Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.

Ülésnapok - 1945-73

321 A nemzetgyűlés 73. ülése ÎU6.. évi december hó 3-án, kedden. 322 volna az ellen, hogy a házasság intézményét még jobban megerősítsük, ennek tárgyalása azonban szerény nézetem szeriint nem ennek a javaslatnak a keretébe tartozik. Felhozták, hogy a 6800-as rendelet, amely a válással foglalkozik,, szintén alkalmas volt arra, hogy a házasság intézményét megrendítse. Az én hitem és meggyőződésem szerint ebben a rendeletben nem az volt a hiba, amikor kétévi házasság után megengedte, hogy a felek közös megegyezéssel elváljanak, hanem a nagyobb hiba az volt, hogy nem törölte el a házassági törvény 77. §-ának a) pontját Nevezetesen méltóztatnak tudni, hogy a házassági törvényünk úgy van megszerkesztve, hogy válni csakis bontó, okok alapján lehet, és még bontó okok fennforgása esetében is megadja a bíróságnak azt a jogot, hogyha nem látja a házastelek között aa együttélést annyira feldúltnak •hogy a további, későbbi együttélés nem volna lehetséges, akikor ne mondja .ki a házasság felbontását, csak ha az együttélés lehetőségét a jövőben kizártnak tartja. Nines tehát régi házassági törvényünkben t. Nemzetgyűlés, olyan rendelkezés, amelynek alapján a felek megegyezése alapján lehetne elválni. És mégis mit látunk a .gyakorlatban? Azt, hogy ha a felek megegyeztek, minden egyes alkalommal egészen játszi könnyedséggel el tudtak válni, csupán arra volt szükség, hogy kimutassanak, hathónapi különélést. Ez csak abban az esetben volt könnyű, ha a felek megegyeztek, mert ha nemi egyeztek meg, ha az egyik fél makacskodott hozzájárulni, akkor éppen ez a szakasz volt az, mely a legnagyobb nehézségeiket állította a házasság felbontásának útjába, mert a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy hűtlen elhagyás esetében csak akkor hivatkozihatiik az elhagyó a jogos oknélküli elhagyásra, ha töredelmesen közelíti meg házasfelét és valójában; vissza aka,r hozzá menni, és ennek a töredelmes viselkedésnek is olyannak kell' lennie, hogy kétségtele; nül lehessen megállapítani, hogy valóban igazi Caínossza-járás volt. A gyakorlatban a helyzet az volt, hogy a<a ellenfélnek elég volt csak anyrnyit mondania, hogy az illető nem közeledett hozzá töredelmesen és bizony a legtöbb esetben nem lehetett igazolni, hogy a közeledés igenis töredelmes volt. Ha tanukat vitt magával, a bíróság kimondta, hogy a fél már előre készült arra, hogy bontó okot keressen tehát nem állapította meg a töredelmes viszszamenetelt. Rendes körülmények között tehát egyáltalán nem, vagy az eseteknek igen kis százalékában volt lehetséges a mai bírói gyakorlat szerint hűtlen elhagyás alapján a bírósággal az elválasztásit kimondatni, ha az egyik fél nem akair válni. Abban az esetben azonban, ha a 'felek megegyeztek és elosztották egymás között

t a szerepet, mondván, »te fogsz engem visszahívni és én leszek az, akii nem fog visszamenni«, akkor a bíróság tehetetlen volt és egyszerűen formális alapon meg kellett állapítania, hogy az egyik félnek a házastársa visszatérésére irányuló felhívása nem vezetett sikerre és kénytelen volt a házasságot felbontani. A 77. §. a) pontja tehát a gyakorlatban a legbünösebb rendelkezés volt és a házasságok legtöbbjét ennek a szakasznak az alapján bontották fel. Kendezem: vájjon nem sokkal tisztességesebb eljárás-e az, amikor a 6800 sz. rendelet kimondja, hogy ha a törvény álláspontja szerint egyáltalán van megegyezéses , NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ IV, elválás, ezt az elvet alkalmazza is, de ugyanakkor sokkal szigorúbb, mert kétévi házasságot kíván meg. míg azelőtt rögtön az esküvő után elhagyhatta az egyik fél a házastársát és 8—9 hónap múlva már felbonthatta a házasságot. A jelenlegi rendszer szerint a bontópert csak két év után lehet megkezdeni, tehát megmarad az az időszak, amikor az első ált mok elszállnak és a házasfelek rájönnek arra, hogy a szerelem helyett jön a szeretet és később esetleg csak egymás megbecsülése. Ilyen szempontból tehát a mai helyzet nem rosszabb a réginél. Nekem azonban nem célom, hogy ezt a rendeletet védjem. Ha a nemzetgyűlésnek más a szándéka, ezt a szándékát más úton és más formában érvényre juttathatja, de a szóibunforgó törvényjavaslattal a házassági rendelet semmiféle kapcsolatban nem áll. T. Nemzetgyűlés! A felhozott érvek között komoly érvként szerepel a hamistanuzások esete. (Nagyiván János (misz): Ez igiaz!) Hivatkoznak arra, hogy hamistanuzások vannak és hogy ezeknek a száma még növekedni fog. Igaza van Andrássy képviselőtársamnak, amikor azt mondja, hogy hamistanuzások mindig is lesznek. Nem is arról van szó, hogy^ ezzel a javaslattal kigumizzuk a hamistanuzásokat az életből, hanem csak arról, hogy azokat a lehető legkisebb mértékre csökkentsük. (Nagyiván János (mszi): Sőt növekedni fognak!) Éppen hallottam azt az álláspontot, hogy ennek a javaslatnak a hatásaképpen a hamistanuzások száma nem csökkenni, hanem emelkedni fog. Legyen szabad erre azt mondanom, hogy ez à megállapítás csak a gyakorlati helyzet nem, teljes vagy nem helyes ismeretén alapszik, mert csak így lehet azt '• állítani, hogy ennek a javaslatnak eredményeiképpen a hamistanuzások jszáma ' növekedni fog. Emlékszem rá, amikor például Budapesten az igénypereket az V. kerületi járásbíróság keretében tárgyalták, a tipikus, az üzletszerűen ebből élő hamistanuk egész serege tartózkodott a járásbíróság folyosóján és kérdezte meg az érkező feleket, milyen célra parancsolnak tanút és rögtön mentek is tanúskodni. Elsősorban itt volt elburjánozva a hamistanuk nagy száma. Megkapták a feladatot, odaálltak a bíróság elé és megesküdtek arra, hogy »ezt p szekrényt, ezt a nagy diványt, azt az órát mind a nagyságos asszony kapta még férjének elődjétől vagy ettől és attól.« Hogy színezze is vallomását, amikor arra került sor, . hogy például egy értéktelen kulcstartó kinek a tuliajdona, a tanú azt mondta, »íbogy a kulcstartót a nagyságos asszony örökölte-e vagy kapta, azt már néni tudom« — az értékesebb dolgokra vonatkozólag azonban mindig tud ták a tulajdonszerzés módját. Ezen szintén -aa élet segített Segített elsősorban a bírság, mert egykettőre megismerték ;a> hamistanuk neveit, ezeket a neveket közölték egymással és a bíróság egyáltalán nem szegy elte az ítélet indokolásába belefoglalui, hogy bár ez a tanú ezt és ezt vallotta-, vallomását a bíróság figyelmen kívül hagyja, mert az esetek nagy számában is hasonló tanúvallomást tett s ai bírói mérlegelés alapján kétségtelenül megállapítható, hogy az a tanú nem mond igazat. Ilyen körülmények között a hamistanuk száma egyszerre lecsökkent. Azonkívül a hitelezők is okosabbak lettek. Ha eV 21