Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.
Ülésnapok - 1939-356
1Í>2 Az országgyűlés képviselőházának 356 három-négyezer lelket számláló tömegnek végre egyszer megérdemelten vissza kell adni , a zt a kenyeret, amelyet tulajdonképpen Trianon ke' serves évei csavartak ki a kezükből. Kérem a miniszter urat, tegye ezt megfontolás tárgyává és arra is kérem, hogy ezeket vegye vissza a közszolgálatba. Szóvá kell tennem még a honvédségnél lévő számvevőségi és gyógyszerészi kar tiszte sítését. Ezek ma nem tisztek, hanem tisztviselők. Ez egy egészen nevetséges anomália. Legyen szabad egy példával szolgálnom.Ha valakimondjuk — rmost a tisztikart veszem, alapul — leteszi az érettségit, kiszolgálja a tartalékos tiszti iskolát, az tartalékos tiszt. Ha valaki leteszi az érettségit, elvégzi a tartalékos tiszti iskolát, ezenkívül a gazdászat-közigazgatási tanfolyamot, az tartalékos gazdásztiszt Ha most valaki leteszi az érettségit, elvégzi a tiszti iskolát, azután elvégzi a gazdászat-közigazgatási tanfolyamot s azután még két félévet hallgat az egyetemen és leteszi az államszáímviteli szakvizsgát, azonkívül a honvédségi államszámviteli szakvizsgát, az tartalékos tisztviselő, tehát jóval többet tanul, jóval többet végez, mint a tiszt és mégis csak tisztviselő. Ezt csak azért vagyok bátor kiemelni, mert a tisztviselő mind ,az előléptetés terén, mind' egyéb szolgálati dolgokban hátrányban részesül. Kérem a miniszter urat, illetve a kormányt, hogy ezt az anomáliát végre szüntessék meg". Még az sem lelhet kifogás, hogy ezek elszakadnak a csapattól, mert például a jelenleg folyó háborúban a számtiszti karból hetvennyolcan kinn voltak a tűzvonalban. Ezenkívül mint régi tényleges katona, a gyakorlatban láttam, hogy legalább annyit érintkeznek a csapattal, mint a hadbiztos vagy a hadbíró. Kérem, a miniszter urat, hogy ez a rendkívül fontos és kényes kérdés végre egyszer nyugvópontra kerüljön és ezeknek tisztesítése végre megtörténjék. T. Ház! Befejezem. Ezeknek az, aggodalmaknak sorozatát még sokkal több példával tudnám gyarapítani és még sokkal több kirívó példával tudnáim megvilágítani azt, hogy ennek a felhatalmazásnak birtokában a kor; many mit mulasztott el, illetve mit tett, ami felesleges volt és mit nem tett, ami égetően sürgős lett volna. Tudom ugyan, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot a többség megszavazza, mivel azonban tudom, hogy a kormány annak birtokában továbbra, is a múlt politikáját folytatja és ezeket az égeitő szociális problémákat nem oldja meg, a törvényjavaslatot nem tudom megszavazni. (Helyeslés és taps a> szélsobáloMwlon. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 Boczonádi Szabó Imre jegyző: Börcs János. Elnök: Börcs János képviselő urat illeti a ezió. 3örcs Jíános: T. Ház! Mielőtt beszédem tárgyára rátérnék, kötelességemnek tartom, hogy az Erdélyi Párt egyik tegnapi szónokának, Pálffy Károlynak beszédével foglalkozzam: a magyarság fennmaradásáért, a magyarság létéért aggódó beszédet mondott és ebbe a beszédébe belevitte az ő lelkipásztori lelkületét és olyan értékes beszédet mondott, hogy annak még mindig hatása alatt állok. (Abonyi Ferenc: Okos beszéd volt!) T. Ház! Meg tudom érteni egy erdélyi képviselőnek (Abonyi Ferenc: Nemcsak erdélyi, hanem magyar képviselő!)—különösen,ha lelkipásztor is — azokat az aggodalmait, amer ülése J943 december 16-án, csütörtökön. 1 y eket a 22 évi szenvedés alatt átélt, meg* tudom érteni azokat a lelki gyötrelmeket, amelyeket ,a, magyar ságiért érzett, meg tudom érteni mindazt a fájdalmat, amely beszédéből kicsendült, mert hiszen ő látta és érezte, hogyan pusztul a magyar falu, hogyan pusztul az az értékes magyarság, amely az erdélyi havasok alján mindig a magyar kultúrát védte. Szeretnék ebbe a beszédbe belekapcsolódni. Mondhatom, jólesik egy ilyen szívből jövő, igazán magyaros, aggódó beszédet hallani, jólesik látni, hogy ezekben a viharos időkben, amikor a magyarság' léte vagy nemléte forog kockán, akkor éppen azok az emberek beszélnek, akik már átéltek ilyen viharos időket, akiknek már sajgott az idegen impérium, akik érezték annak sorscsapásait. T. Ház! Felvetette ez a képviselőtársunk azt a kérdést, hogy vájjon mi lesz a magyarság sorsa a jövőben. A magyarság sorsa öszszekapcsolódik a falu kérdéseivel, tetbát kötelességet teljesítünk ezen az oldalon, amikor felhívjuk a figyelmet a falu kérdéseire, amikor látjuk, hogy különösen az ilyen háborús időkben hogyan néptelenedik a falu, hogyan tódul a falu cselédsége, a falu munkássága a város felé és hogy ez az értékes osztály -r amely talán a legértékesebb réteg^ a mezőgazdaság körében — a gazdasági cselédség és a gazdasági munkásság, amely a városba tódul, egyszersmindenkorra kiesik a mezőgazdaság szolgálatából. Makkai igen t. képviselőtársam, amikor erről a kérdésről beszélt, azt mondotta, hogy nagyon sok beszédet hallott már itt a falu kisgazdáinak istápolásáról, nagyon sok beszédet hallott már a falu kérdéséről, de keveset hal» lőtt beszélni a fővárosi, illetve a városi munkásság érdekében. Szeretném, ha képviselőtársam kissé jobban belenézne a falu életébe; akkor talán nem háborodott volna annyira fel, amikor azt mondottam, hogy: képviselőtársiam úgylátszik, nem érti a falu problémáját. (Abonyi Ferenc: Műfelháborodás volt!) T. Ház! El lehet-e gondolni, hogy az a falu népéből rekrutálúdott munkásság, amely most hadigépezetünkbe bekapcsolódott, akármilyen dekonjunktúra jöjjön is a háború után az ipar* ban, valamikor még egyszer visszamenjen a mezőgazdaság szolgálatába? Elképzelheti-e valaki azt, hogy az a munkás, aki itt megszokta a 8 órai munkaidőt és bizonyos mértékben a fővárosnak kényelmét is, még egyszer gazdasági cseléd, mezőgazdasági munkás legyen (Gr. Festetics Domonkos: Soha!) vagy pedig, ha visszamegy a mezőgazdaságba, akkor munkájából valami áldás fakadjon 1 ? T. Ház! Ezek a kérdések azok, amelyek a falun minket, kisembereket, a falu népét állándóan izgatnak. Ezért sürgetjük mi állandóan azt, hogy a, falu népét, a falu munkásságát le kell kötni a falura; ha nem tudjuk a földbirtokreformot most, a háború tartama alatt olyan tökéletesen megvalósítani, ahogyan szeretnők, akkor legalább házhelyek juttatásával (Piukovich József: Helyes!) kössük le ezt a munkásságot a faluhoz. Mert vájjon mi lesz a következménye annak, ha ilyen tömegesen hagyják el a mezőgazdaságot a munkások és a cselédek? Kultúrnép vagyunk és természetes, hogy ma a falu is a kultúra után vágyódik. Hála Istennek azért, hogy ez így van, de kérdezem, megteszünk-e mindent, hogy ez a kul-
