Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-41

445 À nemzetgyűlés 4Í. illése 1946. A harmadik vádpont szerint iaz Emerieana vezetősége ugyanaz, amely 25 éven át vezette az Emericanát, illetőleg:, hogy Mindsáenty hercegprímás az egyesület főprotektora. En sohasem keresem azt, hogy ki hol volt a 25 éven keresztül. En nem tudok arra az álláspontra helyezkedni, hogy 25 évet az emberiség és a magyar nemzet történetéből ki lehetne törölni. Én mindig csak azt keresem, hogy ki mit csinált ez alatt a 25 év alatt és hogy azt az egyesületet úgy vezették-e, hogy megállja a kritikát, de akkor ezt az egyesületet nem feloszlatni, hanem bizonyos fokig megdicsérni kell. En is voltam diák. Jól visszaemlékezem arra, hogy a legkülönbözőbb bajtársi egyesületek igenis, a legszélsőségesebb jelszavak alapján próbálták a diákságot a maguk kebelébe terelni. Az Emerieana volt pár más hasonló, nem katolikus diákszövetséggel együtt, de mindenesetre ezeknek az élén az, amely igyekezett az egyetemi ifjúságojt, valamint az egyetemi if jáságonkívüli világ más szervezeteivel együtt visszatartani attól a mételytől, amely sajnos, ifjúságunk najgy részét megfertőzte. Kérdem aztti, hogy vájjon akkor, amikor Szekfű Gyula professzor volt az Emerieana protektor»... (A terembe belép ß. Szabó István államminiszter. — Élénk ellenzés és taps a kisgazdapárt oldalán.) Ittlévő képviselőtársaim nevében a megjelent B. Szabó miniszter urat a kormány nyolcórai távollétié után a legnagyobb szeretettel üdvözlöm. (Élénk éljenzés és taps, valamint derültség a kisgazdapárt és a szabadságpárt oldalán. '— Kováts László (msz) : Végre egy élő miniszter! — Révész Mihály (szd): Mondják a szemébe, amit a itiávollétében mondottak! — Zaj. — Egy hang a kisgazdapárton: Ha valakire nem vonatkozik az, akkor ő az! — Révész Mihály (szd): Jó!) Szekfű Gyula professzor az • Emerieanának a protektora volt. Szekfű Gyula professzor résztvett aktíve az Emerieana vezetésében. Szekfű Gyula professzor jó arra, hogy Magyarország moszkvai köveite legyen, jó arra, hogy az orosz birodalom ott üdvözölje őt és minden tekintetben megfelelőnek tartja, hogy Magyarországot az orosz birodalomban képviselje. Kérdezem tehát, hogy olyan bűn-e az, hia Szekfű Gyula professzorral! az élén voltak olyan emberek, akik helyes irányban vezették azit az egyesületet és ki mertek állani azok ellen a csábítások ellen, amelyeknek a többi bajtársi egyesület — sajnos — nagy mértékben ki volt téve. Hogy ezt bizionyítsam: 1544 március 19-émi az Emerieana diákszövetség beszüntette további működését, ezzel akarván dokumentálni, amit az elnöklő professzor azon a bizonyos gyűlésen ki is fejtett, hogy nem akarják a megszállás után — mert megszállásnak miinősítették — mű'ködésüket mindaddig folytatni, amig a felszabadulás be nem következik. Hogy Mindszenty hercegprímás úr a főprotektorukl Erre 1945 tavaszán került sor, amikor újra választották a főprotektort az alapszabályi értelmében, aimely kimondja, hogy a mindenkori hercegprímás a főprotektora a katolikus diákszö'vetségnek. Kérdem: vájjon rossz néven lehet-e venni, mélyein t. képviselőtársaim, azt, hogy az Emerieana betartotta a évi êulîus hó 24-én, szerdáit. 446 tradíciókat és nem a koalíciós pártok egyikéneik a kiküldöttét volt hajlandó az élére tenni? (Derültség a szabadságpárt soraiban.) Vz Emerieana katolikus diákszövetség ügyét körülbelül lezártam, szeretnék azonban rátérni arra, hogy mem mindegy az, ami ezzel az üggyel, valamint más vallásos egyesületekkel kapcsolatban történt. A magyar püspöki kar nevében a hercegprímás úr levelet intézett a miniszterelnök úrhoz. Ebben a levélben kifejti azt, hogy a magyar vallásszabadságot megsértették. (Ügy van! a szabadságpárt soraiban.) !" ! Ajkkor, amikor a békeszerződések előtt ennek visszhangja mindenütt meg kelL hogy legyen, itt t a nemzetgyűlésen is tiltakozni kívánok az ellen, hogy vádak érjék ezt az új magyar demokráciát, bizonyos elhamarkodott, jól meg nem fontolt és jól meg nem gondolt rendelkezések miatt. Talán lenmének egyesek, akik azt mondják, -hogy dugjuk fejünket a homokba, mint a strucc, ne vegyünk róluk tudomást, palástoljuk el, de szégyelném ezt a fiatal demokrácia nevében, mert semmiféle probléma megoldása elől se futamodjunk el és ne térjünk ki. (Ügy van! a szabadságpárt soraiban.) Azt suttogták és azt mondották, hogy ezekkel az egyesületekkel kacsolatban a szövetséges ellenőrz'ő bizottság részéről történtek volna bizonyos 'kijelentések és bizonyos rendelkezések. Én ezt nem tudom, egyetlen miniszterünk ebben a tekintetben nem nyilatkozott. Én csak egyet kérek a mélyen t. kormánytól. Tudom, hogy háborút vesztettünk, tudom azt, hogy nem a lakosság és nem a nemzet többségének a bűne ez, de sajnos, ezeknek a bűnöknek az erediminyében mindnyájunknak osztozkodnunik kell. És amikor eljött újból a nemzet újjászervezésének lehetősége, ne tagadjuk, hogy minden oldalról és elsősorban a külföldi segítség oldaláról baráti kezek nyúltak felénk, baráti kezek, amelyekbe mindannyian szívesen kapaszkodtunk bele, hogy fel tudjanak emelni. En arra kérem a mélyen tisztelt kormányt, hogy ha ezek a baráti kezek a félszabadulás után felénk nyúltak és mindnváian abb' akartunk belekapaszkodni, hogy újjá tudjunk éledni, akkor ne legyenek olyan kormányintézkedések és ne legyenek esetlegesen olyan felelőtlen információk az ellenőrző bizottság vagy annak egyes tagjai felé, amelyek ezt a segítségért nyúló kezet eltaszítják. Mi nem eltaszítást kérünk. Arra kérjük a kormányt, hozza ezeket a kezeket össze, tűrjék meg igenig itten a vallást szabadon, az igazi régi értelmében, hogy azt a nyugati, valamint más demokráciák tiszta szellemében tudiuk képviselni és gy «kor ölni. (Taps a szabadságpárt soraibam. — Babody János (kg): EVeszett az az ember, aki a vallást kikezdi!) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Végezetül eszembe jut egy régi történelmi emlék. Az 1850-es években, amikor a vallásüldözés az akkori korszakban a császári kamarilla részéről erőteljesebben megindult, a császári kormány fel akarta oszlatni a tiszántúli református egyházkerületet. Háromezer katona jelent meg a téren a »kisteimplom« előtt, és a rendőrségtől kísért háromezer katonából kivált a császári biztos, felment a gyülekezetbe és kalapját le sein véve azt mondotta: »Én a császár névé-