Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-105

303 'À nemzetgyűlés 105. ülése 1947, Sok példát lehetne felhozni arra, hogy a hai*­mincas években mennyire utálta már a pa­rasztság" a főidet, mert a rossz, kizsákmányoló ár- és hitelpolitika miatt hiába dolgozott, küz­ködött, mindíer csak lejjebb csúszott, eladóso­dott, míg végül a bankok a kisparasztság" tíz­ezreit árverezték ki ősi, örököli vagy sa­játmaga által keservesen megszerzett kis föl­decskéjéből- .,..,, Mennyi parasztember adta fiát más pá­lyára csak azért, hogy ne kelljen a fiúnak is úgy robotolnia, mint neki magának, A paraszt­fiú pár középiskola elvégzése után inkább vasutasnak, csendőrnek; rendőrnek, postásnak» községi dtrnoknak, stb. ment, mért látta, tudta, érezte, hogy annak a földnek, amelyet majdan magáénak mondhat, nem tulajdonosa, hanem rabszolgája lesz. (Ugy van! Ugy van! a kis­gazdapárt oldalán.) Helyes agrárpolitikával meg- kell szerettetni a földet a magyar paraszt­sággal, jobban mondva nem megszerettetni kell vele, mert hiszen a földet minden magyar em­ber szereti, hanem a föld szeretetében meg" kell tantahi őt és helyes ár- és gazdasági politiká­val földszeretetét még inkább növelni kell. (Vásáry József (msz): Abban megvan a szere­tet, csak ne akadályozzák, hogy dolgozhasson!) T. Nemzetgyűlés! Demokratikus életberen­dezkedésünk legelső nagy vívmánya a földre­form. Nem akarok jelenlegi szükreszabott be­szédem keretében foglalkozna érmek részletei­vel, nem akarok foglalkozni azzal, hogy helye­sen, szakszerűen vagy igazságosan osztották-© szét a földet, a lényeg az, hogy a feudális nagy­birtokokat, mintegy 5,600.000 katasztrális hold terjedelemben kiosztottuk a | magyair paraszt­ságnak, amely annak birtoklásából addig- úgy­szólván teljesen ki volt zárva. Mint ,az előbb mondottam, mindén Lehetőségiét el kell követni, hogy az új gazdák a kapott földben a biztos és tisztességes megélhetésen felül még a vagyoni gyarapodás biztosítékát is értékelni és meg­becsülni tudják. Ne leg-yen a jövőbeni a magyar paraszt mostoha társadalmi rétege ' a magyar nemzetnek, mint'volt az elmúlt, letűnt úri Ma­gyarországon. A mezőigazdasági szakoktatást * fejleszteni kell és be Skell vezetni már az alsóf okú iskolába • is. Kötelezővé kell termi a mezőgazdasági szak­oktatást. Addig is azonban, amíg erre áttérhe­tünk, a legszélesebb körben rendszeresíteni kell a téli gazdasági tanfolyamokat» hogy rnind a földhözjuttatottaknak, mind a régi kisparasz­toknak módjuk legyen elsajátítana a mezőgaz­dálkodás elméleti alapját is, hogy ne legyen a jövőben a mezőgazdaság az a foglalkozási ág, amellyel 'kapcsolatban mindenki kiállíthatja magáról a bizonyítványt, hogy: én •pedig értek a földhöz. Azt a különbségét, amely egy elme-, letileg is képzett és egy minden szakértelem nélkül termelő parasztember terméseredményei közt mutatkozik, csak szakértők tudják kellő­képpen értékelni. Most nem akarom azt mon­dani,, hogy csaut az folytathasson földmívelést, aki valamilyen szakiskolát vagy szaktanfolya­mot végzett, de mindenesetre arra kell töre­kedni, hogy mindenki megszerezhesse az elmé­leti tudás alapját. Amint az előbb is mondottam, a magyar paraszt nem akar mostoha társadalmi (rétege ienmà a nemzeitnek, hanem tanulás, szorgalom segítségével fel akar emelkedni oda* ahol a ná­lánál jobbmódú vagy magasabb műveltségű évi március hé 5-én, szerdán. 304 rétegek vannak. Ebben a törekvésében öt meg­értéssel és szeretettel támogatni minden hazá­ját és fajtáját szerető embernek erkölcsi köteles­sége. Meg kelil mondanom azt is, hogy sem a politikai, f 9em a gazdasági felemelkedésre még csak reményünk sem lehet addig, míg a mező­gazdasági termelés rentabilitása biztosítva nincs. Természetes az als, hogy a demokratikus hatalmak bizalmát nemcsak biztosítani, de miég felkelteni sem tudjuk addig, míg meg nem tud­juk erősíteni politikai és gazdasági demokrá­ciánkat. Hogy ezt élérheslsük és megvalósít­hassuk» őszintén és becsületesen össze kell fog­nunk minden demokratikus erőnket, társadalmi különbségre ós pártállásra váló tekintet nélkül. De ennek az összefogásnak tisztának, őszinté­nek, becsületesnek, bizalmon alapulónak és pár­tokon felül ' emelkedőnek kell lennie. Fogjuk össze demokratikus erőinket egymás iránti! köl­csönös tekintetben és megbecsülésben, mert enélkül nincs és nem lesz kibontakozás, újjá­építés, felemelkedés és fejlődés. Tisztában, kelil lennünk azzalí is, hogy az élet fejlődési folyamatát véges emberi erő nem tudja megakasztani. Az élet halad és jaj annak, aki a fejlődést bármilyen célból, bármilyen eszközökkel' késleltetni vagy megakasztani akarja; azt az élet könyörtelenül eltiporja. Méltóztassanak megengedni, hogy ezeknek a kérdéseknek a boncolgatásával, kapcsolatban egy, az életből vett példával világítsak rá az egyetértés fontosságára. Ha egy családban a férj és feleség közt valamilyen nézeteltérés tá­mad, akkor a családi perpatvarnak se vége, se hossza nem lesz addig, míg csak egymásban keresik a hibát. A családi élet egyensúlya meg­bomlik és végül szakadásra kerül a sor, ennek pedig kizárólag a családtagok, a gyermekek látják mérhetetlen kárát min'd! erkölcsi, mind anyagi téren. De ha a szülők a család békés nyugalma érdekében lelkiismeretesen, kölcsönö­sen belátjuk hibáikat, akkor bármilyen mélyre­ható nézeteltérést át tudnak hidalni és helyreáll a család békéje. így van ez a nemzet életében is. Egy koalíciós áMíamvezetósben a koalícióban résztvevő pártok felelnek meg a szülőknek. Meg kell állapítanom, hogy eddig a kölcsönös meg­értés és engedékenység minden válságon át­segített bennünket. Nem akarok most azzal fog­flalkozni, hogy melyik párt volt engedékenyebb és melyik párt volt követelőbb; tény, hogy si­került az egyensúlyt megtartani és az együtt­működést biztosítani. Ez remélhetőleg a jövő­ben is sikerülni fog. Ha így lesz, akkor bizto­sak lehetünk abban, hogy fejlődő demokrácián­kat erőssé, naggyá, a dolgozó magyarság minden tagjára áldást hozóvá 7 a győztes hatalmak felé pedig megbecsültté felismertté floigjuk itudni fejleszteni. De ha nem sikerül a koalíció egyen­súlyát helyreállítani, — amitói az Isten óvja meg sokat szenvedett népünket — akkor bekö­vetkezik az, hogy megint a családtagok, a nem­zet dolgozói fognak mérhetetlenül sokat szen­vedni a szülők civakodása miatt. Igen, szükség van az összefogásra, szükség van aj koalícióra, mert egyik párt sem vállal­hatja magára azt a mérihetétlen felelősséget, amelyet az jelentene, ha egy pánt akarná vinni a kormányzat ügyeit. De az összefogás­ban résztvevőknek minden lélekzetvétele, min­den szívedobbanása egy kell hogy legyen a de

Next

/
Oldalképek
Tartalom