Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.
Ülésnapok - 1945-4
$5 A nemzetgyűlés L ülése 19Í5 élet megindításához szükséges exisztenciális kiinduló alapot, borjút, csikót, malacot, bátort, ruhát, házat, feiesíöldet, stb. nyújtani, amit a kisparasztok ezelőtt szoktak adni. A mezei munkanélküliség súlyos kérdése ime, a földosztás; után is nyakunkon maradt és fojtogat bennünket, mert ez nem tulajdonjogi, hanem termelési kérdés. T. Nemzetgyűlés ! Van itt baj elég és én nem azért hordok össze itt szándékosan minden nehézséget, hogy a jövő vigasztalanságát bemutassam, hanem azért, hogy az összes nehézségek megismerésével sorrendi fontosságot teremtsünk a kibontakozás útjához, hogy még a kapkodó pepecselést is — ami, sajnos, ma a gazdasági politika lehet — beillesszük a nagyobb célok keretébe. A kibontakozást, ezt az amúgyis keserves gazdasági helyzetet még ne-~~ hezíti az is, hogy a koalícióban résztvevő nagy pártok nem folytathatnak önálló gazdaságpolitikát. (Az elnöki széket 10 óra 55 perckor Kossa István foglalja el.) A munkáspártoknak van önálló és az egész termelésre érvényes nagyvonalú gazdaságpolitikájuk, de azt ma sem a világpolitika és a világgazdasági helyzet, sem a belső gazdasági viszonyok miatt nem lehet a maga teljességében alkalmazni. így a munkáspártok nem tehetnek egyebet, mint hogy a meglévő termeléshez igazodva, folytatják régi munkásmozgalmi, a szociálpolitikát szem előtt tartó harcos és becsületes, dé államépítési szempontból mégis csak negatív munkásvédő és kisembervédő politikájukat. Persze, kevés eredménnyel, mert úgy kell segíteniök a polgári termelést és az ország újjáépítését, hogy csak ők hozhatnak áldozatot. A tőke ugyanis legfeljebb nem mozog, ha haszon nem mutatkozik, de ebbe a munkás pusztulna bele. Itt nyilván nem lesz más megoldás, mint egy lépéssel előbbremenni és a haszon hiányában szabotáló tőkét a nemzet szolgálatába kell állítani. (Taps a kommunista- és a parasztpárt soraiban.) A feormányprogramm erre valami halvány reménységet is nyújt. Ehhez mi követeljük a bányák, a kulcsiparok, nagy nyersanyag- és energiaforrások államosítását, (Taps a kommunista- és a parasztpárt oldalán,) követeljük a népi hitelpolitikát, de különösen követeljük a kifejezetten mezőgazdasági ipari üzemeknek népi ellenőrzés alá való helyezését. (Taps a kommunista- és a parasztpárt soraiban.) Tiltakozunk az iparügyi minisztérium olyan gyakorlata ellen, amellyel a kisajátított mezőgazdasági ipari üzemeket — éppen ma értesültem egy ilyen esetről, amikor tulajdonosok hiányában maga a nép indított el egy üzemet, szíjakat és üzemanyagot szerzett — visszajuttatja az időközben visszatérő tulajdonosoknak, vagy azok rokonainak. (Ügy van! Ügy van! a kommunista- és a parasztpárt soraiban.) Tiltakozunk az elhagyott javak kormánybiztosának a földkérdésbe, a mezőgazdasági ipari üzemékbe beavatkozó intézkedései ellen. (Taps a kommunista- és a parasztpárt oldalán.) A másik oldalon a kisgazdapártnak, mint demokrata kispolgári és kisparaszti pártnak ugyanilyen népvédő gazdaságpolitikai programmera, van. Itt azonban ma a támadás volna a védekezés. A termelési tehetetlenségben vergődő dolgozók, parasztok és munkások védelmével nem sokra megyünk, ha csak védekezünk az alig dolgoztató vagy nem a népnek évi december hó Â-én, kedden, 06 dolgoztató, tőkével szemben. Cselekvő, gazdaságpolitika kell ide, amely belenyúl minden kérdésbe, ha azt látja, hogy a népi ternie lőerő szándéka és élniakarása útjában akadályok vannak. (Taps a parasztpárt soraiban.) Jtía ez nem történik meg, vagy nem történik kellő eréllyel és kellő időben, mint ä szövetkezetek kérdésében történt meg ez év tavaszán, (Helyeslés n parasztpárt soraiban.) ha a hiteikérdésben, az ipari árak és bérek, mezei árak és általában az agrárolló kérdésében nem történnek nagyvonalú intézkedések, akkor a kisgazdapárt gazdaságpolitikája és vele együtt a kormány gazdaságpolitikája minden jószándéka mellett az a konzervatív liberális gazdaságpolitika lesz, amelyet a Habsburg- ; és Horthy-rendszertől örököltünk és amely, mint látjuk, elég jól átvészelte még a fasizmust is. (Ügy van! Ügy van! a parasztpárt soraiban.) Mi jellemzi azt a maradi, de egyébként bizonyos osztályok számára eredményes gazdaságpolitikát! A »majd lesz valahogy« jelszava, hogy legjobb a dolgokat hagyni, majd kiigazodnak. Minden nagy háború, forradalom és nagy nyomorúság uítáh új elrendeződés következik a gazdasági alanyok között, mégpedig leginkább az »aki bírja, marja« elv alapján. Aki tehát bírja, az tovább viszi és apró ügyeskeidésékkelj próbálkozásokkal és nélkülözésekkel felépíti a maga kicsi vagy nagy gazdaságát, műhelyét, bóltját, irodáját és ezzel egyéni életet is, aki pedig nem bírja, az leteszi és helyette más veszi fel. így lassan helyreáll az egyensúly, de azon az áron, hogy az újjáépítést a legnagyobb tömegek, a dolgozók, a termelők szenvedik meg. Ezek olyan szegények, hogy egy kicsivel több nyomorúság már meg sem látszik rajtuk és ,olyan sokan vannak, hogy a »sok kicsi sokra megy« örök igazsága,; amit minden konzervatív államférfi minden kérdésben, így például az adókérdésben is alkalmazni szokott, teljes mértékben érvényes reájuk. Hogy közben sokan nem bírják, elpusztulnak, öngyilkosok lesznek, hogy a gyermekek meg sem születnek, vagy ha megszületnek, mindjárt meg is halnak, az természetes és mi ezt a módszert már a magyar történelemből — legutóbb az első világháború után következő ellenforradalom korszakából — jól ismerjük. A nagyon szegény, magukra hagyott, elnyomott és rosszul kormányzott népek mindig így egyenlítették ki a történelem és a rossz politika nagy számadását: életükkel és egészségükkel. Én nem mondom, hogy a kormány vagy a kisgazdapárt ilyen gazdaságpolitikát akar, hanem csak azt, hogy ha nem nyúl bele nagyvonalúan és cselekvően a gazdasági élet irányításába, akkor szükségszerűen, a dolgok természetéből következően ez az Öröklött gazdaságpolitika érvényesül, (Ügy van!) mint ahogyan eddig ez érvényesült, tavasz óta idáig. (Ügy van! Ügy van! a parasztpárton.) Akkor, sajnos, továbbra is kénytelenek leszünk — mint eddig — a saját erőnk, a saját nélkülözéseink árán az alig működő termelőerőket lábraállítani és fokozni. Ugyanakkor pedig a komoly termel'őrétegekkel, az igazi építőmunka embereivel együtt, a merkantil, avagy éppen a spekuláns kapitalizmus markába esünk. Már most is majdnem benne vagyunk. (Ügy. van! Ügy van!) Vagyis világos és egyszerű képpel élve: lábraállítjuk közös erővel, munkások és parasztok, közös ellenfelünket, a nagy tűkét, hogy holnap lehessen ki ellen harcolni. (Ügy van!) Mosit egyelőre még