Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-110
783 r A nemzetgyűlés 110. ülése 19Í7. éi Következik az 5.< cím. Kérem a jegyzo urat, szíveskedjék azt felolvasni. Hegyesi János jegyző (felolvassa az 5. címet). Elnök: Szólásra következik „a, feliratkozott szónokok közül? Hegyesi János jegyző: Lévay Zoltán! Lévay Zoltán (msz): T. Nemzetgyűlés!'Az általános islkolak címénél is feliraitkoztam, de, sajnos, akkor nem tudtam megjelenni és ezért törölték a feiÍTfa%ozásomat. Kénytelen voltaim ugyanis kimenni a folyosóra azokért ai keresztleveleikért és okmányokért, aimielyeket a szociáldemokratapárt egyik közbeszóló tagja, reklamált, mondván, hogy milyen címen, szólok hozzá én a kereszíéiny egyházak ügyélhez és a ketre'szttépyjkérdésihez. amikor csak tegnapelőtt tértein át zsidóvalláisomról a keresztény hitre. (Derültség a szabadságpárt oldalán-) Igyekeztem őt fmeglgyőzni ,a; büflfében. de, sajnos, még mindig nem akarja elhinti,, hogy ibár pillainatnyilag akármennyire elősyös is volna számomra, ha nem volnék ősketresztény, valóban nem vagyok zsidó. Be aakarja nekem bizonyítani, hogy valótlan az,, amit még a. nyilasok se vontak (kétségbe, hogy tudniillik tényleg nem tartozom a zsidó felekezethez. (Egy hang a szociáldemokratapárt oldalán: Nem szégyen! — Vásáry József (misa); De onnan haaigzott el!) Éppen onnan, a. szociáldemokr&tapárit oldaláról aposztrofálták így bizonyos bántó éllel. (Vásáry József (msz): De mennyire bántó! Eígiészen fasisztaízű ki jeleintés vödé! — Egy hang a szociáldemokratapárton: Csak a kérdésit atoarta tisztázni!) A miniszter űr az 1. cím után szólalt fel és így csak most nyílt alkalmam arra, hogy ennek a címnek keretéhez igazodva foglalkozzam kissé az ő beszédével. Önkéntelenül eszembe jut az a történelmi jelenet, amikor a római szenátusban Antonius Caesar meggyilkolása után elmondotta világhíres beszédét és azt mondta, hogy: »Nem dicsérni jöttem Caesart, hanem temetni.« Talán egy kicsit túlzás ez ,a hasonlat, de kétségtelenül # jellemző. Bár mi az ellenzéki oldalon ülünk és innen gyakoroljuk tárgyilagos kritikánkat, azt mondhatom, hogy egészen megrázott bennünket a miniszter úrnak ez a nagyszerű beszéde és tulajdoniképpen csak most ismertük meg a maga valóságában, és teljességében azt, hogy tényleg ez a miniszter izzó lelkesedésű, rendkívüli t felelősségtudattól áthatott, igen komoly és rendikívül jószándé^jú szakember volt. Már a közbe szól ások formájában is kitűnt az az analízis ós az a konklúzió, hogy talán éppen azért kellett nekj elmennie, (Ügy van! a szabadságpárton) — es ezért mondta most el hattyúdalát itt ez a kitűnő amber —; hogy ne váSósátönajSSa meg azolkat az elgondolásokat, amelyeket szemmelIáthatólag inkább csak ez az oldal tapsolt meg,'-' a szembenlévő oldal nem akart megtapsolni, a (közép pedig talán 'nem mert megfapsolni a koalíciós szellem nyomasztó érzése miatti (Ellentmondások a kisgazdapárt oldalán.) Azt hiszem, hogy egy másik hasonlattal lehetne a .miniszter úr egyéniségét, működését meghatározni, Mikszáth Kálmánnak egy jellegzetes, érdekes hasonlatával, amelyet) annakidején' Baross Gáborra, az akkori nagy vasútépítő miniszterre mondott. Azt mondotta Mikszáth, hogy Baross Gábor elődei csak miniszterek voltak, ő azonban nagy szakember volt, március hó 13-án, csütörtökön., 784 mert — mint mondotta — a miniszterséghez nem kell mindig szaktudás, de hogy valaki nagy szakember legyen, ahhoz viszont nem elég a miniszterség. Ugy érzem, hogy talán távozása után fogjuk tudni a kellő nagysága ban értékelni Keresztúr y miniszter úr műkő' dését, aki tényleg több volt, mint miniszter, mert ina miniszternek lenni nem olyan nagy dolog. Ó valóban jó szakember volt, ami tényleg nem elég a miniszterséghez. Egy személyben tehát jó miniszter is volt és jó szakember is volt, (Nagyiván János (msz): Ez a hűmé! - Vásáry József (msz): Nem volt koalícióképes!) A t címet illetően egy alapvető kérdéssel kell tisztába jöiinünikl A vita során itt többször elhangzott az, hogy nekünk nem lehet továbbra is elefántcsonttoronyba zárkóznunk a világ színpadán és akár csak szűkebb értelemben Európa színpadán. Azt hiszem, a miniszter úr hivatkozott a külföldi kapcsolatok felvételénél a monarchiáinak ilyen sízempontfeól átkos idejére, amikor elzártak bennünket az érintkezés lehetőségétől. Mi csak a világba beilleszkedve, a jövő Európájába, — remélhetőleg Egyesült Európájába — beilleszkedve fejthetjük ki a magunlk nagyszerű népi képességeit és tehetségeit. Ebben a versenybein pedig egy feltétel van: kiválóbbat kell tudni alkotni mind a fizikai, gazdasági termelés, mind a szellemi értékek termelése terén. Itt tehát csakis a minőségnek lehet létjogosultsága, minőségi termelést kell nyújtani. Nagyon szépen kifejtették már a felszólalók azt, hogy ez az egy terület az, ahol szellemi nagyhatalom lehetünk a magunk kicsinysége, a magunk boldogtalansága és nyomorúsága mellett, mert a szellem az égig ér, a tehetségek valóbain nem a. niéigyzetkilomé- N terek számához vannialk szabivá. Mi spiritualüsták. valljuk, hogy^az Isten adja a tehetségeket, az Isten kegyelmétől függ, hogy ennek vagy annak a nemzetnek elég tehetséget ad-e. Bár , megáll az az igazság, hogy a zsenji születik, a zseni nem lesz, azt tulajdoniképpen nem nevelik, mégis nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy teljesen a porban hagyjuk és ne műveljük' ki azoíkát- a tehetségeket, hanem a kormányzatnak, de elsősorban a kultusztárának az a kötelessége, hogy ezeket a tehetségeket igyekezzék kibányászni és e tehetségkutatás mellett, a, zsenik ilyen megnevelése és a tudósok s művésze/kl kitermelései mellett az egész népet magasabb szellemi színvonalra emelje. Ha'- axiómával akarnánk élni, ha arra az álláspontra helyezkednénk:, mint a túlsó oldal, .amely doktriner módon tévesen ós egésjzein gépies formában értelmezi a szabadságjogokat, például, éppen a fakultatív vallásoktatás kérdésében is, mondván, hogy á kisebbség védelme jogán akarják megszüntetni az iskolákban a ' vallásoktatás kötelező voltát, hogy minden szülőnek joga legyen eldönteni, hogy akarja-e vagy nem akarja gyermekét vallásra oktatni, ezt az elvet applikálhatnók a kötelező népoktatásra is. Ennek az elvnek*az alapján voltaképpen az is sérti az egyéni és közszabadságot, ha én egy oktalan, tanulatlan, műveletlen, — bocsánat a kifejezésért — buta embert, buta emberpalántát rá akarok kényszeríteni arra, hogy' feltétlenül szedje magába, legalább a műveltség alapfokát, az írni-olvastni tudást, iaz alapelemeket, amelyek most a nyolcosztályos
