Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-353

24 Az országgyűlés képviselőházának 353 feladata és nem lebet behozni az országiba más árucikket, mint amire vonatkozólag az illetékes szervek megfelelő engedélyt, felhatalmazást adnak. Azonban miről van szó? Az idei év tavaszán történt, hogy nagy tömegben hoztunk be ebbe az országba textiliákat, amelyek nagyon magas áron kerültek forgalomba annak következtében, hogy nagyon magas áron számoltattak el a magyar klíringben is. Miért számoltattak el nagyon magas áron? Annak következtében, hogy Magyarországnak minden körülmények között törekednie kellett arra, hogy azokkal a nagyöszegű, hatalmas követelésekkel széniben, melyek külállam okkal szemben javára mutatkoztak, ellentételeket kapjon, hogy valahogyan csökkentőé azt a bizonyos »Spitze«-t, amely több állammal szemben is fennállt. Ennek következtéiben kénytelen volt a kormány olyan áruk importjához is hozzájárulni, amelyek egyébként nem lettek volna feltétlenül szükségesek, csupán csak azért, hogy ilyenformán ezeknek iái szaldóknak a szerepe a magyar' forgalomban bizonyos mértékben enyhíttessék. Felvetődik az a kérdés, kár volt-e vagy nem volt kár, hogy a kormány ezt megtette. Az én véleményem az, s mindenki, aki ezeknek a kérdéseknek messzebbmenő vonatkozásait érinti és tárgyalja, rá fog jönni arra, hogy itt két választás lehetősége volt: vagy egy bizonyos irányban a bankjegyforgalmunkat növelni, vagy pedig más irányban a bankjegyforgalom növelését importáruk segítségével elhárítani. A két megoldás közül a kormány az utóbbit választotta, ezen át egyúttal arról is gondoskodván, hogy ha valakinek tényleg nagyon sok a feleslegéé pénze, ilyenformán a vásárlóereje r lecsapolásának egyik önkéntes eszközét sajátmagán kitapasztalja. T. Ház! Látszólag nem ide tartoznék, de szerintem mégis az árkérdéssel kapcsolatban kell foglalkozni Kunder képviselő úr beszédéinek azzal a részével, amikor a földművelésügyi minisztérium problémakörét tárgyalván, azt a kérdést érintette, hogy helyes, vagy nem helyes-e az, hogy a. kincstári erdők fatermékeit árverésen adják el. Én nem tagadom, mindenkor a hagyományoknak, a tradícióknak vagyok a képviselője, és ebben a vonatkozásban is úgy érzem, hogyha valami jó a múltban megvolt, akkor csak azért, mert új rendszerben gondolkozunk, azt ne ejtsük feltétlenül el. Mélyen t. képviselő úr, régi időktől kezdve az volt szokásban, — ebben m, irányban rengeteg dokumuntum áll rendelkezésre (Kunder Antal: Liberális rend!) — hogy a kincstári erdők fatermelését mindenkor árverésen adták el. (Kunder Antal: Liberális gazdasági rendszer!) Dehogy az. Most felvetem azt a kérdést, hogy ebből vájjon van-e vagy nincs valakinek — egyénnek — haszna, illetőleg éppenséggel a mai idők irányított gazdálkodásának van-e vagy nincs haszna? Be fogom bizonyítani, hogy ezt a kérdést a képviselő úr tökéletlen rosszul fogta meg és tökéletesen rossznl látja ennek vonatkozásait. Hogyan áll a dolog, mélyen t. képviselő úr? A kincstár árverésen adja el a kincstári erdők fatermékeit, azokat megveszik a különböző egymással versenyben álló licitáló kereskedők, azonban tudják azt, hogy a piacon nem tudnak magasabb árat elérni, mint ami a tűzifa, vagy más egyéb fa eladására vonatkozóan meg van állapítva. (Kunder Antal: Ha így volna!) így van! Ennek következtében szó sem lehet arról, hogy a liberális gazdasági rendszerülése 1948 december 10-én, pénteken. rel hozakodjunk itt elő. Csak arról van szó, hogy a fogyasztó szempontjából jelentkező maximális ár határán belül a kincstárnak, azaz a közületnek, a közösségnek számára a lehetőséghez képest maximális árat tudjak elérni. Ezt pedig azt hiszem, a túloldalon sem kifogásolhatja senki sem. (Kunder Antal: De áron felül ígérnek! — Zúgpiaci árakat ígérnek!) Az állaimnak? Ugyan. Hogyan és miként állunk ezzel a kérdéssel, lehet-e itt matematikai formulákkal tőárakat vagy egyebeket kiszámítani? Én véletlenül ezekkel a veszedelmes tőárakkal és tartozékaikkal nagyon alaposan foglalkoztam és merem imondani, hogy a legeslegkomplikáltabb kérdések egyike, hogyan és miként alakul a tőár. Akármilyen szellemes tudomány is a matematika, itt nagyon merevnek mutatkozhatik, mert tömérdek körülmény határozza meg, hogy a tőár tulajdonképpen milyen lesz a termelő szempontjából. Az a körülmény, hogy milyen vásárlók versenyeznek egymással az árverésen, olyanok-e, akik arra gondolnak, hogy tűzifának fogják-e azt a fát eladni, vagy olyanok, akik talán műfát akarnak belőle csinálni; döntően befolyásolják a tőárat. Ezti egyáltalán nem lehet matematikai formulák ködébe burkolni. Mélyen t. Ház! Kunder képviselő úrnak kedvelt szólásmúdja volt mai beszédében is a liberális rendszer szóhasználata és akkor is erről szólt, amidőn ,a külkereskedelemmel kapcsolatban azt említette meg, hogy ma kontingensrendszerek divatosak a régi idők szerződési rendszerével szemben. Valóban igazsága van neki ebben a tekintetben,ma kontingensrendszerek uralkodnak a külkereskedelmi forgalomban. De legyen szabad itt nekem a kormány gaz diaságpolitikájával kapcsolatban egy nagyon fontos kérdésre rámutatnom, egy olyan kérdésre, amelyet az előttem szólott képviselő úr nem érintett, pedig úgy fogom fel, hogy ez Magyarország jövője szempontjából a kulcskérdések egyike. T. Ház! Már számtalanszor megtettem, látszólag talán magamat sokszor ismételve is, hogy minden beszédembe és megnyilatkozásomba beleszőttem azokat az elgondolásokat, melyek a háború után következő idők gazdálkodásával vagy továbbmenőleg, a békegazdálkodással függnek össze. Legyünk tisztában azzal, mert ha nem akarnánk tisztában lenni vele, úgyis egyszer meg kell értenünk majd az idők parancsszavát, hogy az államok egymásközti érintkezésében az a kisszerűség, az az egyoldalú forgalom, amely ma van, a jövőben meg fog szűnni, mégpedig abban a pillanatban, midőn ismét — eleinte lassabban, később azonban gyorsabban —< a világgazdaság kontúrjai nem csupán kibontakoznak, hanem egyre jobban megerősödnek. En nem töröm a fejemet azon, hogy az a világgazdaság, amely előtt állunk, a valóságban mely nemzetgazdaságnak a domináns voltát fogja mutatni. A történelemben — ezt jól láthatjuk sokezer év óta — különböző népek voltak azok, amelyek a világgazdaságban az uralmat kezükben tartották, és nagyon valószínű az is, hogy az új világgazdaságban más kézben lesz a prímhegedű vonója, mint volt a \ mostani világháború előtt. De erre az eseményre fel kell készülnie a magyar gazdasági politikának, a magyar kereskedelemügyi kormányzatnak, az egész magyar kormánynak, és ezért szeretnék