Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-356

Az országgyűlés képviselőházának 356. ülése l9S3 december 16-án, csütörtökön. 151 tényleg rá vámnak szorulva! - - Abonyi Ferenc: Még az orvosainak is csak filléreket ad!) De ne hagyjuk ott még az Oti.-kórházakat, van ott még, amit szóvá kell tenni. Ott van az Oli. orvos helyzete. Egy orvos, aki tizennégytizenhat éven keresztül tanult, míg az egyetem pacijait elhagyta és utána is, ha a korral, az idővel haladni akar, állandóan tanumia kell, robotol reggeltől reggelig, így, ahogy mondom. Éjjel bármikor kicibálhatják az ágyból, még akikor is, ha nem inspekciós és mint kisegítő orvos, a harmadik vagy a negyedik muté Inéi már neki kei segédkeznie. És mit kap ennek ellenében? Nyomorúságos 14U—150 pengőt. (Egy hang a Jobboldalon: Ugy van!) Kérdem, hogyan tudja az orvos ezt az összeget beosztani? Egészen silány betegkosztot kap az az orvos, aki hatalmas fizikai munkái végez, (Szöllősi Jenő: Óriási lelki munkát is!) aki a^ saját cipőjén, a saját fehérneműjén, ruháján keresztül, mindenben a sajátját koptatja, (Abonyí Ferenc: Van 80 pengős is!) Es akkor még azt kérdezzük, hogy miért van Magyarországon orvoshiány? Ki megy el 16 évig tanulni azért, hogy 150 pengő fizetésért robotoljon tíz éven keresztül. (Horváth Sándor: His akkor legyen neki kedve beteget gyógyítani!) T. Ház! Ha már az orvoskérdésnél tartunk, meg kell állapítani, hogy a mi vidéki országos egészségügyi bajainknak szintén egyik alfája* rugója az orvoshiány és a kedvetlenség, hogy az orvosok nem akarnak vidéki orvosok lenni. Minden okuk megvan rá. Ha elmegy eldugott, még a vasúti és a kulturális központtól is távollevő helyre körorvosnak vagy járási orvosnak, akkor egy siralmas orvos.akás fogadja, amely egy földes szobából, jobb esetben szoba-konyhából áll. Hatalmas elfoglaltsága mellett kis' jövedelemmel rendelkezik és családalapításra nem is gondolhat. Valóban ki lenne tehát az az egyetemet végzett orvos, aki ilyen antiszociális viszonyok között kedvvel menne vidéki orvosnak? . T. Ház! Ha már az Oti-nái tartunk — amely a belügyminiszteri hatáskör alá tartozik —, meg kell említenem, hogy mi már sokszor kértük, hogy az Oti-t tessék államosítani. Eít mindaddig fogjuk hangoztatni, míg a miniszter úr megszívleli és belátja azt, hogy ez3ken az Otival kapcsolatos bajokon egyedül' csak így lehet segíteni Ugyanakkor a belügyi tárcával kapcsolatosan egyéb dolgokra is kénytelen vagyok rámutatni. Itt van elsősorban a magyar honosság kérdése. Régi szólás-mondás, hogy olyan kevesen vagyunk, hogy szinte a gyilkosoknak is meg kellene bocsátani, ha az magyar. Ha ez így nem is áll meg, de legalább a magyarjainkat karoljuk fel és ha adódik olyan eset, hogy a szomszédos államok zaklatásai követikez ében kénytelenek magyar családok átmenekülni hozzánk, véreinkhez, akkor ezekkel szemben ne legyünk mostohák és részvétlenek. (Horváth Sándor: És ne utasítsuk ki őket!) Tudok esetekről, hogy hetekig-hónapcukig kellett nekik járniok letelepedési engedély után ugyanakkor, amikor á magyar fajtól annyira távolálló és ellenséges érzületű galíciai zsidók napok alatt megszerzik a magyar honosságot, vagy legalább is megszerezték. (Horváth Sándor: Azok, úgy látszik megbízhatók! — Abonyi Ferenc: Azok meleg otthonra találnak mindenütt!) Megengedhetetlennek tartom, hogy ezekkel a magyarokkal ne a legteljesebb testvóriességgel bánjon a kormány- Ugyancsak a belügyi kormányzat bűne, — már régóta, hetek óta, KÉPVISELŐHÁZI NAPNÓ XIX. hónapok óta látjuk, mégpedig meglehetős nyugtalansággal, — hogy agyonszervezik a falusi parasztságot és munkásságot. A magyar parasztot nem kell szervezni. A magyar munkás, ha a szociális szükségletei ki vannak elégítve, nem idegenkedik az egyes magyar társadalmi rétegektől. Félre a kezekkel, amelyek nemzetközi alapon akarják a nemzeti érzülettől elvonni a magyar társadalmait» (Horváth Sándor: Ez az igazság!) Ma a szociáldemokrata párt és annak tartozékai (Szöllősi Jenő: Es szövetségesei!) a legféktelenebb agitációt feják ki a saját pártjuk és marxi elveik érdekeben. Ez megengedhetetlen. (Horváth Sándor: Megbízhatóbbak, mint a magyarok!) . , Tisztelettel kéreik tíz perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítástmegadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Halmai János: T. Ház! Annakidején a költségvetési vita kapcsán bátor voltam a Ház asztalára tenni egy vörös röpcédulát. Azóta azonban semmi a világon nem történt, ami érzékelhetően a köztudatba vitte volna, hogy a terjesztőkkel szemben krudélis, kemény eszik őzökkel járt volna el a kormány. Ha valamit hallunk, akkor azt halljuk, hogy ártatlan és hazafiasságukban talán vehemensebb nyilasokat internálnak, nem ezeket a nemzetközi zsidóbérenc kommunistákat. (Abonyi Ferenc: Akik 1918-ban felakasztották a magyar parasztokat a gesztenyefára, azok szabadon garázdálkodnak még ma is!) Szere -n k még valamit mondani az adómorálról. Az adópolitika talán a legfontosabb, mert hiszen az adó minden állami kiadásnak és bevételnek egyik forrása. Éppen ezért fontosnak tartom ennek' a régóta elveszett és annyira hőn óhajtott adómorálnak visszatérését, mert ez az adómorál a mi adóéletünkből hiányzik. Adómorálról csak akkor lehet beszélni, ha adópolitikánkkal .kapcsolatosan az egyes adózók — bármilyen súlyos adót rójanak ki rájuk, — meg vannak győződve annak igazságosságáról. Nem hiszem azonban, hogy lenne egyetlenegy ember az országban, aki ha egy adóívet a kezébe kap, annak helyes vagy helytelen, igazságos vagy igazságtalan voltáról meg tudna győződni. (Abonyi Ferenc: Még az ügyvédek sem tudnak rajta eligazodni!) Egy egészen egyszerű, általános jogszabályon nyugvó adópolitikával kellene helyreállítani a bizalmat,. Van itt egy másik kérdés isv amely szintén az adózókat érinti, mégpedig rendkívül súlyosan. Itt van például a közellátási kihágásokat büntelő szankcióik közhírré tételeEzeknek kihirdetése mai formájában nem tö-kéletes. Talán úgy lehetne ezt közhírré tenni, hogy az adóívek mellékleteképp minden egyes családhoz, adófizetőhöz eljuttatnak a fontosabb rendeleteket, népies alakban, kivonatokban. T. Ház! Meg kell említenem azokat az azelőtt 10—15—20 évvel nyugdíjba tett B-listásokat, akik annakidején elsőrangú szakközegei voltak annak a hivatalnak, ahol szolgálatot teljesítettek. Az akkori szomorú viszonyok miatt, mindig Trianonra hivatkozva, őket munkahelyükről B-listára helyezték és elküldték. T. Ház! Ma, amikor mindenütt munkáshiány mutatkozik, ezeket a szakembereket ideje lenne végre visszavenni a közszolgálatba. Ennek a 23