Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.

Ülésnapok - 1945-26

777 A nemzetgyűlés 26. ülése 1946. • kevés érzékenyebb pontja vau ma a magyar politikának, mint a középosztály kérdésének megoldása. Tisztáznunk kellene, ami eddig még senkinek sem sikerült, hogy mi is az a középosztály. Nem óhajtok itt szociológiai fej­tegetésekbe bocsátkozni, hanem egyszerűen oda szűkítem le a kérdést, hogy Magyarorszá­gon és az én szempontomból, az én szerény hozzászólásom szempontjából középosztály alatt elsősorban a hivatalnoki kárt, tehát äz állami és a magántisztviselői kart fogják ér­teni, amelyhez természetesen csatlakozik a sza­badpályán lévő értelmiségiek egy része is. Ez a középosztály mélyen megrendülve látja, hogy a magyar demokrácia hovatovább nem őrá építi fel a magyar közigazgatás ad­minisztrációját. Megdöbbenve látja) hogy friss népi erők szabadulnak fel és foglalnák el olyan pozíciókat, amelyek eddig tabuk voltak. Természetszerűleg az a feltevés alakul ki nem is mindig rosszindulatúlag --ebben a kö­zéposztályban, képtelenség az, hogy magyar közigazgatás működhessék akkor, ha azokat az embereket, akik évtizedeken át készültek erre a pályára, egyszerűen kicserélik olyanokkal, akik erre a pályára vagy egyáltalán nem ké­szültek Yagy akik egy rövid, úgynevezett »sehne llsieder« 302 kurzuson átesve foglalják el ezeket a pozíciókat. (Helyeslés <i kisgazdapárt oldalán.) Kétségtelen, ebben van valami igaz­ság. Akkor lenne benne még több igazság, ha a magyar demokráeiánalk az volna a célja, hogy az '• egész hivatalnoki, kart egyszerűen ki­söpörje és népi elemekkel pótolja. Erről azon­ban szó sincs. Arról van csak szó, hogy a ma­gyar 'demokrácia igenis fel akarja'frissíteni a közigazgatást és'valóban megkívánja azt, hogy a politikai életben' újonnan szóhoz jutott rétegek, a parasztság és a munkásság' is meg­felelő szerephez jussanak ebben az adminisz­trációban. Ne méltóztassanak rossznéven venni, én az adminisztrációt nem tartom olyan borzalma­san nagy tudománynak. Tudom, kell hozzá ta­pasztalat, kell hozzá gyakorlat, (Nagy Vince ípk): Es tudás!) de semmi a világon nem ké­szült zsenik részére. A magyar egyetemek sera zsenik, hanem jó átlagkoponyák részére van nak. A magyar közigazgatásnak sem zsenikre, hanem átlagos képzettségű, józaneszű embe­reikre van szüksége. (Egy hang a kisgazdapárt soraiban: A nép szeretetére! — Felkiáltások a kisgazdapárt oldaláról: Tiszta kézre! — A néppel együttórző emberekre! — Nagy Vince (pk): A jogi fakultást be lehet csukni!) Szabad legyen megemlítenem, vidéki utal­mon a sok panasz mellett is nem egyszer Iá torn azt, t hogy jóindulatú középosztálybeli em­berek, akik megmaradtak állásukban és becsü­letté 1 ', szolgálják a demokráciát, igen nagy elismeréssel nyilatkoznalk nem egy olyan tu­dományos képzettség nlélkül lévő új hivatal­nokról, akit a demokrácia helyezett be. Miért? -Mert pár hónapnyi ilitő, becsületes szorgalom, valóban törekvő odaadás és tisztesség igenis képesít mindenkit arra, hogy megkezdje ezt a munkát, megkezdjen beletanulni ebbe" a mun­kába. Ha é| hivatalnok lennék, óriási öröm­mel* látnám ezt a mozgalmat és majdnem azt mondhatnám, legszebb feladatomnak azt tar­tanám, hogy ezt az új réteget, amely — re­„ mélhetőleg minél nagyobb számban — beözön­lik a magyar közigazgatásba, a már megszer­zett tudásommal támogassam. Ez a hároari félelmi célpont — ami ni évi május hó 2-án, csütörtökön. 778 mondottam — a tagállamság, a proletárdikta­túra és a társadalmi átalakulás félelme az, amely antiszovjet magatartásra készteti a reak­ció által még inkább feltüzelt magyarság egy jelentős részét {Parragi György (kg): Nem je­lentős!) Nyugodtan szögezem le, hogy jelentős részét, mert ha azt mondanám, hogy nem je­lentős részét, akkor a következő felvetendő té­mára rögtön negatív választ kellene adnom, mert azt fogom felvetni, hogy van-e reakció. Negatív választ kellene erre adnom, inert ha az országnak nem jelentős része vezethető ilyeténképpen félre, hanem csak egészen je­lentéktelen része, akkor a mi egész reakció elleni harcunk úgy festhet, mint annak a harca — hogy Madáchot idézzem 393 — aki szú­nyog ellen olyan fegyvert használ, amely csak. medvéhez kell, az pedig bolond. Márpedig én aligha hiszem, hogy mi rémképek ellen küz­denénk. A társadalmi átalakulásról legyen szabad még azt mondanom, hogy amennyire szüksé­ges folyamat, éppen annyira természetes, hogy bizonyos^ óvatosságot is kíván meg tőlünk. En hiszem és nincs okunk kétségbevonmi, hogy a magyar kormány teljes erejével rajta lesz azon,^ hogy ez az átalakulás olyan mederben folyjék, amely a, nemzetnek javára válik. Hogy egyéni sérelmek vannak és egyéni sérelmek lesznek, sőt, hogy igazságtalanságok is lesznek, az kétségtelen, de elkerülhetetlen. Aki azonban egy ilyen óriási kérdéskomplexus­ban nem az egész képet nézi, hanem csak a kiszökellő apróságokat, vagy saját sérelmét helyezi előtérbe, nyilvánvalóan alkalmas arra, hogy tárgyilagosan Ítélkezzék a magyar poli­tikai kérdésekben. A társadalmi átalakulássá»! úgy kell lennie az embernek a multak tapasz­talatai alapján, hogy inkább kell félni attól, ami volt, amit ismerünk, mint attól, ami jön és __ amit talán még nem ismerünk teljes egé­szében. Hirdetik ezzel kapcsolatban a megbékélést, mint első szükségességet ahhoz, hogy a ma­gyar politikai élet egészségessé válhassék. Nyilvánvaló, hoa ; y a függetlenségi frontban egyesült pártok között aligha van egv is és e pártok egyedei, tagiai között is aligha lehet valaki, akinek valóban nem lenne leghőbb vágya a tökéletes megbékélés ebben-az or­szágban. De legyen szabad idéznem azt az el­koptatott frázist, hogy »les messieursassasins do'ven! eoinme.neer«. 304 kezdjék azok, akik a aieg­békélés ellen dolgoznak ma is, kezdjék azok. akik ma is azt tártjaik legfőbb céljuknak, hogy a magyar demokrácia fejlődésének állandóan gáncsot vessenek. . ­Ez veti fel természetesen legott azt a kér­dést, hogy van-e reakció. Ugy kapcsolódik ez a miniszterelnök úr beszámolójába és a moszkvai útba, hogy ebből az útból le kell vonnunk a tanulságokat. Az. egyik legfőbb tanulságot kristálytisztasággal és mindnyájunk által el­fogadhatóan meg is jelölte a miniszterelnök úr. Ez pedig az, hogy csak akkor érhetjük el kül­politikai céljainkat, ha megvalósítjuk a ma­gyar demokráciát. Magyarán mondva, hitelünk és súlyunk a demokratikus nagyvilág előtt csak annyi lesz, amennyi súlyt képvisel a ma­gyar demokrácia. Addig, amíg a nagy demo­kratikus államok azt láthatnák, hogy itt van ugyan demokrácia, de ez a demokrácia igen gyenge lábakon áll, mert hol innen, hol onnan fenyegetik, nyilvánvalóan nem fogadhatnak teljes barátságukba és nem építhetnek ránk

Next

/
Oldalképek
Tartalom