Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.

Ülésnapok - 1945-71

245 A nemzetgyűlés 71, ülése 1946. évi telepeseket telepítenek be? (Felkiáltások a kisgazdapárton: Ugy van! Gyalázat!) Az a vád nem érhet bennünket, hogy amikor ezeket az embertelenségeket komoly formában szóvátesszük, újra mi vagyunk a békebontók. Nagyon ismerjük már a mesét a farkasról és a bárányról. Nem revizionizmus az, ha mi a határainkon túl élő magyarság sorsáért, életéért, szabadságáért, emberi jogaiért felemeljük szavunkat, (Ugy van! Ugy van! — a kisgazdapárton.) Nem lennénk méltók arra, hogy a nemzet bizalmából az ő képviseletében itt legyünk, (Ugy van! Ugy van!) ha nem fejeznők ki mély és teljes együttérzésünket a mi szenvedő, meghurcolt és sárbatiport véreinkkel (Ugy van! Ugy van!) és nem tennénk meg mindent, hogy sorsukat a nyomorúságból, a szenvedésből, sokszor a pokoli megaláztatásból felemelni igyekezzünk. Ez kötelességünk. (Ugy van! a kisgazdapárton.) A kérdés csak az, hogy mi erre a lehetőség. A kérdés megfelelése nem az én feladatom. Nekem fel kellett tennem itt ta nemzetgyűlés színe előtt a kérdést azért, hogy a külügyminiszter úrnak módot adjunk arra, amit ő nyilván készséggel meg is fog ragadni, hogy tájékoztassa a nemzetgyűlést arról, hogy mit tehet és mit szándékozik tenni a magyar kormány az embertelen üldözésekkel szemben, hogy lépéseinek van-e eddig is valaminő eredménye és hogy ezután teendő lépéseit a magyar kormány külügyminisztere abban a tudatban tegye meg, hogy ha van kérdés, amelyben az egész nemzet pártkülönbség nélkül egy és oszthatatlan, akkor ez az ia kérdés. (Ugy van! Ugy van! a kisgazdapárton. — Hosszantartó élénk taps a Ház minden oldalán.) Elnök: A külügyminiszter úr kíván szólná. Gyöngyösi János külügyminiszter: T. Nemzetgyűlés! Berectzky Albert képviselőtársam bizonyára úgy is mint. a külügyi bizottság elnöike, (Rereezky Albert (kg): Ki is fejeztem!) tehát a demokratikus pártok bizalmának letéteményese, egy olyan üggyel foglalkozott, amely most már jónéhány nap óta a hazai közvéleményt állandóan izgalomban, tartja. Ez az izgalom a magyarság körében azonban mia már túlterjedt határainkon és nemcsak mint szenvedő alanynál, a szlovákiai magyarságnál, hanem mint szemlélőnél az erdélyi magyarságnál is visszhangot keltett. Mi csak a legnagyobb hálával, testvéri magyar szeretettel tudunk megemlékezni azokról az erdélyi magyarokról, akik szót emeltek délszlovákiai magyar testvéreink üldöztetése ellen. (Taps minden oldailon. — Révai József (kp): Éljenek az erdélyi m a gyár ok!) T. Nemzetgyűlés! Ugy érzem, hogy amenynyire nem tudott kitérni a nemzetgyűlés az elől, hogy foglalkozzék ezzel a kérdéssel, anynyira kötelességem nekem haladéktalanul tájékoztatni a nemzetgyűlést a tényekről és ennek a kérdésnek állásáról, tájékoztatni hűvösen, tárgyilagosan, szenvedelem nélkül; bár azt hiszem, nem kell túlságosan kihangsúlyoznom, hogy igen nehéz feladat nemcsak magyar ember, hanem általában érzéssel, humanizmussal telített minden ember számára ezekről a sajnálatos és felháborító eseményekről szenvedelem nélkül beszélni. (Ugy van! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés! E hó 16-án érkezett az első nyugtalanító hír a Dunamentéről, DélSzlovákiából arról, hogy több községet csehszlovák karhatalom vett körül és egyidejűleg november hó 28-án, csütörtökön. 246 közmunkára szóló behívójegyet kézbesítettek a község több felnőtt lakosának, ezeken a behívó jegy ekén azonban mindenütt a családtagok is fel voltak tüntetve. A behívójegyek alapján jelentkezni kellett a községházán; akik ennek ellenszegültek, azokat erőszakkal vitték oda, majd a községházáról brutális körülmények között teherautókon szállították ki őket a vasútállomásokra és marha vagonokban^ tovább szállították a behívójegyek szerint és a közlések szerint is a történeti Csehországnak a németek által kiürített helyeire. Az izgalom különösen annak következtében, hogy jelentős karhatalmi erők hajtották végre ezeket a behívásokat vagy összeszedészeket, összefogásokat a délszlovákiai^ magyarság körében egyre nőtt; nem kismértékben növelték azt a talán tendenciózusan terjesztett rémhírek is, az elszállítás iránya és célja felől, ami mind maga után vonta azt, hogy hamarosan arról kaptam jelentést, hogy a Duna mentén ezek a délszlovákiai lakosok — behívottak és a behívástól félők — a Dunán keresztül átmenekülnek magyar területre. A menekülést csehszlovák karhatalmi erők igyekeztek megakadályozni, például a gutori menekülők esetéber, a menekülők után lőttek, ez bizonyos tűzharcot eredményezett a magyar és szlovák karhatalmi erők közt és ennek volt sajnálatos következménye, hogy egy szerencsétlen magyar menekülő nyakszirten találva szörnyethalt, többen pedig a menekülők közül megsebesültek v Ezekről az eseményekről értesülve magamhoz kérettem a csehszlovák misszió vezetőjét a csehszlovák követ urat és tájékoztattam őt azokról az eseményekről, amelyek tudomásomra jutottak. Felvilágosításokat kértem tőle és egyszersmind arra kértem őt, tájékoztassa kormányát is afelől, hogy ezek az események súlyosan megrontják a légkört a két ország között és alkalmatlanná teszik a hangulatot arra, hogy a párisi békekonferencia által elhatározott módon ebben a kérdésben közvetlen tárgyalásokat folytassunk. Akkor csak annyi felvilágosítást tudtam kapni, hogy a csehszlovák követ úr közölte velem: itt a közmunkarendelet végrehajtásáról van szó, olyan közmunkára való igénybevételről, amilyet a csehszlovákiai munkaerőhiány a német kitelepítés következtében szükségessé tesz és amilyet már előzőleg nagyszámban alkalmaztak cseh és szlovák nemzetiségű állampolgárokkal szemben. , Az események, sajnos, nem szűntek meg* tovább folyt ez az eljárás a délszlovákiai magyarok ellen. Egyre több jelentés érkezett be hozzám és ezeknek a konkrét adatoknak birtokában immár módomban volt e hó 23-án a csehszlovák kormányhoz jegyzéket intézni, s ebben konkrété felsoroltuk mindazokat a sajnálatos eseményeket, amelyek Dél-Szlovákiában a magyarsággal történtek. Rámutattunk arra, hogy ezek az eljárások messze túlmennek a 88. számú elnöki közmunkarendeleten és abból, hogy a behív ottakat családtagjaikkal együtt hurcolják el s elhagyni kényszerült lakásaikba és ingatlanaikba szlovák telepeseket költöztetnek be, nyilvánvaló, hogy itt nem munkára való igénybevételről, hanem kényszerű átköltöztetésről vagy — mondjuk a helyes terminussal — deportálásról van szó. Egyszersmind bejelentjük: ezekután nyilvánvaló, hogy a csehszlovák kormány ezzel az elír,*