyére értem ezt. Igaz, hogy a széntermelésben visszaesés mutatkozott mind minőségben, mind mennyiségben, de ne legyünk elfogultak, nézzünk vissza az elmúlt esztendőkre és nézzük, mi történt két év alatt. Nekem mint szakszervezeti titkárnak, módomban volt a helyszínén meggyőződni róla. hogy 1945-ben úgy Tattlaibányán, mint Dorogén, Pécsett, Ajkán, Borsod, ban és egyebütt két szem főtt krumplival ment el a bányász a föld alá szenet vájni, otthon pedig három-négy apró gyermek éhes szája várta az édesapja munkájának eredményét, amely nem is járt mindig eredménnyel. Tudjuk^ hogy éltünk 1946-ban, amikor a munkánk ellenértékét megkaptuk, mit lehetett már érte vásárolni. (Egy hang a kisgazdapárton: Hála Istennek, elmúlt!) Lenn a bánya mélyén Pécsett a Szent István aknában láttam félmeztelen embereket bokáig érő vízben vájni a szenet az aknában mindaddig, amíg az éhségtől ki nem dőltek. Ha ilyen körülmények között történt is visszaesés a termelésben, mint ahogyan történt, mégis gyönyörű eredményeket értünk el európai viszonylatban, és a magyar bányaipari munkásságnak nincs mit szégyelnie. Ezt tárgyilagosan valljuk még és hasonlítsuk össze munkánkat azoknak az országoknak széntermejési eredményeivel, amelyek a háborúból kifolyóan nyertes országoknak nevezik magukat Hozzáteszem, bányafa nem állott rencteTkezesükre a bányáknak és nem egyszer kellett abbahagyni a szénbányászást, hogy kimenjenek a legközelebbi erdőbe bányafát termelni» hogy a munkát a föld alatt tovább tudják folytatni. De tisztában kell lenni azzal is

% hogy a háború alatt, a háború meggyorsítása és felfokozása érdekében a bányászatban úgynevezett rablógazdálkodás folyt, .amelyet továbbfolytatni már nem lehet. Hozzá kell fognunk azokuak a vékony és silány minőségű szénrétegeknek kitermeléséhez, amelyek a háború alatt kikerültek. Igaz az is, hogy nem egy helyen hiányzott a szakszerű vezetés és ezt szóvátették már az általános vitában, (Egy hang a kisgazdapártról: Most is hiányzik!) de arról nem a bányász tehet, hogy a bányaigazgató vagy a bányámé^ nők a múltban nemcsak bányaigazgató és bányamérnök volt» hanem csendőr is, ügyész is, bíró is és nem egyszer ítéletvégrehajtó is. Sikerült ezeknek az uraknak megutáltatni ok magukat. így van, ahogy mondom, igen t. Nemzetgyűlés, mert mindannyiunknak oda kell képzelni magunkat a 40—50.000 bányász közé, hiszen ahogyan Borbély elvtársam mondotta, a 3 millió koldus közé számított a bányipari munkásság. Nemcsak hogy nem lakhatott jól, de naponta az emberi megaláztatás legmélyebb fokára süllyedt. Természetes, hogy tele volt elkeseredéssel és iparkodott elégtételt venni magának. (Mozgás és zaj a kisgazdapárton és a szociáldemokrata párton.) Egyes igazgató uraknak persze, bűntudattal terhelve, nem volt bátorságuk munkahelyükön megjelenni és bizony nem egyszer kellett a bányásznak az igazgató vagy a bányamérnök szerepét betöltenie. Az a kapitalizmus a bányaiparban dolgozó munkásokat baromi életnívó alá süllyesztette. Azért beszélek főképpen bányászokról, mert mindig a 3 millió koldust látom szemem előtt, akikről beszéltek ebben az országban és ez meg is,volt, csak az a különbség, hogy nem 3 millió volt, hanem ezt még kettővel meg lehetett szo^ rozni. Ha a bányamunkás fellázadt sorsa ellem ( ha nem bírta az éhséget és követelésekkeÍ! lépett fel, nagyobb kenyér helyett sortüzet, fekete listát • kapott és vándorbotot vehetett. Franciaország, jBelgium, Algír bányái ezrével pusztították a magyar bányászok életét. Ami a bányaiparban a szakszervezeti mozgalmat illeti, Vidáék és Chorin úrék itt nem igen ismertek kegyelmet és ezeket a legértékesebb embereket üldözték a legjobban, pedig állítom, hogy most a felszabadulás után az átmenet sokkal könnyebb lett volna, ha szakszerszervezetileg képzett, 'Szakszervezetileg iskolázott bányászaink lettek volna. Ezt mutatják azok az ipari üzemek, ahol volt nagyobb számban szervezett munkásság és ahol a munkafegyelem közvetlenül a felszabadulás után helyreállt és úgy, ahogyan itt már elhangzott a nemzetgyűlésben ennek a tárcának tárgyalásánál, igen rongyosan és éhesen, nagy bizonytalanságban, a saját szívverésükkel hozták mozgásba az ipari üzemeket a magyar ipari munkások. Azokra a bányászokra és azokra a gyáripari munkásokra, akik bizalmi tisztségeket mertek vállalni a múltban és akik valahogyan átvészelték a két világháború közötti veszedelmet és életüket meg tudták őrizni, rákerült a sor a Sztójay-kormány alatt. Összeszedték őket büntetőszázadba, zsúfoltan vagonba rak- , ták és vitték őket Dachauba. ahonnan csak a hírmondóik kerültek vissza. Ezt ajánlom figyelmébe azoknak az uraknak, akiknek nagy gyűlölet lángja lobog a. szemükben, amikor szakszervezetről vagy szervezett munkásokról beszélnek. (Vásáry József (msz): Dehogy gyűlölködünk! Tévedés.) A szervezett munkásság csak megbocsátani tud, dé nem felejtett. Azokat az eredményeket, amelyeket elért, nem adja oda, hanem megnöveli mindem téren és minden erejével. (Egy hang a kisgazdapártról: Pártigazolvány nélküli) A termelés ennek ellenére napról napra javul- Átvészeltük a telet anélkül, hogy hosz- • szabb ideig be kellett volna szüntetni gyárüzemi termelésünket. Ez ismét a bányászok _ fegyelmezettségén múlt. Visszatérek még egypár szóval — mert ezt sem szabad kihagynunk — arra, hogy a bauxitbányászatban most nagy a munkanélküliség, mert a bauxit egy része eladatlanul, illetve felhasználatlanul hever. Az általános vitánál már szó esett róla és most megerősítem, a bauxittal óriási érték van az ország kezében, ezt