Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.
Ülésnapok - 1945-38
241 r A nemzetgyűlés 38. ülése 1946 ben, csak munkás volt, mert az ember csak a tisztviselőnél kezdődött. Kenyere, emberi becsülete soha nem volt, családi életébea is boldogtalan volt, mert nyomorult életének megmentése érdekében a legdrágábbat: asszonyát és leányát is feláldozta. Ezekben a nehéz időkben fogott össze az elnyomott bányamunkás, hogy utat nyisson a felszabadulás felé, a ragyogó cél, a szocializmus gyakorlati megvalósítására. A bányászok rongyos, megkínzott tömegei elszánt bátorsággal, lelkesedéssel álltak szervezetük mellé és vállalták a küzdelem és a velejáró minden szenvedés súlyát. A tanítás, a nevelés, •& sorozatos harcok meghozták a méltó eredményt és a bányász emberré lett, sorsa elviselhetőbb lelt, öntudatra ébredt, jogot kapott és abban az időben Csonka-Magyarország területén 36.000 bányamunkás közül 24.000 tag emelte naggyá a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségét. (Taps a szociáldemokratapárt oldalán-) Én úgy hiszem, hogy ez a hatalmas, okos, öntudatos emberiség, amely napfényre hozza a szenet, a saját maga szolgálatába állítja a villamosság titkos erejét, átfúrta a hegyeket, áthidalta a tengereket és kifürkészte a világmindenség titkát, naponta a szellem új csodáit alkotja meg, elég érett lesz arra, hogy tarthatatlanná vált életviszonyait egy észszerűbb útra terelje. Az ifjú generáció talán sohasem tudja értékelni, megbecsülni azt a munka*, amelyet szervezetünk fennállása óta öreg bányászaink elvégeztek. Meg kellett tanítani mimkástársainkat arra, hogy becsüljék meg az életér, amely olyan rövid ideig tart, beesüljék meg embertársaikat, munkájukat és igyekezzencK mindazt megszerezni, amit az élet szépségei másoknak nyújtanak. Nekünk nem adták ingyen a tudási, azt nehéz, fáradságos munkával kellett megszerezni. Műveltségre kellett tanítani munkástársainkRt, igényt kellett támasztani bennük és meg kellett őlket tanítani arra is, hogy van ennek az életnek egy szebb, jobb ós kellemesebb oldala is. A szervezett bányamunkásság 29 évvel ezelőtt főbb követeléseit szembeállitott&, H munkaadókkal. Követelte az elvégzett becsületes munka után a tisztessípisres munkabért, az oktalan kockázatok elkerülésére az elfogadható munkafeltételeket, az elviselhető bánásmódot, a 8 órai munkaidőt, az^ üdülési szabadság törvénves biztosítását, egészséges, korszerű raunkáslakások építését, öregség, betegséar. baleset esetére va T ó biztosítást, ezenfelül a bányák és nagyüzemek államosítását és az akkori szomorú élelmiszer-, lábbeli- és ruhaellátás megjavítását az igényeknek megfelelően. Hosry mindezek a megvalósulás útján is biztosítva légyenek, követelték a törvényes szabad szervezetben való szabad tömörülés engedélyezését is. ' A nyomorúság megszüntetése érdekében akkor a sok-sok bányamunkás összefogott és elindította kettős küzdelmét egyrészt a szakszervezetek megteremtéséért, másrészt azokon keresztül sorsának megváltoztatásáért. Ha i.em is száz százal&kieT, de nagyszerűen sikerült mindkét célt elérni, mert megszületett a bányamunkásszövetség, amely félelmetessé nőtt a bányakapitalizmussal szemben. A bányász emberré lett, sorsa elviselhetöbbbé vált, I NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ II. ívi május hó 24-én, pénteken. 242 öntudatra ébredt és akkor majdnem jobb helyzetbe került, mint a főváros ipari munkásai. De jött ezután a gazdasági válság. A munkaadók, akik eddig védekeztek, támadásba mentek át. Amikor 1924-ben Bethlen István megszavaztatta a szanálási törvényjavaslatot, utána mindent elkövettek szervezeteink falbontására, és sárga szervezeteik 187 alkalmazásával próbálták a munkásság egységét megbontani. Ekkor következett az a hosszú, néma hallgatás, amelynek nyomán lassan mindent visszavettek a munkaadók, amit szervezeteik segítségével a munkások kiküzdöt^elk maguknak^ De azután jött a nagy hajsza, az üldözés, a bosszú, a munkából való kirúgás, a féktelen emberi indulatok felszabadítása és aimi a legmegdöbbentőbb: a nyomor, a szenvedés, a kétségbeesés még nagyobb fokozása. Mindennek ellenére itt maradtunk felemelt fővel, szocialista hittel, lelkesedéssel telítve• és bízva bíztunk abban, hogy eljön az idő, amikor a magyar bányamunkásság újra visszatér a régi kipróbált szervezeteihez. Ezen a sok szenvedésen túl eljutottunk odáig, hogy a bányák mélyéről a siklókon futó csillék, a búgó légfúrók, a szikrázó csákányok, a zakatoló rázok, a fejtőkalapácsok és az emberi erőt meghatványozó dinamitrobbantások zaja közben az agyongyötört, idő elő+t meggörnyedt, szénporos, sápadt arcú, fáradt bányászok néhol 500 méternél is lejjebb a föld színétől, csendben öszszenéznek és szeretettel emlékeznek meg a most^ készülő, a bányák államosításáról szóló törvényjiavasilatról. Mert mi bányamunkasó^ megszoktuk már az elmúlt hosszú évek során a háborús és békeidőszakokban, hogy a komoly gazdasági, társadalmi körök — azután a nagy közvélemény — mindig arról beszélnek, azzal foglalkoznak legtöbbet, ami a mindennapos életben létfontossággal bír. Ez a modern élet szükségszerű követelménye. Ma a bányiaipar van soron, a kitermelt szén érdekli az ipart, a kereskedelmet és a fogyasztóközönséget, A gyárak, gének rengetege, az áramfejlesztő erőművek kazánjai, a termelt közjavak szállítóeszközei csak akkor tudnak életet lehelni a nyersanyagok tömegébe, ha az erőt, életet adó szén hőérejével hajtani lehet őket; csak akkor mozgathatnak árut, élelmiszert és egyéb közszükségleti cikkeket az ország egyik részéből a másikba, ha a mozdonyokat, az erőművek kazánjait szénnel etetjük. Megszorított életét a városi és a falusi lakosság csak akikor tudja enyhíteni a kegyetlen, hideg téli időben, ha meleget tud teremteni családi fészkében és az ehhez szükséges fűtőanyagot megkanhatia és amikor az egészségét még nem tette tönkre az érte való ácsorgással. Az emberek beszéltek, osztottak intézkedtek. Néha ti'iláradó dicsérettel emlékeztek meg azokról a hős bányászokról, akik egész életükben a föld kérgében vájták és termelték a most különösen értékes fekete gyémántokat. Felelős széngazdálkodók, felelős és felelőtlen közvetítő^ tömege nyüzsgött a szén körüL A régi szénnagykereskedők, akik a nehéz időket átkinlódták sokszor haszon nélkül, az újak, akik minden lépésükért — ha sokszor érdemtelenül is — megkeresték a pénzüket, a kiskereskedők, a feketén láncolok egész hada dolgozott a szénben, persze nem megvetendő busás kereset mellett. Gyárak, intézmények,
