Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-351
Az országgyűlés képviselőházának 35Ï. ütése 1943 december 44n, szombaton. síkra az utcára kerülnek és negyvenéves, fejjel mint idős mérnökök, idős tisztviselők pályaválasztási gondok elé fognak nézni. Sokszor felvetődött már az a kérdés az iparügyi miniszter úrhoz initézve, hogy miért nem helyezik státusba ezeket a; tisztviselőket? Mert ilyen módon nincs biztosítva a jövőjük. Ilyen módon áll elő ugyanis az a káros és hátrányos helyzet, hogy az ipari anyaghivatalban állandó fluktuáció van. Nincs olyan hét, hogy két-három-négy tisztviselő el ne hagyja az ipari anyaghivatalt, ugyanannyi tisztviselő ne jöjjön oda, tehát agy szakértő gárda tulajdonképpen nem tud kifejlődni, mert az állandó fluktuáció következtében szakértők nem termelődhetnek. Az iparügyi miniszter úr, illetőleg az M lamtitkár úr erre a kérdésre azt a valaiszt adta, hoigy indokolatlan ha ezek a tisztviselők félnek a jövőtől;, mert hiszen nemcsak a háború idején les/, szükség az ipari anyaghivatalra, békeidőben még sokkal jobban szükség lesz rá; ne fél jenek ők a jövőtől, mert hiszen a békében folyó irányított termelésnél is szükség lesz az ő munkásságukra és nem teszik ki őket az utcára. Ez a>z érvelés, sajnos, nem megnyugtató, nemcsak az ott dolgozó tisztviselők számára, hanem a közvélemény számára sem. Mért vagy alapos ez az érvelés és a miniszter úr előre látja, hogy a háború után az állapotok milyen fordulatot vesznek és garantálni tudja az ottlévő alkalmazottak foglalkoztatottságát: ebben az esetben (semmiféle akadály, semmiféle veszély sincsen abban, ha ; ezeket a tisztviselőket státusban helyezik el. Ha azonban nem merik őket státusba helyezni az5rt, mert a jövőjük bizonytalan és nem lehet tudni, hogy foglalkoztatottságuk meddig tart, akkor pedig ne tessék azon csodálkozni, hogy az ipari anyaghivatal keretén belül rövidesen tálán még inkább olyan antiszelekció fog kialakulni, amely azt vonja maga után, hogy a jobbminőségű hivatalnokok, akiknek módjuk van rá, kihasználják a jelenlegi kivételes konjunktúrát, amikor mindenki állást tud kapni és a magángazdaság szolgálatába fogják állítani az ő közszolgálatban is igen jól felhasználható szaktu dásukat. Az ipari anyaghivatal kérdésével kapcsolatban még a papírosellátás kérdését szeretném itt felvetni. A papírosellátás az összes nyersanyagellátási ágak között úgyszólván az egyetlen, ahol a többi nyersanyagokkal való ellátástói eltérően, a gyárak hatáskörébe utalják az igénylők jogosultságának megítélését. A 64.000/1942. számú iparügyi miniszteri rendelet kimondja, hogy a szabadforgalmú papírok tekintetében az ipari anyaghivatal csak abban az esetben dönt és csak abban az esetben bírálja el az egyesek igénylését, ha azt az igénylést előzetesen a papírgyár már felvette a termelési tervbe. Kérem a t. Házat. könnyen megérthető lévén, gondolja át azt a differenciát, amely abból adódik, hogy ilyen módon a nagykereskedő és a.z egész közönség tulajdonképpen ki van téve a papírgyárak kényének-ked vének, egyoldalú diktatúrájának, mert hiszen ha a papírgyár, talán üzleti szempontok miatt nem ve«zi fel a termelési tervébe a kérdéses papírigénylést, abban az esetben az illető nem fog soha hozzájutni nyersanyaghoz. Örömmel és lojálisán szögezem le, hogy annak ellenére, hogy ilyen nagy nehézségek KÉPVISELŐHÁZI NAPLŐ XVIII. vannak mind a nyersanyag terén, mind a tisztviselők terén, az, anyaghivatal nagyjából-egészéből jól végzi a kötelességét. Ugyanakkor azonban, amidőn a döntő fontosságú hadviselési területnek tekintendő ipari termelés egyik, frontja, a nyersanyaggazdálkodás ilyen hátai mas apparátusa működik, a másik fronton, a másik szektorban, a munkaerőgazdálkodás terén két esztendő óta. Reményi-Schneller csucsrainiszter úrnak intézkedésit bejelentő beszéde óta semmi sem történt. Míg 5—'-6 esztendővel ' azelőtt az iparban foglalkoztatott munkások száma 400—500.000 volt, addig idén júliusban az Oti. kimutatása szerint 1.4 millió volt az iparban foglalkoztatottak száma. Ezt az egymillió főt kitevő mumkásszaporuiatot valahonnan fel kellett hogy szívja az ipar. Honnan szívta feli A mezőgazdaságból. Amikor a mezőgazdaság kárára körülbelül egymillió ember elhagy ta a k^pát-kaszát és feljött számára idegen életformák közé, biztosi vagyok benne, hogy a kormányt is aggodalommal tölti el ez az egészségtelen és nem fundált városba-vándorlási folyamat. Én igen, aggasztónak tartom, hogy sok falusi leteszi a ka-.. pát-kaszát, otthagyja régi hivatását, családját, régi életét és beözönlik a vároiaba, számára idegen munkára, idegen életfeltételek ós életformák közé. (Rát z Kálmán: Menekül a faluból.) Ez nemcsak azért aggasztó, mert a mezőgazdaság igen erősen megsínyli az elvesztett munkáskezek százezreinek hiányát, hanem azért is, mert jól tudjuk, hogy ez az ipari konjunktúra csak átmeneti lévén, az idehajtott falusi fiúk — legalább is nagy részük — a háború után munkátlanokká váíik. Iparunk mes térséges duzzadtsága lelohadván, ezek az embe rek itt feleslegessé válnak 1 , a városi életforma kat megszokván, munkát azonban nem talál vált. gyökértelenekké lesznek. Ném lehet tehát cél nyakló nélkül felszívni a mezőgazdaság rovására a falusi munkások ezreit. Sajnos, azon ban az ipari termelés viszonyainak várható jövőbeli alakulása, valamint egy bármely pil lanetban bekuvatkezbető nagyobbarányú mozgósít áí, katonai behívás csak még fokozza majd ezt a uiunkás'keresletet, azt a imunkáshiányt. amely egyes szakmákban máris veszedelmes méreteket öltött. Hadiüzemeink panaszkodnak é-s senyvednek miatta, s egymással versenyeiznek a munkáskezekért. A m. kir« kor mány biztosan tudja, hogy ebben a pereben például a textiliparban a gyáraknak egész sorozata állította íe majdnem teljeisen a munkát azért, inert megfelel© munkáskezek nem állnak rendelkezésre. Amikor fiz ipari termelés egyik része, a nyeisanyaggazdálkodás folytán a lehető legnagyobb mértékben;, a legnagyobb körültekinkintéssel és* szaktudással va.n védelembe véve, ugyanakkor a másik területen, a munkaerógazdálkodás terén semmi sem történik. A városi cselédhíány már-már olyan mértékű, hogy min ? den eddigit felülmúl. Már-már ott tartunk, hogy a dolgozó családok békéjét, ési nyugalmát veszélyezteti. Ha elkésve is tehát, de a legsürgősebben és: a legnagyobb eréillyel kell hozzáfogni a munkaerőgazdálkodásnak és a nyersnyaggazdálkodás mintájára való megszervezéséhez. Ezt a csúcsminiszter úr két esztendővel ezelőtt, 1941-ben: be í® jelentette, azóta azonban nem •'• történt semmi, jóllehet ennek a kérdésnek a megoldása már a háború kitörésének pillanatától' kezdve aktuális volt. • , j
