Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-94

391 A nemzetgyűlés 94. ülése 1947. t ismerő határozottsága és elszántsága teremtette meg az ideiglenes magyar nemzetgyűlést, alkotta meg az ideiglenes kormányt és így biztosította azt, hog«v a fegyverszünet megkötésekor az aléltságából tántorodva feltápászkodó és nemzeti tudatára ébredt magyar nép, mint állam, partnerként jelentkezhessen. Ez egy olyan történelmi érdem, amit e£L kell' ismernünk nemcsak ma, hanem holnap is, amikor útjaink esetleg éppen a dolgok végső értelmezése miatt majd szétválnak egymástól. I>e ugyanakkor, amikor megállapítom, hogy a magyar élet fundamentumát a romok felett a kommunistapárt rakta le, meg kell mondanom, hogy csaknem egyidejűleg, csaknem ugyanabban a pillanatban elkövetett két, mégpedig ellentétes előjelű hibát is. Az egyik hiba az volt, hogy túli széles alapot ítfyitott a koalíciós Összefogás számára» nyilván, abban a hitben, hogy ilymódon biztosítsagaZ akkor még megszállott országrészekben a lejkelést, — legalább is ezt a szándékot látom meghúzódni és ezt a tendenciát olvasom ki, ha az akkori Délmagyarországban megjelent Bévaicikkeket, vagy más újságcikkeket tanulmányú

1 zok. Hiányzott — és ez nem az ő hibájuk •** az emigrációból hazatért kommunista párt' vezetőknél az ország belső helyzetének ismerete, bármilyen élénk figyelemmel kisérték is odakinn a hazai dolgok alakulását. Azok az elvtársaik és azok a polgári ellenállók és partnerek pedig, akik itthon éltek, nem lehettek segítségükre a dolgok illúziómentes megmutatását illetőéin, mert vagy a gestapó- vagy nyilas börtönök mélyén ültek, vagypedig Budapest ostromgyűrűjébe zárva várták a felszabadu lást. Egy huszonötéves elnyomás bikacsökös és csendőrszuronyos uralmától megfélemlített, egy állandó szünetnélküli, iskolában és iskolán kívül, sajtóban és politikában, néha még másutt is állandóan hangoztatott álihazaffias maszlagtól félrevezetett népben, «auiöly . felett egy pretoriánus, janicsár középosztály gyakorolta a hatalmat, úgylátszik már nem volt elég erő arra, hogy a szabadságot — egy-két tiszteletreméltó kivételtől eltekintve — önmaga számára kivívja, legfeljebb csak annyi, hogy azt elfogadja. A másik fordított előjelű hibát pedig véleményem, szerint ott követték èï a, munkáspártok, helyesebben a baloldali blokk pártjai, hogy amíg az egyik oldalon túl széles alapokat nyitottak a koalíciónak, a másik oldalon viszont túlmajorizálták a közéletet és ezzel bizonyos tartózkodó bizalmatlanságot váltottak ki koalíciós partnerüknél, a kisgazdapártnál. Az. hogy a munkásegység létrejött és ilyen szorosan jött létre, helyénvaló volt és a szociáldemokratapártnak örök érdeme. Jelenti azt, hogy a szociáldemokratapárt előbbrevalónak tekintette a munkásegységet, a munkásosztály érdekeit, semmint valami jól vagy rosszul értelmezett párt so vin izmust, A muinkásegység, illetőleg a baloldali blokknak az ideiglenes kormány idején tanúsított ilyen zárt és határozott egysége, fellépése a reakciós törekvések ellen, ahogyan az események bizonyítják, jó módszer volt. Mégis ennek következtében alakult a magyar demokrácia ügy —. itt már kénytelein vagyok megállapítani. hogy ebben némileg a kisgazdapárt is hibás — hogy a koalíciónak csak jobb- és balszárnya alakult ki közép nélkül. A kisgazdapárt saját történelmi küldetését szerény véleményem szeîvî február hó 12-én, saerdán, 392 rint talán jószándékkal, de nem kellő előrelátással, rosszul értelmezve, nem teremtette meg a lehetőségét annak, hogy ő maga kerüljön egy középpárt helyzetébe. Ha a független kisgazdapárt a felszabadulás után, amikor az, ötéves háború alatt alvó Csipkerózsaként jóformán mindenütt szunnyadozó pártkereteit feltámasztotta, a tagfelvételeknél bizonyos szűrőt alkalmazott volna, akkor ezzel mintegy kényszerítette volna a nála csak mint hatalomban levő pártnál biztonságot, karriert, búvóhelyet és más lehetőségeket kereső elemeket arra, hogy egy tőle, vagy pontosabban az 1942-es, tehát a szociáldemokrata1 párttal szövetséget kötő, majd az illegalitás idején a kommunistapárttal) is szoros egységfrontba tömörült kisgazdapárttól jobbra levő pártalakulásba szoruljanak bele. így saját helyzetét önmagáin belül is és a koalícióban is könnyebbé, főleg politikailag rugalmasabbá tegye. Ez azonban nem volt nagy és jóvátehetetlen hiba a kisgazdapárt részéről. Én nem osztom azt a felfogást — ezt nyíltan megmondom — hogy a kisgazdapártot reakciós szavazatok tették reakcióssá. És a magyar demokrácia mind gyakrabban megismétlődő és jóformán állandósult válságainak okát nem abban kell keresni és megtalálni, hogy bizonyos jobboldali elemiek a kis gazdapártra szavaztak, a kisgazdapártba léptek be, hanem ott és abban, hogy ezek a horthysta elemek, a nagykapitalizmusnak ezek az ajtónálló huszárjai a párton belül mindjárt szerephez, mégpedig vezető szerephez jutottak. Ha feltételesen el is fogadom egy külföldön élő magyar újságírónak, Ignotus Pál barátomnak azt a szellemes megállapítását, hogy a kisnyilasok a kommunistapártra, az imrédisták a parasztpártra, a kispolgárság a szociáldemokratapártra, a volt mépisták pedig a kisgazdapártra szavaztak, ott húzódtak meg, egy lényeges különbség mégis van. A munkáspártok ugyanis igyekeztek egyfelől ezeket a tömegeiket átnevelni, másfelől pedig a politikai életnek sem első, sem második szektorában nem adtak és nem biztosítottak nekik helyet. A kisgazdapárt véleményem szerint ott követte el a hibát és politikai bajainknak legalább 80%-a abból származik, hogy sok régi párttag, sok becsületes, régi harcos elmellőzésével utat engedett azoknak a strébereknek, akik a könyöküket még Imrédynél, vagy a MÉP-ben

44 patkoltatták meg és akik a rátarti, de szerény és tisztességes magyar paraszt és magyar karakterű értelmiség félreszorításával) már akkor pártpoziciókat szorítottak ki maguknak, amikor párttagsági igazolványukon még a tinta sem száradt meg. A kisgazdapártban bizony előfordult, hogy a megrögződött régi harcos helyett a megesendőröztető MËP-kortes ült be a pozíciókba. Nekem megdönth

etettlen, meggyőződésem ' az, hogy a koialíció egységét nem az befolyásolta döntően, hogy a kisgazdapárt került ki a választásokból számbelileg erősebben, hanem csakis az a körülmény, hogy a pártra ránőtt idegen és friss elemek a régiek helyét elorozták. A képviselőválasztások után tisztán lát* szőtt, hogy a koalícióba becsempészték magukat olyan elemek, amelyek számára a koalíció csak fogcsikorgatva tűrt kényszer volt és akik neofitákat jellemző túlbuzgósággal követeitek, mert sem a reális ' lehetőséget, sem a történelmi szükségszerűséget nem ismerték fel, hogy a kizgazdapárt szerezzen a tout prix,