Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.

Ülésnapok - 1945-74

455 "Â nemzetgyűlés 74. ülése ÎÙ4S évi december ko à~'ên, szerdán. 456 a jeleik azt mutatják, már az ősszel több vidé­ken tapasztalható volt, hogy a parasztság azért is, mert takarmányhiányban szervedtett, azért is, mert nem tudott miből pénzt csinálni, ser­tés álloimány át áron alul is kínálta eliaidásra. Ez azt mutatja, 'hogy a közellátást talán lehet ugy is biztosítani, ha a parasztságnak leg­alább azt az egy sertést szabad vágásra enged­jük. Kérem a miniszter urat, ha teljes mérték­ben nem is lehet megszüntetni a beszolgálta­tást, legalább annak az egy sertésnek vágását mentse fel a beszolgáltatás (alól. A legszegényebb pártasztcsialáidoknak ked­vezünk ezzel, amelyeknek nem áll módjukban két vagy három sertést vágni és nem áll mód­jukban 150—180 kilós sertést vágni, hanem örülnek, iha 70—80—90 kilós sertést tudnak vágni. Kérem a miniszter urat, hogy klérésemet vegye fontolóra és ha mód van rá, legyen szí­ves aszerint intézkedni. (Éljenzés a paraszt­párton és a kisgazdapárton.) Elnök: A közellátásügyi miniszter úr kíván szólni. (Halljuk! Halljuk! Elénk taps a kis­gazdapárton.) Erőss János közellátásügyi miniszter: T. Nemzetgyűlés! Hegyesi János képviselőtár­sam interpellációjával én az elvek tekintetében' teljes mértékben egyetértek. Meg kell monda­nom, én volnék a legboldogabb, ha a beszolgál­tatást, i& dézsmát, a különféle címeken telje­sített és eszközölt szedéseket inkább tegnap, mint ma beszüntettük volna. Bizonyosan tudom, hogy akkor lesz jó a gazda és a fogyasztó helyzete is, Iha maga m közellátási minisztérium mint intézmény megszűmk. (Szeder Ferenc (szd):- Ügy van!) Mindjárt megszűnik minden közellátási nehézség es szabaddá válik a gazdasági élet és a termelés. Mégis ezt a, beszolgáltatást fasisztaizunak nevezni és a Jurcsek-féle eljárással azonosítani 1946-ban, amikor 1938 és 1939 óta mégiscsak több mint valami. (Szeder Ferenc (szd): Ugy van!) és mégiscsak szörnyen tragikus terhe­ket kell éppen nekünk, a demctkriáciának viselni és amikor egy elemi '•• szükségleteiből kiforgatott és a városi dolgozóknál ai minden­napi kenyér gondjával küzdő, a falusi dolgo; zóknál az utolsó testi ruha hiányával küzdő népességet kell nekünk most a fasisztaízű világ bűneinek következményei alól mentesí­teni, — mondom, a begyűjtést vagy a dézsmát most fasisztaázű intézkedésnek tárgyilagos bírálattal aligha lehet nevezni. T. Nemzetgyűlés! A közellátásügyi kor­mányzat kibocsátotta ez évi június 29-én a 10.750. számú rendeletet, amelybemi elvileg rendelkezett — éspedig a minisztertanács és a Gazdasági Főtanács rendelkezése »alapján — arról, hogy 100 kg-on aluli sertést sem magán­sem közfogyasztásra vágni nem szabad, kivéve a kényszervágás esetét. Kétirányú és nem kö­zömbös szempontból történt ez. Nevezetesen az, egyik az volt, hogy lehetőleg megakadályozzuk azt, hogy a jó sertésállományunk céltajjain vá­gásokkal apadjon, másfelől pedig, hogy a nemzetközi vonalon bennünket terhelő köte­lességek kijátszásához céltalan vágási enge­délyekkel felelőtlen embereknek ne adjunk segítséget. Elismerem — mert úgy jóvátételi, mint közellátási vonalon ezúttal foglalkoznom kell a kérdéssel — azt a katasztrofális helyzetet, amelyben a takarmány kérdésében, különösen pedig zsírtakarmány kérdésében, hizlaló takar­mány kérdésében az ország áll. Én tudom, hogy igen sok esetben kényszerhelyzetben van az apró kisember és ezt a tiltalimat, amely a 100 kilogrammon aluli vágásokra vonatkozik, kénytelen áthágni. Éppen ezért a szociális szem­pontokból kiindulva, november 14-én ki kellett bocsátani és ki is bocsátottam a 197.372-es kör­rendeletet a közellátásügyi felügyelőségekihez, lamely könnyített ezen a terhén olyan érte­lemben, hogy megengedte nekik, hogy a magán­fogyasztás címén vágott sertések 10%-^, ere­jéig a beszolgáltatása kötelezettséget enyhít­hessék, s részben vagy egészben el is töröl­hessék. További rendelkezés is van a körrendelet­ben éppen a szociális szempontokra tekintettel és pedig az, hogy ennek a 10%-nak a 6% a ki­zárólag a 100 kg-on aluli vágásokra engedélye­zendő. Az alaprendeletben is van egy bizonyos fokú szociális rendelkezés, amikor a rendelet a családtagok számától függően progresszíve szabja meg a bieszolgáltatási kötelezettséget. További szociális intézkedése ezeknek a rende­leteknek, hogy a második és a többszörös vá­gásoknál progresszíve emelkedik a beszolgál­tatás! kötelezettség. Ezek tudatában »azt hiszem, állíthatom, hogy az adott körülimények között a közellátásügyi kormányzat mindent megtett annak biztosítására, ! hogy a szociális szem­pontok — merném állítani, hogy túl a lehető mértéken — kielégíttessenek. Most kérem a t. Nemzetgyűlést és kérem az interpelláló képviselő urat is, szíveskedjék a kérdés másik oldalát is megnézmi. Ez pedig a közellátás kérdése. Nagybudapesten és a Budapest környéki területeken családtagokkal együtt 1,700.000 ellátatlan lélek van. A vidéken a közellátásra utaltak száma három és félmil­lió. Méltóztassék beszorozni a zsírfejadagot és méltóztassék kiszámítani, hogy mi az a zsi­radékszükségleit, amely a közellátásügyi kor­mányzatot terheli és amit törikszakad be kell szerezni. Méltóztassék felmérni azt a körül­ményt, hogy a most hizlalásban lévő sertések­nél ebből a kényszerű beszolgáltatás! zsír­mennyiségből 300 vagon zsír az, amelyet a közellátásügyi kormányzatnak a közellátásban részesülők mégis félig-meddig emberséges el­látásánál biztosítani kell. Én tökéletesen ^isme­rem, hogy a szegény és kisember, a saját ház­tartása részére hizlaló kisember, méltán és joggal méltatlankodik a beszolgáltatás ellen, mégis állítom, hogy van a szegénységben és a nyomorúságban is fokozat és bármilyen ter­hes is ez a beszolgáltatás, megismétlem, mégis csak jobb helyzetben van relatíve az a kisem­ber, aki hizlmllhat, ha egy sertést is, ha nem nagy súlyban is, mint az, aki semmit sem hiz­lalhat és akinek nincsen honnan adnom és nem tud a kormányzat másként gondoskodni elemi szükséglete fedezéséről, mintha ezeknél a vágásoknál — ha nehezen is és magunk ál­tal tudottan is nem 100%-os méltányossággal — hozzányúl a kérdéshez és kéri a beszolgál­tatást. T- Nemzetgyűlés! Ez az a szempont ame­' + u. i 1 mérniin k és bármilyen szegény és ráutalt legyen a saját háztartása részére hiz­laló kisember, ha a meglévők mellett a most hivatkozott uj rendelet szerint kivételes mél­tánylást igero esetekben részben, vagy télie­sen mentesíthető is a beszolgáltatás alól, nem hiszem, hogy ne volna az a falusi kisember és

Next

/
Oldalképek
Tartalom