Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.

Ülésnapok - 1945-66

981 A new zei gyűlés 66. ülése 1946. évi október hó 4-én, pénteken. 982 az új isteni erő hatása alatt. Rá kell mutat­nom arra. hogy a .testi ösztön sokkal erősebb«* — ez az, amire Hajduné képviselőtársunk utalt (Andrássy Dániel (kg): Bizony! Bizony!) — »hogysem azt szórványos valláserkölcsi pré­dikációkkal befolyásolni lehetne. Ha a vallás­erkölcsi nevelés nem éri el azt, hogy neveltjei igazi lelki élményhez, a z élő Istennek és kije­lentéseinek igazi személyes megtapasztalásához jussanak, akkor nem érte el iái nemi ösztön gyökereit és azt tartósan nem is tudja befolyá­solni.« (Gróh József (pk): Éljen Kiss Ferenc!) »Az igazig lelki élmény legfelsőbb elemében, a szellem régiójában termékenyíti meg az em­bert, minek következtében az isteni erő ^ha­tása alá 'kerülnek a második elem: .a lélek gondolatai és indulatai és csak ezen két, vezető elemünk megújulása' után engedelmeskedik neki a ~ test a belőle kiinduló ösztöneivel együtt. Megújult szellemi és lelki erőnk hatása oly nagy a testre és annak szervrendszereire,« — mondja az anatómus — »hogy testi szer­veink addigi nyugtalan, feles igázott és ingatag állapotukból nyugodt, harmonikus, a megújult lélek és szellem által vezetett1 működésre tér­nek át. Ez az, amit. Isten az Ô- és Újtestamentum kijelentései által el iakar érni, hogy tudniillik a próféták és az apostolok alapkövein felépülő igazi lelki emberekké legyünk, vezettetvén nem az alárendeltségi viszonyban levő test által, hanem a felette uralkodó lélek éis szellem által. Bármily szokatlannak és nehéznek tet­szik ez az első hallásra a csupán kívülről szemlélőnek, mi mindannyian, akik átmentünk egy ilyen belső megújuláson és tapasztaltuk ennek valóságát, nem szűnhetünk meg bizony­ságot tenni ezen igazságról. Iteményem szerint e rövid fejtegetésből világosan látszik már most, hogy igazi vallás­erkölcsi nevelést csak lelki emberek adhatnak, mert lelki életünkre is áll a testi élet nagy törvénye, hogy tudniillik minden élő csak ha­sonló élőből szármiatzihatik. XJj lelkiéletet is csak megfelelő erejű lelkiélet tud nemzeni.« Erre van szüksége társadalmunknak, ami­kor megújulásról ibeszélünk, ezekre a lekíerőkre van szükségünk és ezért nekünk nincs jogunk -.- ellenében avviali, amit erkölcstanunk mond, azt állítani, hogy a test diktálihiat és mi tarto­zunk diktandóját követni. De ezt az erkölcsi felfogást látjuk már egyszerű néptörzseknél is. Körülbelül az 1920-as évek táján történt az egyik afrikai angol do­miniumnak ilyen vad törzsektől lakott terüle­tén, hogy kínzó száma&ság következett be, ami a forró égöv alatt még sokkal nagyobb csa­pás, mint itten nálunk. A nép kezdte keresni, hogy ennek a csapásnak mi lehet iaiz oka*? En­nél a törzsnél szintén szokásban van az, ami a rómaiaknál volt, hogy a nemzeti szentélyt egy nő őrzi, aki olyanféle, mint a Vesta-papuő. És itt rá kell mutatnom arra, ihogy meg a római r birodalom is, amely későbben erkölcs­telenségébe' pusztult bele, milyen' sokra tar­totta az erkölcsi tisztaságot, hiszen törvényei­ben szerepelt az, hogy ha egy halálraítélt a vesztőhelyre menvén, Vesta-papnővel találko­zott, a Vesta-papnő közbenjárására felmenthet­ték a halálos ítélet alól. De visszatérve az előbb említett vad törzs­höz, amelynél szintén megvan ez a. Vesta-pap­női intézmény, a lakosság egyszerre csak kezd­te suttogni, hogy papnője megfeledkezett ma­gáról. Nyomozást indítván, a szálak a törzsfő­nök fiához vezettek. Az ő törvényük pedig ml mondja ki, hogy a törzsfőnek halálbüntetést kell kimondania arra a férfire — az ő törvé­nyük kivételesen a férfit sújtja — aki papnő­jükhöz közeledni merészel. A törzsfőnök rette­netes dilemmába; került, mert saját fiával ál­lott szemben, mégis kimondotta rá a halálos ítéletet és végre is hajtották. És az laa illető, aki ennek az esetnek az idejében ott volt, meg­rendülten beszélte el, hogy azon az- éjszaka megeredt aa eső! (Derültség a $zociáldemo­knatapárt soraiban.) Nem mindig ered meg az eső, de nagyon sokszor — a mai felszólalásom kerete nem elég széles arra, hogy erre kitérjen, de egyszer majd erre is kitérek és akűsoír meg fogják érteni — egészen ösztönszerűleg érzi meg a romlatllan er­kölcsű ember, — hogy a csapások és a bűnös­ség közt nagyon sokszor igen szoros az össze­függés. De egyébként utalni akarok még egy esetre, ítmely közelebb, Ausztriában történt éspedig Bettauerrel, m ismert pornográf íróval. Az ő könyveinek egyike egy nagyra hivatott ifjú­nak kezébe került és megrontotta annak a fiatalembernek életét, derékba tört teljes kar­rierje és ő elkeseredésében fogadtatást kért Bettauertől. Bement hozzá és három revolver­lövéssel^ megölte. Természetesen bíróság, elé­került és akkor az a fiatalember vallomása során azt mondta: »A törvény vedi.iai testi éle­tet, de nem gondoskodik arról, hogy a polgár­társak lelkét meg ne ölhessék, vagy ha meg­ölték, akkor,büntetés érje az illetőt. En tehát azt a büntetést, amely annak az embernek járt, aki az én lelkemet és sokezer testvéremnek lelkét megölte, ikiszolgaltiaittam.« Es, t. Nemzetgyűlés, habár törvény, pa­ragrafus nem volt rá, a bíróság keresett for­mai alapot arra, hogy ezt a fiatalembert a gyilkosság nyomában járó büntetéstől fel­mentse, mert igazat adott neki. En ebből csak azt a következtetést akarom levonni, hogy nekünk mindent el kell követ­nünk, hogy ebben a mai romlott társadal­munkban (Egy hang ®\ szociáldemakriatapártról: Hol romlott?) az erkölcsbe vetett hitet polgár­társainkban erősítsük és őket meg nem ingat­ható iútranzigens álláspontra hozzuk, mert a lélek egységes, a lélek nem olyan, mint a fiókos szekrény, hogy egyik flakjában ott lehet a méreg, a másikban ott lehet az érték vagy a gyógyszer. A lélek egységes és ha egy irányban megromlik, meglazul, az kihat min­den irányban. Ezért nem tud aztán szenvedé­lyeiben az ember más irányú kísértéseinek sem ellentállni, merfc meggyöngült erkölcse, egész vonalán. Nem tud ellenállni a birtokvágynak és utánanyúl az elhagyott és nem elhagyott javaknak, nem tud ellenállni a bosszúnak és bosszútáll megbocsátás helyett. Nem tud el" lenállni az italnak, a kártyaszenvedélynek, adott esetben nem tud ellentállni kecsegtető ajánlatnak, mely hazaárulásnak az ára. Az emberi lélek egységes.; E hazának tisztaéletű polgárokra vain szüksége, akik meg­értik, hogy közérték a polgároknak érinthetet­len erkölcsisége. (Ugy vun! Ugy van! a kis­gazdapárt oldalán-) Éppen ezért az én tekinte-, tem a mártír gyermektől a bűnös szülőkhöz fordul, akikről olyan nagyon keveset beszé­lünk. A magiam részéről beterjesztettem egy önálló indítványt arra vonatkozólag, hogy utasítsa a nemzetgyűlés a házasságunk! vül született gyermek jogállásáról alkotott tör-62*

Next

/
Oldalképek
Tartalom