Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.

Ülésnapok - 1945-26

W5 À nemzetmjMés M. ülése IMG. è\ amely ilyen kis tünetekre építve óhajtja befeketíteni azt a birodalmat, amelynek — mégegy- ' szer hangsúlyozni kell — nemzeti létünket, felszabadulásunkat és önállóságunkat köszönhetjük, a leggaládabb megnyilvánulás. Természetes, hogy amikor a magyar kormány külpolitikát szab meg, nem befolyásoltathatja magát az ilyen apró szempontoktól. Reálpolitikai ér* zékkel nézi és kell néznie nemcsak a világ helyzetét, hanem benne elsősorban a mi hazánk, Magyarország helyzetét. Mégegyszer hangsúlyozom: annak a ténynek, hogy ez a látogatás tőlünk indult ki és hogy ezt a látogatást az orosz birodalom szívesen fogadta, hallatlan kihatással kell lennie az egész magyar külpolitikára és belpolitikára is. A szubjektív szempontok között meg kell említenem még azt is, hogy az emberek a mai relatív nyugalomban, relatív biztonságban ma már igen könnyen megfeledkeznek arról, hogy ha mindent le is tagadnánk az orosz birodalomról, egyet nem tagadihatunk le, hogy puszta létünket is elsősorban neki köszönhetjük. (Ugy van!) Az orosz birodalom nélkül aligha ülhetne itt ma a magyar demokráciának ez a tisztes képviselete. Egészen bizonyos, hogy mindnyájunkat régen kivégeztek volna, vagy legalábbis megaláztatásoknak lettünk volna kitéve. Erről megfeledkezni szintén csak olyan emberek képesek, akikről nem mondom éppen azt, hogy» ism er étlen ^ előttük a hála érzése, mert politikában háláról beszélni nem mindig indokolt, de indokolt beszélni előrelátásról és ilyen véleményt csak azok formulázhatnak meg, akikben semmiféle politikai előrelátás nincs. A magyar közvéleménynek egy nagy részét befolyásolja még a reakció által szított félelemérzés. Ez a félelem három momentumban csúcsosodik ki. Az első: az állandó félelem a tagállamságtól, a második: félelem a proletárdiktatúrától, függetlenül a tagállamságtól, à harmadik pedig — és ez majdnem a legerősebb motívum — félelem a társadalmi átalakulástól. Engedjék meg, hogy egyenként taglaljam ezeket a kérdésekéit. Ma már csak olyan ember beszélhet a tagállamság rémképéről, aki struecként homokba dugja a fejét és fülét s egyszerűen elzárkózik a legridegebb tények konstatálása elől is. Nem akarok arra a közismert tényre hivatkozni, amit mindenki egy pillanat alatt világosan láthat, hogy ha az orosz birodalomnak az lett volna a célja, hogy bennünket tagállammá tegyen, akkor ezt az elmúlt másfél év folyamán bármikor játszva megtelhette volna anélkül, hogy ellenállásra talált volna. Ha nem tette meg, nyilvánvalóan azért nem tette meg, mert nem akarta. De akit nem elégít ki ez az abszo' lut logikai következtetés, annak az elméletére azt hiszem, végzetes pörölycsapást mért a miniszterelnök úr mostani moszkvai látogatása és az a kijelentése, amelyet a legmagasabb szovjet helyről is hallott, hogy ilyen gondolat à szov* jetbirodaloni kormányában mégesak fel sem merült. Természetesen hiába ecseteli az ember ezt a kérdést kristálytisztán, hiába mutat rá abszurditására, a rosszindulat, a reakció, amely nem akar tisztán látni, továbbra is ezzel a fantommal fogja izgatni a közvéleményt. Hinni szeretném ezért, hogy a miniszterelnök úr be számolója, a moszkvai látogatás •: eredménye következtében nagy lesz azoknak a száma, akiket többé ezzel a maszlaggal félrevezetni nem lehet. A második félelmi motívum, amelyről unosuntalan hallunk, a magyar proletárdiktaÀ május hó 2-án, csütörtökön. 71 ë túrától való félelem. A kérdéssel nem érdemes túlhosszan foglalkozni. »Ha állanak azok a feltevések, azok a logikai következtetések, amelyeket az első kérdés kapcsán fejtettem ki a tagállamságra nézve, állanak a második kérdésre nézve is. Nines jogunk és nincs okunk kétségbevonni, hogy a függetlenségi frontban egyesült pártoknak, a koalíciós kormány pártjainak nem lehet más céljuk, mint valóban a legerőteljesebben kiépíteni a magyar demokráciát.-Ez a magyar demokrácia pedig nem tűri el az osztályuralmat, ebből kifolyólag a magyar kormány és a függetlenségi front pártja inak célkitűzéséből következőleg is abszurdum ennek a kérdésnek feltevése. Természetesen ez a kérdés is mindig alkalmas arra, hogy egyrészt az ijedősök, másrészt a tájékozatlanok feje felett meglobogtassák ezt a vészt. Ez ellen pedig csak egyféleképpen lehet Védekeznünk, azzal a .felvilágosító munkával, amely a függetlenségi frontban egyesült minden egyes pártnak kötelessége. * A harmadik ; kérdés, amellyel természetesen szintén állandó izgatás folyik, a társadalmi átalakulás kérdése. Ez a legkényesebb kérdések egyike . a' magyar közvéleményben. Igen hiányos a magyarságnak nemcsak külpolitikai iskolázottsága és képzettsége, hanem társadalomszemléletből is vajmi kevés tudása van. Ügy látszik, igen sokan azt gondolják, hogy Magyarország egy olyan sziget, amely elzárkózhat ik azok elől a nagy világáramlatok elől, amelyeknek nyomait ma mindenütt látjuk. Valóban nem egészen alaptalan ez a hit lés e feltevésnek vannak igen szomorú okai; elsősorban az, hogy nemcsak az emlegetni szokásos 25 év alatt, hanem nyugodtan mondhatjuk, 50 év óta Magyarország valóban többé-ke vésbbé elszigetelt jelenség volt Európában. Nem szeretek ezzel a szóval élni, hogy »feudális«, de ha a feudalizmus a)ait bizonyos olyan konzervatív gondolkodást értünk, amely konzervatív gondolkozásnak homlokterében elsősorban a kivételezett osztályok állanak, akkor ebben az értelemben nyugodtan merem használni a »feudalizmus« szót és_ merem azt mondani, hogy Magyarországon ilyen szempontból és ilyen értelemben feudalizmus volt. Ez a feudalizmus tette azt, hogy bel- és külpolitikai nevelésünk tökéletesen egyoldalúvá vált és a kiváltságos osztályok támogatását tűzte ki célul egyrészt, másrészt pedig a munkásosztálynak és a parasztságnak elnyom ásat. favorizálta. Amikor felmerül a társadalmi átalakulás kérdése, nyilvánvalóan az eddig privilegizált osztályokban .ez olyaténképpen reflektálódik: jelenti-e ez az ő előjogaik megszűnését vagy nem*? Elfeledkeznek azonban arról, vagy talán nem is akarnak arra gondolni, hogy a társadalmi átalakulás úgy, ahogyan azt a magyar demokrácia, értelmezi, igenis nem privilégium, senki számára nem jelent privilégiumot, hanem jelenti azt, hogy a nemzetnek eddig elnyomott rétegei, a parasztság és a munkásság is bevonul a magyar politikába ható tényezőként, frissítő erőként, hivatkozva arra, hogy új vérkeringést ad a magyarságnak. (Egy hang a kisgazdapárt oldalán: Kivánjuk is! — Ugy van! Ugy van! w kisgazdapárt oldalán.) A társadalmi átalakulás elsősorban a középosztály réme. Magam is a középosztályhoz tartozom, mégis teljes nyugalommal merek erről a kérdésről is beszélni, tudván azt, hogy