Nemzetgyűlési napló, 1944. I. kötet • 1944. december 21. - 1945. szeptember 13.

Ülésnapok - 1944-6

Az ideiglenes nemzetgyűlés 6. ülése 1945 szeptember 11-én, kedden 95 tiszteletet és különleges megbecsülést vívtak ki maguknak. T. Nemzetgyűlés! A magam részéről a népbíráskodás intézményét, a népbírák működését, annak hatását kizárólag az igazságosság megbízható, objektív szemszögéből nézem. Amikor a népbíróságot a szükségszerűség létrehozta, — mert hiszen a szükségszerűség teremtette meg — a nemzetvesztők országpusztítása megkövetelte a népbírósági intézmény felállítását; valóban igaza van az előadó, úrnak, sem törvénykönyvünk, sem a perrendtartás, sem szakbíráink semmiképpen nem lettek volna alkalmasak arra, hogy ezeket a szorító, ezeket az azonnal megoldandó fájó kérdéseket révbejuttassák. A népbíróság összetétele igénytelen nézetem szerint szerencsés. Szerencsés {tudniillik azért, mert az összes pártokból tevődik össze. Szerencsés azért, mert az összes pártok jelen lévén, nem érheti az a vád, hogy egy pártbíróság bosszúeljárásának vannak, kitéve azok, akik a népbíróság előtt állanak. Minthogy minden párt szerepel a népbíróság tagjai között, joggal mondhatjuk, hogy a nép ítél, bizonyos megkötött formák és jogszabályok keretein belül. Ezért hálásak lehetnek a háborús bűnösök, mert végtelen szerencse részükre, hogy

1 nem közvetlenül a nép íitél, (Egy hang a azíoeiáldemoikratapárt oldaláról: Akkor lámpü)vmm húznáU!) hatniem^ csak

1 a népbíróság. (Egy k&m® a szocié'demokratapártcn: Lincselne k&iítene őkelf) T. Nemzetgyűlés! Nagyon szeretném azonban, ha azt látnók, .hogy a népbíróságot, a bírósághoz illő tekintély és tisztelet övezné. Hallottuk imént felszólalt képviselőtársaimtól, hogy a népbírósággal kapcsolatos hibák gyakran^ kemény kritikát vívnak ki. Ezen a bajon segíteni kell, segítsünk rajta sürgősen és azután a népbíróságot emeljük az őt megillető piedesztálra, mert a népbíróságnak ugyanaz a tisztelet, ugyanaz a tekintélv jár ki ettnl a társadalomtól, mint ami megillette a szakbíróságokat. Szükséges azonban, hogy mi magunk is igyekezzünk ennek a népbíróságnak tekintélyét emelni, igyekezzünk azon, hogy a népbíróság tisztelete gyökeret verjen a nép köztudatában. És ezért nem tartom helyesnek azt, mikor nem egyes személyeket, nem egyes helytelenül, hanvagul eljáró egyéneket, nénbírákat, hanem állandóan magát a népbíróságot támadják. Ez alkalmas esetleg az egész intézmény lejáratására, pedig nem érdekünk, hogy azt a bíróságot, amit az előadó úr szerint, magából a népből hívtunk életre, lejárassuk és végeredményben az egész intézményt erkölcsi csődbe kergessük. T. Nemzetgyűlés! Szükségesnek tartom azt is, hogy a népbíróság bizonyos függetlenséget élvezzen. A bíráskodásnak mindig egyik legfőbb kelléke volt a függetlenség. (Kossa István (szsz): Amely sohasem volt meg!) Amikor a legutóbbi időkben a bírói függetlenség megrendült» akkor már bennünk is megrendült a bíráskodásba vetett bizalom. (Pásztor Imre (kp): Osztálybíróság volt! — Jászi Ferenc (kp): Töreky] Töreiky!)

66 Volt idő és vo'ta'k bírák, fiz igazság gondolatának fanatikusai, akik előtt akkor is csak egy gondolat lebegett, az igazság keresése. Azok a néldák, aar elvekre mioisit utalni méOlfóztattak. (2ft-§ én *mo?aá$. — Az é'nöJd csenget.) !közt'"r!>r>nnásűi3Ík, azokat én is pontosan ismerem. (Frdei István (szd): Ismerjük elég jól!) A Ház szemközti oldalán én is egiyik© voltaim .ateoknak,

97 akik ezek miatt nyíltan lázadoztak, akik ezt a tűrhetetlen helyzetet meg akarták szüntetni és a bíráskodást vissza akarták állítani a maga puritán tisztaságába. E tekintetben tehát köztünk, t. képviselőtársaim, abszolúte semmi véleménykülönbség nincs. (Jászi Ferenc (kp): Nagy árnyalatok!) En olyan népbírákról beszélek, — és ezt nem győzöm aláhúzni és hangsúlyozni — akik hivatásuk magaslatán állnak. Az ilyen népbírákat pedig feltétlenül megilleti a függetlenség és^ a tisztelet, (ügy van! a> szoeiáld mekratapárfon.) De más okból is szükség van erre. Neküak, akik a demokráciának tényleg a kezdő idejét éljük és akik kutatva keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a demokráciát tényleg megdönthetetlen várrá építik ki. törődnünk kell a néppel és a nép körében felvetődő érzésekkel, gondolatokkal. Ha a népbírák tekintélye meginog, akkor meginog a nép igazságszolgáltatásba vetett hite is, ami pedig végzetes és csaknem helyrehozhatatlan hibát' jelentene. Vidéken ez nincs, de — amint látom — Budapesten gyakori, hogy a népbírák az ítélet előtt kívülről jövő nyomásnak vannak kitéve. Ennek meg kell szűnnie. Itt megint visszatérek az igazság gondolatára. Senkinek sem kell félnie, hiszen az igazság világos, az igazság egészen áttetsző. Aki kis bűnt követ el, az kis büntetést, aki nagy bűnt követ el, az nagy büntetést fog kapni. Aki kérlelhetetlen, kegyetlen és meg nem bocsátó volt a gazságban, azzal szemben az igazságszolgáltatás is kérlelhetetlen és meg nem bocsátó lesz. Ha tehát az igazság gondolata érvényesül a népbírák tiszteletreméltó szenátusában, akkor nem kell kívülről nyomást gyakorolni» mert azok a népbírák, akik mindig csak az igazságot keresik és akik az igazságot magukban sokszor csak önmarcangoló téuelődés után alakítják ki, nem fognak szembehelyezkedni az igazsággal, ha a^ tisztességnek és becsületnek csak egy szikráia is él bennük. Engedjük tehát a néübíróságot nyugodtan, saját tisztességes, becsületes emberi érzésük és eszük szerint elíárni. Ez csak növelni fogja a népbírák tekintélyét. T. Nemzetgyűlés! Mindnyájan tudjuk, mit suttognak ellenfeleink, az orszáigpusztítók, az orszáigvesztők. Azt híresztelik, hogy a népbírák külső nyomásra hozzák politikailag elfogult ítéleteiket. Ez nem igaz. Egy azonban bizonyos, ha azt látják az emberek, hogy az ügyek nagy részében külső nyomás érvényesül, közel áll a feltévé«:, hogy a jó és minden erőszakosság, minden befolyás és minden nyomási nélkül hozott ítéletekre is rögtön rásütik, hogy az nem meggyőződésből. hanem kizárólas' a közhangulat nyomása alatt keletkeztek. Ezt nem tartanám helyesnek éppen a népbírák érdekében. Néhány szóval érintenem kell a fellebbezés jop-át is. A fellebbezési josrot előttem szólott Kádár János igen t. képviselőtársam aggályosnak és veszedelmesnek méltóztatott minősíteni. Én ezt nem tartanám, sem veszedelmesnek, sem aggályosnak. Hiszem a fellebbezés csak azt jelenti, hogy az ü""vet egy má?ik bírói fórum is felülbírálja. Különösen aki az igazságszolgáltatás világában él, annak nmm újság az, hogv a bírák is emberek, a bírák is tévednek. Sokszor éppen az igazság érdiekében szükséges» hrurv eory ü^v egv felsőbb bírói testület felülbírálása alá is kerülhessen. Nincs az az irányzat, nincs az a politikai vaey társadalmi réteg, amelv az igazságtalanságnak a diadalát akarja. Nincs köztünk