Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-38

243 A nemzetgyűlés 38. ülése 1946 hivatalok és egyéb üzemek vezető tisztviselői küzdöttek a szénért. Összejöttek megbeszélni, tennivalóikat, dobálóztak száz vagonokkal, néha ideges türelmetlenséggel követelve a többtérmelés elérésére szigorú intézkedéseket. Akadtak bányahősök, akik sohasem látták a termelő üzemeket és hozzá nem értően adtak tanácsot a széntermelés fokozására. Persze a világért sem jutott volna eszükbe, hogy a kellemes és langyos meleg levegőjű szalonokból nem. lehet a. bányamérnököt, a vájárt, stb., az ipari munkást irányítani a termelésben. Nem érezték, nem tudták onnan felülről, hogy mi minden szükséges a folytatólagos széntermelés fokozásához. Mert nemcsak a termelő üzemektől, de a termelő emberek világától is oly távol élitek, hogy képtelenek voltak megismerni azokat a mélységes okokat, amelyek a termelés romlásának, vagy javulásának alapjául szolgálnak. Már nagyon sok esetben rámutattunk az angol szénbányászatban elindult átalakulás körülményeire és megállapítottuk, hogy csak a termelés főtényezőjével, a bányamunkássággal lehet a kérdést megoldani, hogy ennek jótékony hatását a gazdasági élet és a társadalom egyformán élvezze. A gépesített bányaiparban a termelő munkások egészen fiatalon mennek tönkre. A fejtőkalapács, a préselőgép, a rázókészülékek alkalmazása közben szemrezgés, krónikus szaggatásos fejfájás és hasonló betegségek gyötrik a fiatal bányászokat, idő előtt dőlnek ki a széntermelésből és válnak értéktelenekké a bányaipar számára. Éppen ezért nagyon sok esetben szóvátettük, hogy az elmúlt szénválság után, a nagy konjunktúra idején kellett volna a technikai átalakulást végrehajtani. Akkor kellett volna, mert akkor kerestek a bányavállalatok, hogy az anyagi és emberi érték egyaránt rendelkezésére álljon a béke újjáépítő rendjének. Sok hamis cselekedet zajlott le a bányászat körül. Sok volt az Ígéret, ide alig tettek egyebet érdekükben. Sok hamis próféta akadt az utóbbi időben, de egyebet sem tettek, csak azon mesterkedtek, hogy mi módon bántsák és rágalmazzák az öntudatos bányászokat, vagy vezető embereiket. Pedig gondolhattak volna arra a régi igaz közmondásra, hogy a hamis embert a sánta kutya is utóiéri. Jól vigyázzanak tehát^ a settenkedők, nehogy úgy járjanak, mint jártak az elmúlt hosszú évek során, amikor az Ígéreteket az égig fokozták és végül romhalmazba döntötték országunkat. Az utóbbi években már mindenki új Európáról, új gazdasági és társadalmi rendnek a háború után leendő megvalósításáról beszélt. Éppen ezért mi komolytalannak tartottuk azt a nagy elzárkózást, amelyet a bányászok fegyelmezett» szakmai öntudattal telített tömegével szemben tanúsítottak. Hogyan gondolták ezek az urak átvezetni a dolgokat a megunt .régi rosszból a képzelt jó új rendszerbe? A sok szónokolás után végre kézzelfoghatóan is be kellett volna bizonyítaniuk, hogy a bányászt testvérül fogadják és mint ilyet, őszinte jóakarattal emberi megbecsülésben, táplálkozásban, ruházkodásban, igazságos munkafeltételekben részesítik, Kérdem, leültek-e ezek az urak a munkások képviselőivel — nem úgy gondolom, hogy a kaszinókban kártyázni —, de megtárgyalni mindazt, ami a bányászok életén alkalmas lett volna könnyíteni? Œgy hang a szociáldemokratapárt oldalán: Iuter~ náltatták, agyonverették őket!)

v Nem kellett évi május hó 24-én, pénteken. 244 volna ebből presztízskérdést csinálni, hiszen a bányászok dolgozó emberek, már pedig aki dolgozik, az megérdemli azokat a jogjkat» amelyeket fényes ünnepségek alkalmával ragyogó szónoklatok közben odaajándékoztak nekik. Más államok — nagy államok — felelős tényezői minden nagyobb kérdés felvetésénél megtárgyalták a munkássá,? képviselőivel a követendő eljárás körülményeit, míg nálunk iparkodtak mindent a munkások nélkül, de rájuk kötelezően elintézni. Nem hinném, hogy másutt azért ültek le a szervezett munkásság komoly vezetőivel tárgyalni, mert •azok adatta álltak volna a mi uraink szellemi színvonalának. Be kellett volna látni, végre, hogy az ipar égető kérdéseit nem lehet elválasztani a nlunkáskérdéstől, nem lehet csak beszélni és a cselekedeteket pontosan az ellenkező értelemben végrehajtani. Mióta a magyar bányamunkásság felismerte osztályhelyzetét és bekapcsolódott abb a a hatalmas szellemi küzdelembe, amelynek célja egy szebb, egy jobb, egy emberibb, egy igazságosabb társadalom megvalósítása volt, a rádióban, a sajtóban, ünnepi összejöveteleken, sőt különböző eseményekkel kapcsolatban még itt a képviselőházban is nyilatkozatok hangzottak el a bányatörvény revíziójáról és a széntermelés szerteágazó kérdéseinek egységes rendezéséről. Az ország többi bányavidékén előfordult események- következtében azonban újra fellebbent a lepel a bányamunkásság sorsáról és ismét a közvélemény elé tárult a bányászélet mostohasága. A bányavállalatok természetesen minden ilyen alkalommal igyekeztek rámutatni azokra a terhekre, amelyeket viselniök kellett

t és állandóan azt hangoztatták, hogy a bányaipar teherviselő képesséige nem bírja: ej azokat az újabb terheket, amelyeket a munkások s7oeiális és gazdasági helyzetének javítása okozott volna. Láttuk ezt a bányamunkások munkaidejének szabályozásáról szóló nemzetközi egyezményben tervezett elgondolással kapcsolatban is, amelyet az akkori parlament_ a kormány javaslatára elutasított azzal az indokolással, hogy a bányászat súlyos helyzete nem engedi meg a bányamunkások munkaidejének ilyen szabályozását. Pedig ha teherviselésről volt szó, akkor a bányamunkásoknak több okuk és jogúk lett volna a panaszra, mert az utóbbi esztendőkben a bánva munkás oknak életnívóba nemhogy nem emelkedett, hanem nagy mérték« bent csökkent is, míg a legtöbb vállalat télies mértékben élvezte a szénkonjunktúra minden előnyét. Elég rámutatnom arra, hogy a széntermelés 1943-ig állandóan emelkedett, ami egyúttal emelkedő nyereséget és hasznot jelentett a vállalatok részére, ez azonban sehol sem jutott kifeiezésre a kifizetett munkabérek" ben s a legtöbb telepen a bányamunka ssáír a többtermelés ellenére sem keresett anuvit hogy abból családját tisztességesen el tudta tartani. 1943-ban — az iparügyi miniszter statisztikai adatai szerint — az o^szásr területén •a széntermelés 30%-kal emelkedett. A fokozott munkaihaj«7,a. a műszakok felemelése meghozta a vállalatok részére a kívánt .eredményt és egyedül csgik a munkássáv rövidült meg, mert ezzel szemben a megfelelő munkabéreket nem biztosították. A bányászélet terheinek emelkedéséről is kell tehát beszélnünk, különösen akkor, ha