Nemzetgyűlési napló, 1944. I. kötet • 1944. december 21. - 1945. szeptember 13.

Ülésnapok - 1944-7

> Az ideiglenes nemzetgyűlés 7. ülése 1945 szeptember 12-én, szerdán. 117 félszázadra visszamenőleg is vívtak, ugyanilyen elismerést fcéirek a polgári pártok részére is. (Helyeslés a demokrata párton.) A polgári pártok még félszázadnál is élőbbről kezdték a küzdelmet a tisztességes, széles terjedelmű, általános, egyenlő és titkos választójogért. Csak emlékezzünk vissza Ugrón Gáborra. Úgyszólván világszerte felttűnést* keltett az a bátor kiállása, amellyel már ő követelte az általános, egyenlő, titkos és a nőkre is kiterjedő választói jogolt). Azután is hosszú, nagy és kemény harcokat vívtak a polgári pártok is mindig a választói jognak majdnem ilyen terjedelmű kiterjesztéséért, mint amilyen terjedelemben ez ma előttünk áll. A polgári pártok az egyes választásikon is egészen kemény, sokszor véres harcokat vívtak a választójogért s egyúttal az ország jó kpzszelieméért, mert hiszen a tisztességes, a népakaratot biztosító választójog és választási rend nélkül nem lehet az országnak, a kormányzatnak a közszelleme sem jó. T, Nemzetgyűlés! Igaza van Révai igen t. képviselőtársamnak abban is, hogy nem lehet hibátlan választójogot vagy rendszert alkotni. Csialhatatlanságot ennek a javaslatnak sem tulajdonítunk. De állítom, ha a választójog maga rassz is, ellenben a kormányziati szellem jó, egészséges, becsületes, tisztességes, ismétlem, ez még rossz választói jog alapján is valahogy lehetővé teszi a népakarat megnyilvánulását, biztosítását. Ezzel szemben azonban jó választójog és jó választói rendszer mellett is elbukhat a népakarat, mert nemcsak az egyes intézmények jóságától, sőt több és sok intézmény jóságától, helyességétől függ az, hogy az országban a nép akarata'megnyilvánuljon, hogy a nép maga csinálja a maga történelmét, hanem Juég több függ a kormányzat közszellemétől. Erre mutatott rá az 1892-es választások előtt az akkori egyik polgári ellenzéki párt által kiadott kiáltvány,

80 aamelyből felolvasok majd egy nagyon idevágó, bár egyelőre bennünket még nem bíráló, hanem csak intelmül szolgáló passzust arról, milyennek kell lennie a kormányzati közszellemnek, illetve milyennek nem szabad lennie, mitől kell óvakodni, hogy ódiuma fejünkre ne szálljon a mostani választásokon. Ez a kiáltvány, amely az 1892-es választásokon hangzott el, óva int bennünket. Azt mondja (olvassa): »Van az állami életben programmpontokban alig körvonalazható, de mindennap érvényesülő és maguknál az intézményeknél is majdnem fontosalbb tényező, ez a kormányzat szelleme. És e tekintetben még radikálisabb közöttünk és a kormány között az ellentét, mint az intézmények koncepciójának területén. A mi egész kormányzati gépezetünk csúcsától egészen az utolsó elágazásig nem egyéb, mint a hatalmi politika hálója. Minden pályán az egyesek boldogulásának, minden helyi érdek érvényesülésének feltételéül oda van állítva a meghajlás az uralkodó politikai irányzat előtt Különösen a főispáni állás, a mostani rendszerek kedvenc gyermeke, valóságos politikai jTondolatrendészetté fajult, ílyen kormányzati politika mellett a korrupció kiirtása lehetetlenség, a stréberség érvényesülése, a valódi érdem háttérbe szorítása szükségképpeni következmény. Elborzad az ember, ha elgondolja, hogy a nemzet erkölcsi erejének ilyen folytonos megtámadása hová vezet. Ha valahoL úgy itt a teljes átalakulás, a kormányzati bef olyásokMrányának tökéletes megfordulása szükséges és ha egyébért nem, már ezért is kérlelhetetlen harcot kell folytatnunk az uralkodó rendszer ellen. Milyen más Magyarország lesz akkor, amikor a hivatalos hatalom kizárólag állami és nemzeti célokait fog előmozdítani és a párturalmi célok lealázó szolgálatától fel lesz mentve, amikor a meggyőződések szabadságát ^mindenki tiszteletben fogja tartani és az Dk megtagadása jutalommal nem fog járni, amikor egyedül jellem és tehetség, szorgalom és munka fog kvalifikálni, a szolgalelkűség pedig diszkvalifikálni. Annak a kormánynak, amely Magyarországot regenerálni akarja, elég lelki emelkedettséggel kell bírnia, hogy gyenge társadalmunkat maga tanítsa önérzetre ós független gondolkodásra. Csak így bizonyíthatja he azt. hogy hazáját jobban szereti önmagánál.« T. Nemzetgyűlés! Nagy intelem foglaltatik mindebben számunkra. Ügy kell tehát cselekednünk, hogy ne vonjunk semmiképpen sem magunkra ilyen ítéletet. Éppen e tárgyhoz kapcsolódik az. amit Révai József t. képviselőtársam mondott, hogy t. i. ne legyen demagógia, rágalmazás egyik vagy másik párt ellen senki részéről a választások alatt, amelyek előtt állunk. Ez a kívánság nagyon helyes, de ehhez hozzáteszek még egyet: ne legyen fanatizmus sé, mert mint méltóztatnak látni ebből a kiáltványból is, amelyet felolvastam, a fanatizmusnak is igen nagy szerepe lehet abban, hogy meghamisítja a népakaratot. A demagógiával és a rágalmazással majd valahogyan elbánunk, a tisztességes pártokról és tisztességes emberekről, — akiknek jóindulatú törekvéseiről végre is az egész ország meg lehet győződve — lepattannak majd a rágalmak és 'íem fog rajtuk a demagógia^ és rágalom, de egytől, a fanatizmustól nagyon tartani kell. Látjuk a mentelmi bizottságbiain az előttünk megforduló ügyiekből, hogy egyes pártiunkéi onáriu sok a párt * főbb' vezetőségének intenciói, sőt tilalmai ellenére, különösen a vi éken igen sok helyen fanatikusan lépnek fel a más pártokkal szemben, de a maguk pártián belül is egvesekkel szemben, apró kis kontraverziákból kifolyólag' is. Félni lehet attól, hogy a választásokon ez a fanatizmus maid! szintén megnyilatkozik. Akkor pedig hiába minden jó törvény, akkor hiába küzdünk a demagógia és a rágalmazás ellen, lesrfeljebb egy aritmetikai többség jut be ide a Házba, de nem lesz ez a parlament a népakarat megnyilvánulása. Látjuk itt Budapesten is a jelenségeiket, hiszen a kisgazdapárt lanja ma is panaszkodik a fanatizmus egyes jelenségei, egyes pártbizalmiak terrorja miatt. Éppen ezért — bár én nem nagy jelentőséget tulajdonítok az egész házbizalmi dolognak — jó lesz ezeket a házbizalmiakat valahogyan kikapcsolni a dologból, hogy olyan dolgok ne mehessenek végbe, amilyenekről a kielgaíidnp'árt lapja

81 is 'i|simételve panaszkodik. Csupa fanatizmus, amiről szó van és miatta ' a panaszok napirenden vannak. Végre * is mi, akik annyit sóvárogtunk, vágyódtunk, küzdöttünk a szabadságért itt ebben a teremben is, ahol — mint Szakasits Árpád is említette a napokban — sokszor a gyűlölet orkánja tombolt ellenünk és kinn az életben is, akiknek nagyon szívósan és kitartóan kellett tűrnünk sok üldözést, valahogyan szeretnénk egy kicsit fellelek zeni mindern fenyegető ellenőrzés alól. Mint minden téren, a pártfunkcionáriusoknak a terrorját is valahogyan vegyék le már a váltunkról. A magamfajta emberek persze nevetnek