Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-357

206 Az országgyűlés képviselőházának 357 ságát a büntető eljárás folyamán is minél hathatósabban biztosítsa (Maróthy Károly: (No! No!), másrészről azonban a bűnvádi el­járás sikerét előmozdítsa, ezért csupán csak a katonai büntető perrendtartás 226. és 227. fai­ban foglalt kényszerintézkedések foganatosítá­sát tartotta fontosnak, (vitéz Imrédy Béla: Miért? — Egy hang a jobboldalon; Kevés! •-­Felkiáltások a szélsőbalold\alon: Kevés!) Ha nevezett képviselők az illetékes bíróság előtt nem jelennének meg és a bűnvádi eljárás foly tatása alól magukat bármilyen okból kivon­nák vagy a bűnvádi eljárás eredményességé­nek biztosítása érdekében nevezett képviselők­kel szemben az említett 226. és 227. §-okban megszabott intézkedéseken kívül egyéb kény­szerítő eszközök válnának szükségessé, az ille­tékes hatóságnak a mentelmi jog ilyenirányú felfüggesztését újabb megkeresésben kell a képviselőháztól kérni. (Maróthy Károly: Ez felesleges !) A bizottság ugyancsak mellőzni kívánja azt is, hogy a mentelmi jog felfüggesztése kij terjedjen arra is, hogy az esetleg meghozandó jogerős bírói ítélet újabb megkeresés nélkül végrehajtható legyen, (vitéz Jaross Andor: Miért?) Enélfogva a mentelmi bizottság javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Peyer Károly és Kéthly Anna mentelmi jogát a bűnvádi eljárás lefolytatása, azonkívül a katonai büntető per­rendtartás 226. és 227. §-aiban foglalt intézke­dések foganatosítása céljából függessze fel. Ne függessze fel ez alkalommal nevezettek men­telmi jogát a Kbp. 158., 171. és 176. §-aiban fog­lalt kényszerintézkedések foganatosítására, azonkívül az esetleg meghozandó jogerős bírói ítéletnek a Kbp. 312. és 413. §-a értelmében tör­ténő vélgrehajtására. (Helyeslés a jobboldalon és m szélsőbaloldalon.) Legyen szabad 1 ismertetnem a Kbp- most idézett szakaszait. (Halljuk! Halljuk!) A 158. $. a szabályszerű idézés ellenére mew .nem jelenés folytán való elővezettetést tartalmazza; a 171. §. a gyanúsított, terhelt előzetes letartóztatá­sát, mert szökésétől, tanuk befolyásolásától, bi­zonyítékok megsemmisítésétől lehet tartani: a 176. §. az említett alapon vizsgálati fogság elrendelését tartalmazza; a .220* §. a bizonyíté­kok lefoglalását s e célból házkutatás és sze­mélyi motozás tartását, a 227. §. táviratok, le­velek, küldemények lefoglalását, a 312. §>. sza­badlábon védekezés esetén a vádlottnak az íté­let kihirdetése utáni azonnali előzetes letar­tóztatását, végül a 413. §. pedig a kiszabott büntetés végrehajtása iránt a bíróság intézke­dését tartalmazza. Elnök: Szólásra jelentkezett? Vámos János jegyző: Mocsáry Ödön! Elnök: Mocsáry Ödön képviselő urat illeti a szó. Mocsár y Ödön: T. Képviselőház! Az előadó úr által előterjesztett javaslatot nem tudom magáimévá tenni (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a szélsőbaloldalon-), mert «sze­rény felfogásom szerint az az elv, hogy a kép­viselők személyes szabadsága az ellenük folya­matban lévő büntető eljárás során is minél hathatósabban biztosíttassék, semmiesetre sem lehet a törvényes eljárás lefolytatásának aka­dálya» (Ügy van! Úgy van!) Márpedig ha a mentelmi jog olyan értelmű felfüggesztését határozza el a t. Ház, amint a mentelmi bizott­ság javasolta, akkor abban az esetben, ha a ülése JM$ december Í7-én, pénteken. képviselők az illetékes bíróság előtt nem jelen­nének meg s a bűnvádi eljárás alól magukat bármilyen okból kivonni akarnák és így a most tárgyalt ügyben megnevezett képviselők ellen a Kbp. 226. és 227- §-aiban megszabott intézke­déseken kívül egyéb kényszerítő eszközök al­kalmazása, tehát az esetleges kihallgatásuk, il­letőleg ügyük letárgyalása céljából előállításuk és letartóztatásuk stb. válnék szükségessé» az illetékes hatóságnak a mentelmi jog ilyen­irányú fel függő sztését kellene újból kérnie (Ügy van! Úgy van!) s ez a törvényes eljárás lefolytatásának esetleg nem kívánatos elhúzó­dását tenné lehetővé. (Ügy van! Úgy van!) Ezért tisztelettel indítványozom, hogy a mentelmi bizottság javaslatával szemben a Ház Beyer Károly ós Kéthly Anna országgyűlési képviselők mentelmi jogát a most tárgyalt ügyben a bűnvádi eljáráis lefolytatása céljából úgy függessze fel, hogy nevezett képviselőknek kihallgatása, előállítása, előzetes letartóztatása stb. ia Kbp. 158., 171, és 176. §-ai alapján foga­natosítható legyen, anélkül, hogy eme kényszer­intézkedések foganatosítása céljából az illetéke® hatóságnak a mentelmi jog ilyirányú felfüg­gesztését újabb megkeresésben kérnie kelljen. (Élénk helyeslés és ticeps a jobboldalon és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Vámos János jegyző: Maróthy Károly! Elnök: Maróthy Károly képviselő urat il­leti a szó. Maróthy Károly: Igen t. Képviselőház! Mocsáry képviselőtársam indítványához a ma­gam, pártom, de azt hiszem, talán a nemzeti szocialista pártszövetség nevében is örömmel csatlakozhatom (Oláh György: Ügy van!) és legyen szabad az ő indítványát egypár gondo­lattal kiegészítve, megindokolnom a csatlako­zásomat. Kétségtelen dolog, t. Ház, hogy ez a levél nagyon komoly leleplező levél, politikai utasí­tásokat tartalmazó levél, amely egyenesen el­lenségeinktől, azoknak komoly megbizottaitól érkezett ide Magyarországra és egyúttal meg­állapítja azt a tényt, hogy nem szükséges kül­földön keresni, hanem itt a magyarság köré­ben is megtalálhatják nagyon könnyen ellen­ségeink az ő természetes szövetségeseiket. Mi ezt innen, erről az oldalról jópárszor elmondottuk, felfedtük és megmondtuk a kor­mánynak, hogy milyen irányban nem szabad engedni és megadni az agitáció teljes szabad­ságát az úgynevezett népfront számára. An­nakidején rémlátásnak minősítették a mi meg­állapításainkat, és ime, most a leghivatalo­sabb helyről jött meg az utasítás, hogy igenis ezt a népfrontot kell mindenképpen támogatni az igazhitű marxistáknak ~á polgári pártokkal, természetesen a hozzájuk közelálló liberális polgári pártokkal kell megtalálniuk az együtt­működést, mert ezáltal lesz teljes a népfront, amely végeredményben ellenségeink győzelmét segíti elő. Tények soroltatnak fel ebben a levélben, tények nyugtáztatnak, a Népszava karácsonyi száma, az együttműködés a baloldallal, itt van a Petőfi-kultusz álarcába öltözött, általunk annyiszor kifogásolt szociáldemokrata mozga­lom, itt van a szabadságmozgalom. Mindezek a tények, amelyekre mi évek óta felhívjuk a kormányzat figyelmét, ime most megvannak, le van leplezve ebben a levélben ezeknek a

Next

/
Oldalképek
Tartalom