Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.
Ülésnapok - 1945-70
m À nemzetgyűlés 70. ûlêse iOiù. évi október hó 2l)~èn, pénteken^. 222 Rácz Jenő pénzügy minisízter: T. Nemzetgyűlés! Felmentést kéreik az alól, hogy ezalkalommal minden részletében kiterjeszkedjem az itt elhangzott magas színvonMu tfeliszólalásokban érintett tárgyiakra. Amennyiben ezt tenném, amennyiben választ adnék azokra a számszerűleg is feltett kérdésekre és arra a sok mindenféle vonatkozásra, amelyet ma itt érintetteík. akkor tulajdoniképpen meg kellene tartanom azt a költségvetési beszédet, amelyet a ' költségvetés benyújtásaikor, tehát akkor szándékozom megtartani, amikor már az általam részletesen kidolgozott számadatok alapján,^ megfelelő bizottsági tárgyalási után van módjában , a nemzetgyűlésnek ezekhez a kérdésekhez és ezekhez . az adatokhoz hozzászólni. Éppen azért most csaik egynéhány egészen fontos szempontot szeretnék kiragadni az itt elhangzott felszólalások anyagából. Elsősorban szeretném hangsúlyozini azt, hogy az a felhatalmazás, amelyet a kormány mosit (kért, tényleg csupán technikaâ okok miatt vált szükségessé. Lévay igen t. nemzetgyűlési képviselő úr &zt az aggályát juttatta kifejezésre, hogy itt tulajdonképpen nem technikai okokról van szó, azonban adós maradt annak közelebbi kifejtésével, hogy tulaj donképen > milyen okokra gondolt. Én mindenesetre le kivánom szögezni» hogy ez tényleg így van. Költségvetésünk készen van, la tárcáknál feküsznek a kefelevonatok és náluk: most folyik ia végleges átdolgozás különösen abbóü a szempontból, hogy a közalkalmazottaknál ujabban engedélyezett llakbérsegély, továbbá a budapesti közailkiallimazottjalkinál a közlekedési pótlék megfelelő összegei a költségvetésbe felvétessenek. Különösen hangsúlyozom ezt azért, mert nem szeretném, ha valakinek egy pillanatig is az volna az érzése, hogy itt valami bizonytalanság van a költ J ségvetés körül, hogy egyensúly-hiány van, amelyet a kormány ideig-óráig palástolni kíván, vagy talán újabb rendszabályokat kívánna fo-» ganatosítani az egyensúly helyreállítása érdekében. Ez nem így van. A számszerű adatok közlését fenntartom akkorra, amikor a teljes költségvetést kinyomtatva és minden részleté-) ben megvizsgálható módon, nem pedig egynéi hány kiragadott szám alapján tudom a nemzet1 gyűlés elé tárni. Azonban annyit talán most is szabad mondanom, hogy október folyamán már nagyon közel álltunk a deficitmentes gazdálkodáshoz és november folyamán egészen biztosan deficitmentesen tudunk az állami költségvetésH ben gazdálkodni. (Éljenzés.) Ez a, lehetőség természetesen dgen kegyetlen rendszabályok alkalmazása útján vált és válik valóra. Lévay képviselő úr idézte egy kijelentésemet, amelyet ugyan magyar sajtófogadáson tettem — és nem tudom, melyik külföldi újság vehette át, — s mely szerint a stabilizációi »technikailag« sikerült. Ennek aztán olyan jelentőségeit tulajdonított, amely nem egészen azonos volt az én akkori gondolatommal. En ugyanis az alatt, hogy: »technikailag sikerült«, azt értettem, hogy technikai lag stabilizálni egy erős kormány bármilyen időpontban égi bármilyen színvonalon képes. Tulajdonképen arról van szó, hogy r az egyensúlyi állapotot kell megteremteni és fenntartani egyrészről az államháztartásiban, másrészt pedig az egyénig háztartásokban, vagyis az állami kiadások és állama bevételek egyensúlyát, továbbá a termelés és a fogyasztás egyensúlyát kell megteremteni. Mind a kettőt elméletileg bármilyen színvonalon meg lehet teremteni. Ez jelenti a technikai sikert Azonban az volt az érzésem, hogy a stabilizációra lelkileg nem állottunk készen. Nagyon sokan még nincsenek tisztában azzal, hogy ez a stabilizáció egy rendkívül alacsony életszínvonal feltételezésével kellett, hogy történjék. Stabilizálni kellett, az infláció őrületét továbbvinni; nem lehetett, a termelés színvonala, azonban niégi nagyon alacsony volt- Ez azt jelenti, hogy rendkívül sok igen fontos, sürgős szükséglet kielégítéséről kellett lemondani és ezeknek a szükségleteknek n kielégítését egy távolabbi jövőre kellett elhalasztani. Azt a szegénységet, amelyben országunk még ma isi van, az infláció ködfelhője eltakart átlagember szeme elől. Az átlagember azt látta, hogy mindennap újabb milliókat és milliárdokat kap, s ha ezek el is olvadtak: a kezében, mégsem ébredt annak •tudatára, hogy tulajdonképen mennyire szegény ő, mennyire szegény taz állaim és 'mennyire szegény ennetki az országnak a közgazdasága. Ez vált nyilvánvalóvá a stabil valuta bevezetésével és ezzel a nagy tapasztalással kell az ország közvíéleményének (megbarátkoznia. Hogy egy példát hozzak fel, — hiszen ez állandóan visszatér a ma hallott felszólalás okiban és a közvéleménynek mindazokban a megnyilvánulásaiban, amelyeket állandóan figyelemmel kísérek '—• a legsürgősebb slzükség a termelés szempontjából nem vitásan a forgótőkeszükséglet újabb feltöltése. A termelés forgótő.ke nélkül nem mehet, viszont a háborúi pusztításai a forgótőkét, — akár a mező gazdaságot szemlél jük, ^ akár az iparit — jóformán 'megsemmisítették. (Az elnöki széket délután 1 óra 57 perckor Kossa István foglalja el.) Megsemmisültek a nyersanyagkészleteink, megsemmisültek a takarék- éa folyószámlabetétek és megsemmisült mindaz, amit a mezőgazdaság és az ipar forgótőkeként használni szokott. Ha ezt a forgótőkeszükségletet felbecsüljük, akkor kiderül, hogy a minimális forgótőkeszükséglet, amellyel ennek az országnak majd a jövőben dolgoznia kell, legalább 3^-4 milliárd forint értékű, die ez a becslés alsó határa. Ezt a forgótőkeszükségletet kell nekünk feltöltenünk. Amíg ez meg nem történt, addig állandó hiányérzetet látunk a gazdasági életben,, mert (mindenki azt érzi, hogy tudna termelni, de a forgótőkéje hiányzik. Ennek azonban korlátai vannak. Nyilvánvaló, hogy a forgótőkeszükséglet kielégítése csak hitelek rendelkezésre bocsátásával történhetik. A hitelek kibocsátása azonban természetesen a fizetőeszközforgalmat is növeli. Egészen más a gazdlasági élet forgó tőkeszükséglete, és egészen más a fizetőeszközszükséglete. Amíg a forgótőkeszükségletet alsó határként 3—4 milliárd forintban jelöltem meg, addig azt hiszem, " nem vitás, hogy a fizető es zközszüksiéglet a mai árak .mellett nem sokkal haladja meg az egymilliárd forintot. Ha tehát ezt az első, augusztus 1-től kibocsátható, össíziesen egymilliárd forintot teljes egészében a forgó tőkeszükséglet fedezésére lehetett volna fordítani, — aminthogy nem lehetett, minthogy igen nagy öszszegek fordítattak fogyasztási célokra és olyan állami kiadásokra, amelyek mind nem a forgótőkesziükséglet kielégítését szolgálják — még abban az esetben is csak egy igen kis töredékét tudtuk volna fedezni a mezőgazdaság és az ipar forgótőkeszükségletének.
